[metaslider id="9331"]

Lisa Montgomery – Az amerikai halálraítélt

Lisa Montgomery neve nem túl ismert a világban, de azért akad róla bőven fellelhető adat az interneten. 1968-as születésű Lisának sosem volt könnyű élete, gyermekkorában mostoha apja molesztálta, 14 éves korában, mikor az anyja felismerte, hogy lányát bántalmazzák, fegyverrel fenyegette saját gyermekét, hogy ne beszéljen róla senkinek. Később anyja elvált férjétől, de a válás után ő maga kezdte el szexuális értelemben kiárusítani a lányát, akinek azt mondta, hogy ezzel kell fizetnie az eltartásáért. Lisa Montgomeryt újra és újra megerőszakolták, többször csoportosan. 1986-ban menekülésként ment hozzá mostohatestvéréhez, Carl Bomanhoz, majd később Kevin Montgomery-hez, az első férjétől 4 gyermeke született mielőtt 1990-ben sterilizálták. Azonban az új férjétől is szeretett volna egyet, ezért mindenkinek azt hazudta, hogy terhes. Bő ruhákat hordott, kitolta a hasát és megkérte az embereket, hogy fogják meg azt. 

2004. decemberében ismerkedett meg az akkor 8 hónapos terhes Bobbie Stinnett-tel, aki rat terrierek tenyésztésével foglalkozott. Internetes fórumon ismerkedtek meg egymással és mivel Lisa Montgomery (álnéven) azt hazudta, hogy ő is terhes, barátnő féleségek lettek. December 16-án megérkezett Bobbie otthonába, és amíg a kutyaketreccel bajlódott, Lisa hátulról egy kötéllel fojtogatta, majd miután a nő elájult, a kisbabát kivágta a hasából. Bobbie próbálta megvédeni magát és gyermekét, azonban eközben Lisa kioltotta az életét. Ezek után haza vitte a kisbabát otthonába és mindenkinek azt mondta, hogy megszületett a gyermeke.

Bobbie-t édesanyja találta meg órákkal később, rögtön tárcsázta a segélyhívót, azonban lánya életét már nem lehetett megmenteni. A nyomozás során viszont hajcsomót találtak a nő kezében, amiből összekötötték az elhunytat Lisa Montgomeryvel. 2004. december 17-én, saját otthonában tartóztatták le, ezt a folyamatot könnyítette, hogy a két nő online kommunikációját utólag végig tudták követni. A kisbaba azonosításához DNS vizsgálatot rendeltek el, ami bizonyította, hogy Bobbie Stinnett kislányáról van szó, a gyermek édesapjához került. A bűnügyet szövetségi szinten kezelték, mert Montgomery a gyerekrablás közben államhatárt lépett át. 

Lisa Montgomeryt halálos emberrablás szövetségi bűncselekménnyel vádolták. Ügyvédei azzal érveltek, hogy a nőt gyermekkorában bántalmazták, illetve agyi károsodást szenvedett. Ám hiába vallotta magát bűnösnek, az ügyészség bizonyította, hogy előre kitervelte az emberrablást és feltehetőleg az emberölést is. Az esküdtszék 2007-ben mondta ki a nő bűnösségét. A bűncselekmény végrehajtása azonban azóta is húzódik, de az összes fellebbezési lehetőségét kihasználta. Eredetileg 2020. december 8-ára volt bejegyezve a kivégzése, azonban két védőügyvédje is elkapta a fertőzést, így kivégzését 2021. január 12-re halasztották. 

Lisa Montgomery jelenleg az egyetlen nő a szövetségi siralomházban. Az információk nem teljesen egyértelműek az üggyel kapcsolatban, az internetet böngészve rengeteg cikket találni, amik ellentmondásosak egymással. Az biztos, hogy egy szörnyű gyilkosság történt, viszont az se vitatható, hogy Lisa Montgomery rengeteg traumát élt meg, ami befolyásolhatta mind azt, hogy mi a jó és mi a rossz, mind azt, hogy egyáltalán mi valóságos és mi nem.
Ti mit gondoltok, megérdemli a halálbüntetést?

Források: 1, 2,3, 4

EnglishGermanHungarian