Kicsivel több mint 1 hónapja, hogy a kormány megtette az első lépéseket a koronavírus visszaszorítása miatt. Kezdetlegesen az egyetemek kapuit zárták be, majd hasonlóképp jártak el a többi oktatási intézmények, éttermek (kiszállítás persze mindenhol működik), kávézók, egyes boltok.
Egyetemistaként először elég nehezen éltem meg ezt az időszakot, hiszen minden, számomra kedves dolgot hátra kellett hagynom. Kezdve azzal, hogy nem járhatok be az egyetemre, nem találkozhatok a pécsi barátaimmal, nem császkálhatok a városban és sajnos kevesebbet láthatom a páromat. Minden szokványos dolog az életemben eltűnt és egy teljesen új rendszert kellett kialakítanom a mindennapokra nézve.
KEZDETEK
Az első két hét volt a legnehezebb. Csak ültem a szobámban, néha elővettem a sulis feladataimat, sorozatot néztem és persze cikkeket is írtam a Media Iurisnak. Körülöttem is akkora pánik uralkodott, hogy a városomban konkrétan senki sem ment ki az otthonából. Ami szerintem a legrosszabb érzés volt mindenki számára, az a várakozás. Várni azokra a kormányrendeletekre, amelyek az elkövetkezendő hónapokban meghatározzák az életünket, a munkások életét. Én benne vagyok egy önkéntességi programban, amit a járvány miatt 2 hétig nem csinálhattam, de most lehetőséget kaptunk arra, hogy önkénteskedjünk, ezzel segítve a településemen élő idősek életét, illetve a szociális munkások tevékenységét. Visszatérve a várakozásra, a diákok többsége sokáig azt sem tudta, hogy miként, s hogyan fog működni a távoktatás. Így 1 hónap elteltével azt érzem, hogy mind a szülők, mind a tanulók bele jöttek már ebbe az otthontanulásba. Később a határokat, a reptereket zárták le olyan módon, hogy csak azok jöhetnek be az országba, akik haza tartanak éppen külföldről, elrendelték, hogy a szociális otthonok idős lakóit nem látogathatják családtagjaik, barátaik, csupán az ott dolgozók mehetnek be hozzájuk. Ez szintén nehéz számomra, hiszen emiatt már lassan 2 hónapja nem láttam a nagymamámat.
Március vége fele lett bejelentve a kijárási korlátozás, amit ugyebár a hetekben meg is hosszabbítottak határozatlan időre. Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy ez mit is takar, mindenesetre én nagyon örültem ennek, hiszen nem vagyunk bezárva a négy fal közé, engedély nélkül elmehetünk a törvényben meghatározott helyekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy ide-oda mehetünk szabadon, ha tehetjük most is maradjunk otthon!
ÖNKÉNTESSÉG
Fentebb már említettem, hogy részt veszek egy önkéntességi programban. A vírus előtt csak néhány rendezvényen kellett segédkeznünk ebbe beleértve az általunk szervezett programokat is. Akkor igazából nem éreztem magam olyan „hasznosnak”, viszont most teljesen átértékelődött bennem az önkénteskedés. Én egy virágos kisvárosban élek, Nagyatádon, ahol is számos oktatási intézmény üzemel, illetve a lakosság többségét az idősebb állampolgárok köre teszi ki. Ebből adódóan most még több feladatuk lett a szociális szférában dolgozóknak, hiszen több nyugdíjas lakos kért segítséget bevásárlás és gyógyszerkiváltás terén. Ami még plusz feladat számukra, hogy a városunk iskoláiba rengeteg gyermek jár be a környező falvakból (a legtöbb helyen nincs oktatási intézmény) és a többségüknek nincs otthon olyan eszközük, amivel megtudnák oldani az interneten történő tanulást. Nekik a tananyagot ki kell nyomtatni, majd azt postán meg kell küldeni, vagy személyesen kell házhoz vinni. Ezeken kívül pedig az előírt munkát is teljesíteni kell.
A járvány miatt felhalmozódó feladatok elvégzésére kért fel bennünket (önkénteseket) az önkormányzat, hogy járjunk be a Szociális Szolgáltató Központba és amiben lehet segítsünk az ottani alkalmazottaknak. Nagyon örültem a lehetőségnek és ugyan félve vágtam neki ennek az egésznek, mégis úgy érzem könnyen vettem az akadályokat. Első alkalommal az ételkihordásban segítettem. A településen sok idősebb lakos igényli a napi egyszeri ételellátást, amit a szociális központ biztosít számukra. Ezen kívül szívecskéket készítettünk, maszkokat fűztünk és délelőttönként ellenőriztük, hogy a fiatalok valóban otthon maradnak-e tanulni, nem pedig a városban sétálgatnak. Hétfőnként egy kedves idős párnak vásárolok be, akik sajnos krónikus betegségük miatt nem tudják elintézni a személyes dolgaikat. Húsvét előtt a szegényebb családok számára állítottunk össze adománycsomagot, amelyeket az ünnepek előtt ki is osztottunk számukra. Ahogy a képen is láthatjátok mindegyik szatyorban vannak tartós élelmiszerek, csokoládék és a kisgyermekek számára plüss nyuszik.
SZEMLÉLET
Az első önkénteskedésem óta 3 hét telt el és azóta a karanténhoz való hozzáállásom is megváltozott pozitív irányba. Minden fiatalabb ismerősömet próbálom arra buzdítani, hogy ők is segítsenek akár csak a környékükön lévő idősebb embereknek és persze elsősorban a rokonaiknak. Ebben az időben úgy gondolom az effajta emberi cselekedet a legelvárhatóbb, ami akkor a legszebb, ha azt valaki szívből teszi. Pluszban még az önkénteskedés mellett szól, hogy nem a szobánkban ülve unatkozva várjuk meg a vírushelyzet végét.
Kántor, a leghíresebb magyar nyomozókutya története
Hazai húsvéti szokások régen és napjainkban
Stubby története – Kóbor kutyából őrmester
Amerikai elnökök, akik merényletben vesztették életüket
Interjú az Óriás Nándor Szakkollégium két új alelnökével
Eladó egy hold föld a Marson – közművesítés folyamatban
Mi történt Johnny Deppel?
A Bin Laden hajsza
A kreatív írás gyógyító ereje: Az önreflexió és az érzelmi gyógyulás útja
96. Oscar-gála – Ismét átadják a filmvilág legnagyobb díjait
Sziasztok! Ludas Blanka vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Már a kezdetek óta tagja vagyok ennek a közösségnek és akik nyomon követik a munkásságomat, tudhatják, hogy leginkább az egyetemi életről szoktam írni. Ugyan tudományos cikkeket is szoktam publikálni, illetve interjúkat készíteni oktatóinkkal és hallgató társainkkal, mégis fontosnak tartom, hogy a közéleti cikkekre is hangsúlyt fektessünk. Tőlem gyakran olvashattok majd olyan írásokat is, amelyek nem csak a kari életről szólnak, hanem akár Pécs városáról, vagy csak szimplán egy olyan témáról, ami minden korosztályt érint. Ezeken kívül a pszichológia, a kultúra és az irodalom világába szeretnélek titeket “elrepíteni”, hogy egy kis színt vigyek a szürke hétköznapokba.
