Szerény, alázatos, kitartó, erős, szorgalmas, lelkiismeretes. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek leginkább jellemzik Kiszli Vandát, Európa- és világbajnok maratoni kajakozót, aki Pakson kezdte pályafutását, ma már azonban Budapesten edz. Tehetsége és kitartása olyannyira tört utat, hogy többször is felállhatott a kontinensviadalokon a dobogó tetejére mind egyesben, mind pedig párosban. Nagy büszkeséggel tölt el a tudat, hogy pár évvel ezelőtt egy ma már világklasszis kajakozóval edzhettem együtt. Vandával a kajak-kenu sportágon belül a maratoni szakág sajátosságai és különlegességei után a siker mögött meghúzódó nehézségekről, a motivációról és kitartásról beszélgettem, illetve, hogy a sportban megszerzett tapasztalatokat hogyan lehet beleszőni a mindennapi harcokba, kihívásokba.
Először is szeretném megköszönni, hogy elvállaltad az interjút. Elmesélnéd, hogy pontosan mit is takar a maratoni versenyzés, és hogy miben különbözik a síkvízi (klasszikus) versenyszámoktól?
Kiszli Vanda: A maratoni kajakozás lényegében a hosszú távot takarja, ami nálam felnőtt női mezőnyben 26 km, ahol nincs kötött pálya, nincs megszabva, hogy mennyire mehetsz közel a másikhoz, illetve meg van “spékelve” némi futószakasszal is a táv! Míg síkvizen a leghosszabb az 1000 m, kötött pályák vannak, amiket nem hagyhatsz el, nem mehetsz közel a melletted levő versenyző pályájához sem, illetve nyilván nincs benne futószakasz! Szóval én egy versenyen 26 km-t evezek körökben, minden körben van futószakasz, ami nagyjából 100-150 m futást jelent, ahol természetesen visszük magunkkal a hajót és a lapátot is!
Mikor kezdtél kajakozni és mikor volt az a momentum, amikor eldöntötted, hogy te maratoni kajakozó leszel?
Kiszli Vanda: 2004-ben kezdtem el kajakozni, épp mielőtt betöltöttem volna 11. életévemet. Nem a legszerencsésebb időben kezdtem, hiszen épp a téli felkészülést kezdték mikor csatlakoztam a kis csapathoz. A téli felkészülés nálunk elég monoton, futás-úszás-konditerem, és nyilván aki kajakozni iratkozik be, az nem erre számít, nem ezt várja, hogy futkározzon vagy ússzon hónapokon keresztül. Természetesen télen nem lehet kajakozni, így kénytelen voltam kivárni a tavaszt, amikor is vízre szálltunk. Kibírtam az első telet kajakozás nélkül, de mégis arra készülve, azóta pedig ott ragadtam. Már első évtől kezdve indultam hosszú távú versenyeken is, hiszen ez a kisebbeknél (is) jó alapot tud adni a továbbiakra. Azt hiszem én pár év után már éreztem, hogy a síkvíz az nem az én pályám, a szívem pedig szerintem kezdetektől fogva inkább a hosszabb táv fele húzott. Mégis viszonylag sok időt töltöttem rövid távú versenyeken is, ha jól emlékszem, már az U23 vége fele járhattam, vagy az is lehet, hogy már a felnőtt korosztályban voltam mikor kimondhattuk, hogy elengedjük a rövidet, koncentrálhatok 100%ig a maratonra.
Van olyan eredmény, amely nagyobb megelégedettséggel töltött el, mint a többi? Ha igen, melyik volt az?
Kiszli Vanda: Talán mindig az aktuális, az utolsó a kedvenc. Egyiket sem érzem kiemelkedőbbnek a másiknál, mindegyikért sokat dolgoztam. Egy átlagember általában csak azt látja egy sportolóból, aki végül sikeres lesz, hogy a csillogó aranyérem ott lóg a nyakában. Azonban ahhoz, hogy valaki eddig eljusson kisebb-nagyobb hullámvölgyeken át kell jutni, és nem kis csatákat kell megvívni legfőképp saját magával.
Szerinted a sikerhez szükség van kudarcra is, kéz a kézben jár a kettő? Ha igen, hogyan lehet egy kudarcélményt végül a saját malmunkra hajtani, illetve átlendülni azon? Neked volt nagyobb kudarcod, esetleg kudarcaid?
Kiszli Vanda: Nagyon szerencsés lehet az a sportoló (ha van egyáltalán ilyen), akinek a pályafutása során nincs kudarc, nincsenek hullámvölgyek. Szerintem a sikerhez – nem mondom, hogy elengedhetetlen, de – valamilyen szinten hozzátartozik, hogy eljussunk bizonyos mélységekig, ahonnan aztán fel lehet tápászkodni, majd felkapaszkodni a dobogóra, “neadjisten” a legfelső fokára. Nálam először talán a síkvízi versenyeken jöttek a sorozatos kudarcok, amikor nem tudtam jó eredményt elérni, kijutni valamilyen nemzetközi versenyre. Azokat viszont nagyon könnyen el tudtam engedni, nem annyira törtek meg. Viszont pár éve volt egy mélyrepülésem év elején, ami viszonylag sokáig húzódott, nagyon közel álltam ahhoz, hogy abbahagyjam a kajakozást. Fontos és értékes emberekkel voltam körülvéve akik mind edzés-, mind lelki szempontból nagyon sokat segítettek, támogattak, csakis az ő hatásukra folytattam a felkészülést. Majd a szezon végén világbajnok lettem. Nagyon nehéz év volt, de az, hogy a végére így össze tudtam magam szedni, nagyon sokat jelentett.
Neked mi az a plusz, amelyet a sport (esetünkben a kajakozás) adott akár gyermekként, akár felnőttként, illetve mik azok a tényezők, plusszok, melyeket hasznosítani tudtál a mindennapokban?
Kiszli Vanda: Közhely, de a sport nagyon sok mindenre megtanít és amennyit elvesz, legalább annyit adni is tud, ha nem többet… Nekem gyerekként (is) annyira meghatározta az életemet, olyan rendszert vitt a mindennapokba, hogy szerintem érdemes lenne minden gyereknek egy kicsit bele kóstolni ebbe. Annyira jó kis csapatunk volt, jó edzőkkel, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy milyen emberré váltunk. Az alázat, tisztelet, szorgalom, kitartás, akaraterő mind értelmet nyert a szótárunkban és mai napig kísérnek bennünket és segítenek az élet minden területén.
Szerinted egy gyermek személyiségéhez mennyit tesz hozzá (pozitív értelemben) az, ha rendszeresen lejár edzeni? Később hogyan tudja ezeket az értékeket kamatoztatni az életben?
Kiszli Vanda: Szerintem fontos a rendszer az ember életében. Minél előbb bevezetjük egy gyermek életbe, annál gyorsabban fog alkalmazkodni és annál természetesebb lesz neki. A napi szintű edzés az egészséget is fenntartja, segíti, karbantartja a testet és tisztán tartja a lelket is szerintem. Ami a gyerekeknél még nem a legfontosabb, viszont ha beleszokik, akkor természetes lesz neki és az esetleges iskolai stresszt is segít levezetni és kezelni.
Vanda a napokban utazik Moszkvába a maraton Európa-bajnokságra. Sok sikert Vanda!
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
