[metaslider id="9331"]
gyerek_terroristak_napjainkban_kutatok_ejszakaja_2020_media_iuris_pecsi_jogi_kar

Kutatók éjszakája – Gyerek terroristák jelensége napjainkban

November 27-én, a Kutatók Éjszakáján 16 órakor egy igen érdekes előadáson vehettünk részt, amit Dr. Nagy Melánia, a Büntetőjogi Tanszék tanársegéde tartott. Miről is volt szó ez alatt az egy órás előadás alatt?

Egy átfogó képet kaphattunk arról a jelenségről, ami a mi életünkben teljességgel elképzelhetetlen, a gyerek terroristákról. Napjainkban sajnos egyre gyarapodnak a terrortámadások, ezek pedig mindig szörnyű hírként érintik az nyugati világ emberét. Nem csoda, hogy szinte bele se tudunk gondolni abba, hogy ezeket a szörnyű tömeggyilkosságokat gyerekek követik el, pedig a történelem során sem volt ez olyan ritka. A Bibliában és a görög mitológiában is találhatóak olyan feljegyzések, amelyek azt bizonyítják, hogy akár  fiatalok is szerepet vállaltak a háborúkban. Spárta kiemelt szerepet foglal el ebben a témában, mivel ahogy azt már történelemórán is tanulhattuk, itt a gyerekek nagyon sajátos nevelést kaptak már egészen kiskoruktól kezdve. Igen korán megismerkedtek a fegyverhasználat minden kis mozzanatával, a fizikai képzés sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint az elméleti. Igazán embert próbáló szertartásokon kellett átesni a fiataloknak azért, hogy felnőtté válhassanak, azonban csak 18 éves koruk után váltak hadkötelessé.

Ahogy megyünk tovább az időben, a középkorban is már 6-7 évesen elszakították a fiúkat a szülői háztól azért, hogy kiváló harcosokká váljanak. 18-21 éves koruk körül a legkiválóbbak lovaggá válhattak, de ezt előtte számos hadjárat és fegyverkezelési tudás elsajátítása előzte meg. Az Oszmán Birodalomban egy olyan rendszer működött, amelynek keretein belül a janicsár sereghez gyűjtöttek össze keresztény gyerekeket, a családjuktól elszakítva. Ennek elkerülése érdekében, a kicsiket többnyire elbújtatták akár hegyekbe, barlangokba is. Viszont ha mégis az Oszmán Birodalomhoz kerültek, akkor különböző csoportokba osztották be őket. Fodor Pál tanulmányai alapján, a legszebb és legokosabb fiúk a szultán palotájába, a legerősebbek a palota kertbe, a fiatalok maradéka pedig földesurakhoz került. Az első csoport tagjaira nagyon könnyű élet várt, azonban az utóbbi kettőbe tartozók többnyire a 10. életévük betöltése után életüket vesztették.

 

gyerek_terroristak_napjainkban_media_iuris_pecsi_jog

Ezután érdemes Bonaparte Napóleon csapatait is megemlíteni. Itt az idő előrehaladtával és a gyalogság számának csökkenését követően a gyerekek egyre komolyabb feladatokat láttak el a seregben. Katonai célokra később Hitler is kiskorúak ezreit használta fel. 1926-tól 1945-ig kiemelt szerepe volt a Hitlerjugend csapatoknak. A diktátor úgy tartotta, hogy annak a kezében van a jövő, akinek a kezében van az ifjúság. Így létre is hozott olyan csoportokat, akik mind a német árja fajból való kisgyerekek alkottak. 1930-ra már közel 3 millió kiskorú volt a német csapatokban. A kiképzést már 6 éves korban elkezdték és 10 évesen csatlakoztak a Jugend szervezethez, amelynek 18-19 éves korukig voltak tagjai. Ezt követően számos fiatalnak születésnapi ajándék volt az, hogy önkéntes belépési nyilatkozatokat írt alá. Mindez egészen Hitler bukásáig működött. Olaszországban Mussolini ideológiája is egészen hasonló volt ehhez a felfogáshoz. A fasizmus egyik feladatának tekintette az ifjú nemzedéknek az erkölcsi, testi és szellemi nevelését. Ezt három síkon képzelte el megvalósítani: első a fajvédelem a nemzeti kisdedgondozó egyesületben; a második a szellemi nevelés az iskolában; harmadik pedig a testi, erkölcsi és katonai nevelés az ifjúsági szervezetekben. Mussolini hármas jelszavának, azaz hinni, engedelmeskedni és harcolni, a fiatalok öntudatos művelői voltak.

