A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának legidősebb hallgatói szervezete idén ősszel is elhozta karunk egyik legrégebbi programját, a diákok körében méltán híres és szeretett Szabadegyetemet, melyen a Media Iuris is részt vett.
Idén második alkalommal a program nem Horváth Csaba tanár úr birtokán, hanem a Kultúrházban volt, de a község, ami otthont ad az eseménynek, továbbra is Aranyosgadány.
Miután mind a két busz megérkezett a helyszínre és mindenki elfogyasztotta az első italát egy finom bor vagy gyümölcslé formájában, el is kezdődött az előadás. A szervezők, mint minden évben idén is egy érdekes témával készültek, tekintettel arra, hogy az elmúlt években volt már téma a menekülthelyzet, a fake news, az Európai parlamenti választások idén egy nagyon időszerű és közfigyelmet elnyerő téma került terítékre, méghozzá a klímaváltozás.
Az előadók Dr. Pánovics Attila (PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék); Dr. Szabó Gábor (PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék) Dr. Glied Viktor (PTE BTK, Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék) és Dr. Radvánszky Bertalan (Zöld Egyetem) több szempontból boncolgatták a témát, így nem is csoda, hogy a másfél órás előadást mindenki mintadiákként hallgatta végig.
Szó esett például Greta Thunbergről a 16 éves svéd diáklányról, aki foggal-körömmel próbál kicsikarni valamilyen változást a világ nagy vezetőinek szemléletében, arról, hogy a változás az akaratunkon múlik leginkább, hogy át kellene állítani a gazdasági irányvonalunkat, tevékenységünket. Csak így érhetünk el változást. Nem kerülték el azt a témát sem, hogy Pécsen milyen tervezetek voltak. Az előadók példaként említették, hogy az egykori vezetők a föld alatt szerették volna vinni a főútvonalakat a környezettudatosság jegyében, de ez sajnos az anyagi erőforrások hiányában nem valósult meg.
Őszi Szabadegyetem képei
Az klímaváltozás előadását követően követően kötetlen beszélgetés alakult ki a meghívott előadók és a hallgatóság között, amit csak a bográcsban rotyogó babgulyás elkészültét jelző kiabálás szakíthatott meg. Innentől kezdve pedig az este egy jó hangulatú már-már baráti csevegésekről szóló eseménybe ment át, hála a nyitott embereknek, illetve természetesen a kihelyezett bornak. Nem is csoda, hogy a kilenc órás busz is csak fél tízkor tudott elindulni, hiszen mindenki nehezen hagyta ott az eseményt, tele várakozással a tavaszi szabadegyetemre.
A Media Iuris videós interjúját itt láthatjátok:

Sziasztok! Én Ferenczi Fanni vagyok, vagy ahogy mindenki szólít, Fanka. Elég extrovertált személyiség vagyok, így talán nem olyan meglepő, hogy legjobban interjúkat szeretek készíteni és szeretek már előre jól felkészülni az emberekből. Ezen kívül elég tág az érdeklődési köröm, szóval szinte bármilyen témakörben megtalálom a nekem való témát.