[metaslider id="9331"]
media-iuris-8-1024x576

„A Media Iuris egy nagyon jó lehetőség…” – Egy BTK-s szerkesztőnk szemén át, egyetemi újságunk!

Szeretsz írni? Szívesen készítenél beszámolókat a különböző egyetemi eseményekről? Szeretnéd kifejteni a véleményed különféle közéleti témákról? Esetleg szívesen megosztanád másokkal a kedvenc filmed, sorozatod vagy könyved egy ajánló keretében? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor a Media Iuris csapatában a helyed! Mint már korábbi cikkünkben is utaltunk rá, nemcsak a pécsi jogi kar, hanem bármelyik másik szak hallgatóját szívesen fogadjuk a folyamatosan bővülő csapatunkba. Jelenleg 12 állandó szerkesztő cikkeit olvashatják a Media Iuris követői, azonban szeretnénk, ha ez a szám nagyobb lenne, ugyanis ezáltal még színesebb lenne a médiacsoportunk.

Kuglics Sarolta 2020 februárja óta szerkesztője a Media Iurisnak és ő az első olyan tagunk, aki nem joghallgató, hanem a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Az alábbi interjúban a vele készült interjút olvashatjátok, hogy más kar hallgatójaként milyen érzés szerkesztőnek lenni a Media Iurisban.

Interjú

Mióta követed a Media Iuris tevékenységét?

kuglics-sarolta-interjuKuglics Sarolta: A  Media Iuris létezéséről hallottam már korábban is, de komolyabban az egyetemre kerülésem óta kísérem figyelemmel a megjelenő cikkeket.

Miért jelentkeztél a csapatunkba?

Kuglics Sarolta: Tetszett az újság szervezettsége, sokszínűsége. Másrészt igényesnek tűnt és úgy vettem észre, hogy mindig az aktuális témákat olvashatom el a Media Iuris cikkeiben. Egyetemi újságként is színvonalasnak tartottam a tartalmat és mikor megtudtam, hogy van lehetőség jelentkezni más karról, úgy gondoltam, hogy jó volna részt venni egy ilyen csapat munkájában.

Mik azok a témák, amelyekről a legszívesebben írsz cikket?

Kuglics Sarolta: Leginkább a kulturális élettel kapcsolatos történések és a szociológiai témák érdekelnek, tekintve, hogy a szakomon is rengetegszer előkerülnek ezek a kérdések. Persze ezen kívül szívesen foglalkozom szépirodalommal, aminek eredménye például egy könyvajánló megírása.

Milyenek a visszajelzések az eddigi cikkeidről?

Eddig közeli ismerősömtől hallottam vissza véleményt, leginkább jókat, de általában az érdekel, hogy min javíthatnék még a cikkeimen, szóval többször kapok építő kritikát is.

Hogy érzed magad a Media Iurisban?

Kuglics Sarolta: Őszintén szólva szerintem egy jól működő csapat tagja lehetek. Senki nem veszi véresen komolyan a dolgot, csak épp egy olyan egészséges szintig, hogy igényesek és érdekesek maradjanak a cikkek. Kifejezetten tetszik, hogy együtt tudunk működni, nincsenek megoldhatatlannak tűnő konfliktusok, ami szerintem nagyon fontos amúgy is, de főleg egy újság csapatában. Másrészt egyáltalán nem érzem azt, hogy kilógnék csak mert bölcsészhallgató vagyok, minden lehetőség ugyanúgy adott, mint joghallgatótársaimnak.

Mit tanácsolsz azoknak, akik a PTE más karairól szeretnének a Media Iuris csapatába jelentkezni?

Kuglics Sarolta:  Hogy tegyék meg minél előbb, ahogy lehetőségük van rá. Akit kicsit is érdekel az, hogy véleményt fogalmazhasson meg és elmondhassa másoknak, semmiképp ne fogja vissza magát. Most nem toborzok meg semmi ilyesmi, csak azt mondom, hogy a Media Iuris egy nagyon jó lehetőség mindenki számára, aki szárnyat bontogat az írás területén, legyen bármelyik kar hallgatója.

Köszönöm szépen Saroltának az interjút!

Véleményem szerint nagyon jó lenne, ha a Pécsi Tudományegyetem más karáról is jelentkeznének a szerkesztőségünkhöz. Ezáltal az egyetemi életet is változatosabban be tudjuk mutatni, illetve a beszámolóink is többféle témát járnának körül. A Media Iuris lehetőséget biztosít a szerkesztőknek, hogy a hozzájuk legközelebb álló témáról írjanak, ezáltal mindenki olyan eseményről/könyvről/filmről/aktuális kérdésről írhat, ami őt legjobban érdekli.

Ha te is egy nagyszerű csapat tagja szeretnél lenni és szereted írásban kifejezni a gondolataidat, akkor ne habozz, jelentkezz a Media Iurisba!

 

 

EnglishGermanHungarian