Ebben a témában a legfontosabb, amit meg kell említeni, az az Iszlám Állam (ISIS). Itt felismerték azt, hogy a potenciális férfi elkövetők gyanút kelthetnek, ezzel veszélyeztetve a terrorakciók sikerességét. Így fordultak a nőkhöz és a gyerekekhez, akiknek ártatlansága eltereli az ellenség figyelmét. A kiskorúak beszervezése érdekében az ISIS irodákat nyitott különböző helyeken. Ennek eredményességét mutatja egy 2015. május-október között készült jelentés, amely szerint az Iszlám Állam 1220 főt toborzott, akik 9 és 15 év közötti kamaszok. Ezzel létre is hozták az ISIS fiataljainak a terroristák ifjúsági szárnyának nevezett csoportját. Az ide tartozókat a tanulmányok különböző csoportokra osztják. Ilyen például a külföldi gyermekek, támogató helyiek gyermekei, árvaházból toborzottak, szülőktől kényszeresen elvett kiskorúak csoportja. Ez miért is előnyös Iszlám Államnak? Az éretlenségük és fiatalságuk hozzájárul ahhoz, hogy még sokkal jobban formálhatók, gondolkodásuk sokkal könnyebben alakítható. Abból a szempontból is előnyös ez az ISIS-nek, hogy kevesebb élelem kell a gyerekeknek, nem kell őket bérezni sem, viszont nagyon lojálissá válnak a vezetőjükhöz és könnyen irányíthatók.

Hogyan is csinálnak ártatlan kiskorúakból önfeláldozó terroristákat? Már az iskolában is az oktatás szinte csak a vallásra és a testi kompetenciák fejlesztésére fókuszál. Mellette részt vesznek még edzőtáborokban, ahol megtanítják nekik a fegyverek használatát, a legalapvetőbb harci technikákat. A pszichológiai ráhatás is kiemelkedően fontos, így a gyerekeknek nyilvános kivégzésen is részt kell venniük, hogy ezzel is elnyomják bennük az erőszakkal szembeni ellenérzést. A terrorizmuson belül ezeknek a fiataloknak számos feladata lehet, különböző csoportokra oszlanak szét, kémekre, öngyilkos merénylőkre, katonákra, hittérítőkre és hóhérokra. A kamaszokat először kémeknek képzik ki. Azt kérik tőlük, hogy figyeljék meg családtagjaikat, barátaikat, és ha azok nem a kalifátus szabályai szerint viselkednek, akkor jelentsék őket. A következő lépcsőfokokon pedig mindig egyre nagyobb felelősségű feladatokat kapnak. A kiskorúak végül azért is lesznek nagyon jó terroristák, mert még nem tudják felmérni az élet és a halál közötti vékony kis mezsgyét és sokszor egyáltalán nincsenek tisztában a tetteik következményeivel. Nyilván ez a későbbiekben hatalmas trauma egy gyermeknek, ennek orvoslására jött létre a DDR-program (Disarmament, Demobilization, Reintegration). Ez segíti a gyermek elkövetőket abban, hogy visszatérhessenek a normális életbe.

Köszönjük az előadást Dr. Nagy Melániának, és azt is, hogy tudásunkat és látókörünket tovább bővítette ezzel az érdekes témával.

 

 

 

1 thought on “Kutatók éjszakája – Gyerek terroristák jelensége napjainkban

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian