Úgy vélem, joggal mondhatom, hogy Márai Sándor Az igazi című könyve a legtökéletesebb leírást adja nő és férfi kudarcba fulladt kapcsolatáról, a viszonyban feltörő érzelmek hevességéről és hullámzásáról. Egy bizonyos; aki hősökről, boldog szerelmi végről vagy akcióról szeretne olvasni, az ne Márai regényeit vegye kézbe, azonban miután kiélte magát a fantáziával teli és hőstettektől hangos könyvekkel, ne legyen rest és próbálkozzék meg egy zseniális, felkavaró, ugyanakkor töprengésre és gondolkodásra sarkalló Márai könyvet elolvasni. S ha végül erre az elhatározásra jutott a kedves olvasó, és rögtön fejest szeretne ugrani a Márai-világba, bátran merem ajánlani a számomra talán legkedvesebb Márai Sándor regényt, Az igazi-t.
Az utánozhatatlan író
Hogy miben is rejlik Márai zsenialitása, aligha lehetne ezen cikk keretében ecsetelni, ezért most leginkább a regény szempontjából szeretném kiemelni azokat a jellemzőket, amelyek arra késztetik az olvasót, hogy akár egy ültő helyében kiolvassa a könyvet. A regényből kiderül, hogy Márai mennyire jó emberismerő volt, mind a női, mind pedig a férfi lelkek mélyére látott, és a szív legmélyebb érzéseit hozta felszínre már-már sokkoló pontossággal és alapossággal. Márait tehát nem a hőstettek érdekelték, hanem sokkal inkább „hőseinek” jellemével, motivációival és a tetteik mögött meghúzódó szándékokkal foglalkozott. A könyv központi motívuma egy mellékvágányra futott házasság, azonban más kérdéseket is pedzeget benne az író. Így szót ejt egy meglehetősen furcsa barátságról, egy titokzatos viszonyról és egy megszűnő életformáról, a polgárságról. A regény koncepciója egyszerű; először a feleség, majd a férj szemüvegén keresztül nyerhetünk betekintést a szereplők érzelmi világába, ismerhetjük meg emlékeiket és saját sorsukból levont következtetéseiket. Lássuk röviden a történetet!
Egy hétköznapi történet nem hétköznapi ábrázolása
A regény első szegmense tehát a feleség lelki hányattatásait és vívódásait tárja az olvasó elé. Ebből megtudjuk, hogy a feleség épp egy cukrászdában ül barátnőjével, amikor hirtelen megpillantja volt férjét. A feleségnek több sem kell; beavatja bizalmasát minden részletbe, amely a házasságát érinti, kiderül, hogy a nő teljes odaadással szerette férjét, ám ezeket a gyengéd érzelmeket a férj nem tudta oly módon viszonozni felesége iránt, hogy ne torkolljon végleg boldogtalanságba a házasság. Látszólag tökéletes a kapcsolatuk; jómódúak, társasági életük színes, bálokba járnak és még saját környezetük is irigykedve szemléli őket. Az igazság azonban az, hogy mindketten reménytelenül és gyógyíthatatlanul boldogtalanok. A nő boldogtalansága abban rejlik, hogy férje nem képes magához közel engedni, amelynek oka nem a szeretet hiányában keresendő, hanem a férfi múltjában szövődött szerelemben, amely őt valósággal rabul ejtette és minden mesterkedés ellenére sem volt képes megszabadulni annak a nőnek az árnyékától, akit a férj igazán szeretett. Mi volt ez a mesterkedés? A férj az értelem segítségével próbálta az érzelmeket közömbösíteni. De lehetséges ez? A legtökéletesebb választ erre a könyv tudja megadni, így ettől most megfosztom az olvasót annak reményében, hogy könyvajánlóm felkelti majd érdeklődését a regény iránt. Természetesen a feleség kezdetben mit sem sejt erről a múltban kialakult szerelemről, férje tartózkodását azonban már egyre kevésbé tudja elviselni.
„…néha úgy érzem a férfiak, mikor szeretnek bennünket, mert nem tehetnek mást, kissé le is nézik az egészet. Minden igazi férfiban van valamilyen tartózkodás, mintha lényének, lelkének egy területét elzárná a nő elől, akit szeret, és azt mondaná: „Eddig, kedves, és ne tovább. Itt, a hetedik szobában egyedül akarok maradni.” A buta nők megpukkadnak ettől. Az okosak szomorúak, kíváncsiak lesznek, s aztán beletörődnek.”
A történetünk akkor kezd a tetőfokára hágni, amikor a férj egyik hétköznap munkába menet otthon hagyja pénztárcáját, amelybe a feleség beletekint; ekkor találja meg azt a lila szalagot, amelyről hamar kiderül, hogy a feleségnek semmi köze hozzá, vagyis, hogy egy olyan személyhez köthető, akinek emléke minden bizonnyal nagyon fontos a férfi életében. A feleséget nemcsak a kíváncsiság, hanem a megsebzett önérzet is hajtja, hogy kiderítse, ki a lila szalag tulajdonosa. Ennek érdekében elmegy férje legjobb barátjához, aki azzal a tanáccsal látja el a nőt, hogy ne tépje fel a férje lelkében már behegesedett sebeket. Végül a feleség rátalál a lila szalag tulajdonosára, de hogy hogyan, az maradjon a könyv titka. Nem sokkal később elválnak, hisz a feleség nem tudja elfogadni, hogy férjét egy másik nő tartja hatalmában úgy, hogy a férje és a másik nő között semmilyen fizikai kontaktus nem volt a házasság alatt. A feleség szemszöge egy igen tragikus, ugyanakkor elgondolkodtató idézettel zárul:
„Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítasz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.”
Ezek után férj kezd mesélni. A férfi is tudomásunkra hoz több olyan eseményt, amelyet már a feleség részéből is megtudhatunk, ugyanakkor elképesztő, hogy milyen különbséggel adja elő ezeket. Teljesen másra helyezi a hangsúlyt, ami a feleség számára esetleg fordulópontnak vagy tragédiának számított, az lehet, hogy neki egy múltban rég elfeledett apróság volt. Ugyanakkor a férj kritikus is magával szemben, és próbálja megfejteni, hogy miért is volt oly megközelíthetetlen felesége számára. A maga módján tehát a férj is átél mélységeket, amelyek ugyan fájdalmasak, de mégis izgalmassá teszik azt az utazást, melyet a férj tár elénk.
Létezik-e az igazi?
Semmi esetre sem szeretnék ezzel a válasszal adós maradni, azonban ennek megválaszolására az írótól vettem kölcsön egy idézetet, amely szintén a könyvben szerepel. Ez természetesen nem örökérvényű igazság, hiszen egy érzéseiben megsebzett feleség konklúziója, ugyanakkor körvonalazódik a könyv hangulata, illetve esszenciája. Márai nem akarja ránk erőltetni ezt a véleményt, sőt; inkább lehetőséget kínál arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mi magunk mivel értünk egyet és mivel nem.
„…egyszerre megértettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló.”
Forrás: kiemelt kép
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
