[metaslider id="9331"]
felezo-nelkuli-2020

Koronavírus hatása az egyetemi életre, – elmarad a Felező!

Március 12-e óta felfüggesztették az egyetemre való bejárást. Zajlik a digitális távoktatás, elkezdődnek a záróvizsgák, hamarosan a vizsgaidőszak is. A koronavírus továbbra is jelen van, bár laposodik a járvány görbéje, de naponta regisztrálnak új fertőzötteket, a napi halálos áldozatok száma még 10 fölött van.

Kialakult a napi rutinunk, elfogadtuk ezt a helyzetet, amennyire lehet, hozzászoktunk. Gyorsan telnek a napok, jönnek a Facebook értesítések, hogy milyen esemény, alkalom lenne épp, aminek eljövetelét vártuk. A pécsi jogi kar is ugyancsak érintett, számos esemény marad el. Ilyen program a harmadéveseket lázban tartó, diplomafelező Szakest, melyet nem minden karon tartanak meg. Ez az egyetemi évek alatt fontos esemény, az 5 év feléhez érve, a kettő és feledik évnél tartandó. Ezen az estén a megjelenik a harmadik évfolyam, az oktatókkal együtt, csinosan, az alkalomhoz illő öltözetben, s egy közös vacsorán vesznek részt, ami folytatódik a szakesttel, majd a hajnalig tartó bulival zárul a program.

Az elmaradt felezővel kapcsolatban egyik szaktársamat, Cservenka Eriket kérdeztem. A koronavírus-járvány mindennapi életünkre hatással van, ebből a húsvét, a hagyományok sem maradnak ki. A május 1-i hosszú hétvége is korlátozások közepette múlik el. Az idei felező buli is elmarad.

Hogy érint ez Téged, vártad, készültél rá?
Cservenka Erik: A mostani járványhelyzet sajnos az egyetemi programokat sem kímélte, és sok mindenkit igen megvisel. Személy szerint a Felezőt nagyon vártam, szerintem ez az egyik legmeghatározóbb esemény egy joghallgató életében. Összejön az egész évfolyam, megállunk, egy kicsit átgondoljuk, hogy mennyi minden történt velünk az elmúlt két és fél évben az egyetemen, majd együtt bulizunk és szórakozunk egész éjjel.

Kaptatok arról információt, hogy a későbbiekben tervezik-e az esemény pótlását?
Cservenka Erik: Még nem kaptunk információt a Felező pótlásáról, de bízom benne, hogy a járványhelyzet elmúlásával az őszi szemeszter elején megrendezésre kerül majd. Gólyatábori fő emlékeink közé tartozik az egyik esti programunk, a Szakest.

Emlékszel mit meséltek annak idején a felsőbb évesek milyen lesz a szakest, hogyan készülj rá?
Cservenka Erik: A gólyatábor szerintem mindenkinek, aki részt vesz rajta felejthetetlen élmény marad egy életre, nincs ez másképp az egyik fő programjával, a Szakesttel sem. Mikor én voltam gólya, a seniorjaim adtak tanácsokat a Szakesttel kapcsolatban, hogy mit kell ott pontosan csinálnunk és hogyan kell az eseményt elképzelni. Elmesélték, hogy az ő gólyatáborukban milyen feladatokat kellett megoldaniuk, valaki pedig csak viccesen annyit mondott, hogy a májunkat készítsük leginkább!

El tudnád mesélni pár mondatban, hogy zajlik le a szakest?
Cservenka Erik: A Szakesten az összes gólya részt vesz, egy nagy teremben gyűlik össze az egész tábor ahol különböző feladatokat kell megcsinálniuk. De nem szeretnék nagyon részletezni semmit, legyen a leendő gólyáknak meglepetés. 😉

Egy ideje a gólyatáborban seniorként veszel részt. Milyen tanácsokat adtál a gólyáknak? Milyen
érzés volt „külső” szemlélőként a szakest, volt benne valamilyen szereped?
Cservenka Erik: Érdekes volt látni, hogy pár éve még én ültem ott izgatottan a többi szaktársam mellett, akiket akkor még csak néhány napja ismertem és együtt csináltuk a feladatokat, most pedig már én adhattam tanácsokat a gólyáimnak. Érdekes mennyire gyorsan telik az idő és észre sem vesszük, máris itt van a következő gólyatábor. Az előző Szakesten nem vettem részt aktívan, kintről segítettem a többi senior társammal együtt és közben már alapoztunk az esti záróbulira.

Media Iuris nevében köszönöm szépen az interjút! Engem is érint a Felező elmaradása. Magam is készültem rá, örültem, hogy már eddig eljutottam, az órák, tanulás s két stresszes vizsgaidőszak között kicsit leereszthetjük a gőzt. Már a gólyatáborban seniorjaim említették, hogy a gólya-emlékek mellett a Felező Szakestje emlékezetes mindenki számára. Erik véleményével egyetértek, én is remélem, hogy ezt az alkalmat bepótolhatjuk, megünnepelhetjük a fél diplománkat. Amikor valaki megkérdezte az eddigi egyetemi éveim alatt, mi a legemlékezetesebb esemény, dolog, ami velem történt, kétség nélkül a gólyatábort, azon belül az utolsó estén lezajló, Szakestet említettem. Aki teheti, menjen el a felezőjére, ne hagyja ki, hogy tudjon majd mesélni a gyermekeinek, unokáinak. Ezek az emlékek azok, amik tarkítják az órák, felkészülés, vizsgák ritmusát.

EnglishGermanHungarian