[metaslider id="9331"]
kutatok-ejszakaja

Kutatók éjszakája – Egy baranyai kisgyermek története

A Kutatók Éjszakája alkalmából, ami szeptember 27-én pénteken került megrendezésre, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán tartott előadást Dr. Fenyvesi Csaba, Baranyai kisgyermek sérelmére elkövetett emberölés kriminalisztikai tanulságai címmel. 

Az eset ismertetése előtt megtudhattuk a kriminalisztika fogalmát, hogy pontosan mit is takar, milyen ágai vannak, és mik a jellemzői. 
A kriminalisztikának van 7 fő kérdése, amit a Tanár úr egy piramison ábrázolt nekünk.

Maga az eset, ami az előadás fő témája volt:
Komlóról 1989.szeptember 15-én 16-17 óra körül Orsós Anikó, egy 4 éves kislány eltűnt egy társasház elöl, amelyben családjával lakott. 
A család este jelentette be az eltűnést és rengeteg ember segítségével keresték a kislányt, de nem jártak sikerrel.
B. Zoltán 19-én kedden reggel találta meg az alagsorban, egy tárolóban.  Viszont nem az alagsorban történt az eset, mivel itt kevés vért találtak.

Egy kísérlettel láthattuk, hogy hogyan találják meg a vért a luminol segítségével. 
Több házban is megcsinálták a luminolos tesztet, de ahol vért találtak, ott pontyból származott, vagy egy férfi borotválkozott, és amiatt vérzett kissé.
Sok gyanúsított volt, de a vallomással kiderült, hogy ki követte el a gyilkosságot.

Az elkövető pedig: Vas Éva.
Igaz később, de bevallotta, hogy hogyan történt az eset. 
Brutálisan meggyilkolta a kislányt, így a részleteket nem közöljük!
18 évet kapott jogerősen a nő, mert enyhítő körülménynek számított, bár csekélynek, hogy büntetlen előéletű volt, és nem is volt teljesen épelméjű.

A Tanár Úr sok érdekes dolog mellett egy rejtély dobozkát is körbe adott, amit az előadás alatt megpróbálhattunk kinyitni, hiszen egy ajándék lapult benne. 
Sajnos nekem nem sikerült, de végül sikeresen kinyitották! Nem láttam az ajándékot, úgyhogy az rejtély maradt!

Olvassad el más Kutatók Éjszakájával kapcsolatos cikkünket is itt a Media Iuris weboldalán!

EnglishGermanHungarian