[metaslider id="9331"]
muzeumok-vilagnapja-2020

Ma van a Múzeumok Világnapja!

42 évvel ezelőtt – 1978. május 18-án – ünnepeltük először ezen a napon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézményeket a múzeumokat. Most 42 évvel később egy világjárvány közepén, nem tudunk mást tenni, mint otthonról ünnepelni.

1977. májusában a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa – igen, ilyen valóban létezik – döntött arról Moszkvában, hogy következő évtől kezdve hagyományteremtő jelleggel ezen a napon éltetjük majd a múzeumokat. Az első Múzeumok Világnapja óta, több, mint 30.000 múzeum csatlakozott már a kezdeményezéshez.

international-council-of-museums

Még ugyan nem jelenthetjük ki, hogy Magyarország és a magyarok túl vannak a világjárványon, de vidéken a mai naptól ismét lazítottak a korlátozásokon, míg Budapesten – ahol a legtöbb múzeumunk is található – még csak szép fokozatosan térhetnek vissza az emberek az utcákra, intézményekbe.

A legtöbb kulturális intézmény – köztük a múzeumok is – igyekezett felvenni a ritmust és alkalmazkodni a márciusi múzeumbezárások óta ahhoz, hogy továbbra is érdekesek maradjanak a fiataloknak és időseknek egyaránt akik érdeklődnek a történelem, a kultúra, az exkluzív kiállítások, így a múzeumok iránt is.

Pécsett a Janus Pannonius Múzeum digitális barangolásokkal igyekezett fenntartani az érdeklődést, melyek között olyan érdekes témákra bukkanhatnak a szemfülesebbek, mint Majdán Mira: Újkőkori táplálkozás sorozatának harmadik része, melyben a sörfőzésről ír vagy az egyik személyes kedvencem a Gál Éva: Irinyi Dániel relikviák a múzeum újkori gyűjteményében című barangolása.

Pécsett számos múzeum található, köztük a már említett Janus Pannonius Múzeum, a Csontváry Múzeum, a Victor Vasarely Múzeum, a Zsolnay Múzeum, a Néprajzi Múzeum és természetesen van Várostörténeti Múzeumunk (Tímárház) is. Ez csak pár múzeum, amik közül választhatnak a pécsiek, baranyaiak és a Pécsre látogatók.

vasarelymuzeumpecs
Vasarely Múzeum – Pécs

Ha pedig túl látunk a még ’látogathatatlan’ Budapesten és csodás világszínvonalú kiállításain, akkor az idén 50 éves Sóstói Múzeumfalu remek kikapcsolódás lehet minden családnak. Május 8-án nyitotta meg kapuit ismét a nagyközönség előtt – természetesen betartva a szigorú egészségügyi előírásokat. A Sóstói Múzeumfalu küldetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye még létező, muzeális értékű (szellemi és tárgyi) javainak felkutatása, gyűjtése, különös tekintettel a népi építészet és lakáskultúra kutatására, a hagyományos és átalakuló falusi élet tárgyaira, dokumentumaira.

1 thought on “Ma van a Múzeumok Világnapja!

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian