Kisarkított előítéletek a társadalomban

Büszkeség és balítélet vagy mai szóhasználatban önelégültség és előítéletek. Ez társalmunk két talán legrosszabb tulajdonsága, de ha nem is, az mindenképp elmondható, hogy ebből a két jellemzőből fakad leginkább a társadalom különböző rétegei közti versengés.

Mindezt már századokkal korábban megfogalmazták, de ma sincsen másképp. Ezzel már mindenki találkozott, aki átesett a középiskola utolsó éveiben aktuális kérdésen: a pályaválasztáson. Ebben a korban egy nagyon nagy fajsúlyú döntést kell meghoznunk, mert bár látunk rá példát (nem is ritkán), hogy valaki ezt a döntését az élete során akár többször is megváltoztatja, de általánosságban elmondható, hogy az ember 18 éves korában hozott döntése meghatározza a jövőjét.

FELVÉTELI

A felvételizőkre tehát nagy teher hárul és nincs is könnyű dolguk. Sajnos ebben az életkorban még csak annyit látnak a munka világából, amennyit a környezetük látni enged. Szinte vakon kell választani, ráadásul ha máskor nem is, ilyenkor mindenképpen találkozik az ember a különböző szakmákhoz kapcsolódó előítéletetekkel és tévhitekkel. Így nem könnyű saját jövőképet kialakítani.

Leggyakrabban elég csupán egy bizonyos csoporthoz való tartozás ahhoz, hogy valaki a fent említett jelenségek áldozatává vagy akár gyakorlójává váljon, valamint ez egy olyan kiterjedt problémakör, hogy még a kiskorúak is részesévé válnak. Ha nem is saját bőrükön tapasztalják, de szüleik és közvetlen környezetük alapján őket is beskatulyázzák.

Erre példaként jól látható az utóbbi időben az interneten széles körben elterjedt kép Albertről és Gyuláról, avagy a diplomás és szakmunkás életpálya kisarkított ellentétéről.

Természetesen ez egy létező konfliktus, amiről érdemes is beszélni, de nem ebben a pejoratív formában. Attól még, hogy különbözőek vagyunk, nem kell ellenfelet keresni a velünk nem azonos személyekben, éppen ezért fontos leszögezni, hogy a szakmák között nincs értékrendbeli különbség, ebből kifolyólag a képen bemutatott két életpálya sem hasonlítható össze.

GYULA

A képen bemutatott tévhitek lerombolására csupán néhány gondolat: Gyula ugyanúgy kerülhet olyan helyzetbe, hogy hitelt kell felvegyen, ha akár ő maga, de leggyakrabban a szülei nem tudják támogatni a megélhetését a tanulóideje alatt. Illetve Albertnek is megvan a lehetősége ösztöndíjakat szerezni. Szerencsére nem általánosítható az a tény, hogy sok egyetemistának diákhitelt kell fölvennie tanulmányai kifizetéséhez, de ha még így is lenne, elítélhető-e bárki azért, mert önerőből mindezt nem tudná megoldani?

Ezen kívül a végzettség még csupán egy papír, amivel mind két férfinak van lehetősége továbbhaladni. Még egy filozófus számára is sok lehetőség áll fenn, ha képes használni az elsajátított készségeket és tudását, valamint megeshet, hogy Gyula sem talál azonnal munkahelyet, mert például a szakma alapjait nem sikerült kellő mélységben elsajátítania.

És végül, a képen említett összeget megkereső szakemberek általában rendelkeznek villamosmérnöki, vagy hasonló szakmához kapcsolódó diplomával vagy egyéb felsőoktatási képzettséggel.

ALBERT

Szomorú látni, hogy egy diplomás fiatalról rögtön azt feltételezik, hogy lenézi a kevésbé tanult embereket, de természetesen a másik oldalról sem általánosítható a rosszindulatú károkozás.

Egyetemistaként úgy gondolom meg kell említeni, hogy mi sem úri jókedvünkből tanulunk akár hajnalig is vizsgaidőszakban, hanem azért, mert tudjuk, hogy a jövőbeli szakmánk jó végzésének megalapozásához mindez szükséges. Ehhez kell egy nagyfokú érettség és előrelátás is, bár tény, hogy néhány jól sikerült vizsga önmagában még nem tett senkit gazdaggá, de ezt is a helyén kell tudni kezelni.

Nincs jogunk értékítélet alá vonni senkit az alapján, hogy mivel foglalkozik. Filozófusokra, jogászokra, orvosokra és tanárokra ugyanúgy szükség van, mint villanyszerelőkre, ápolókra, autószerelőkre és asztalosokra. Az ilyen alapú rivalizálás tehát teljesen értelmetlen. Mindkettő csupán egy szakma. Egy diploma önmagában nem tesz senkit jobb emberré, ahogy az sem, hogy valaki korábban kezd el pénzt keresni. Megvan mindkettőnek a szépsége és ezt kell mindenkinek megtalálnia, mert mások vagyunk, mások a képességeink illetve az érdeklődési körünk, és ez egy teljesen természetes dolog.

Mindenki büszke szeretne lenni a saját szakmájára, mert szereti, és úgy érzi, hasznos munkát végez, és ezt nyugodt szívvel tegye is. Viszont ez a büszkeség nem jelenti a más végzettséggel rendelkezők becsmérlését. Fontos lenne felismerni, hogy a negatív előítéletek, jöjjenek bármely oldalról, semmiképp sem elfogadhatóak, sőt károsak is például a fent megemlített gimnazista korosztály számára, akik ténylegesen nem látva bele az egyes szakmák életébe, ezen előítéletek által befolyásolva kéne döntsenek a jövőjükről.

A lényeg tehát, hogy ne kisarkított ellentétekben, hanem sokszínű életpályákban gondolkodjunk. Nem előítéletekre hagyatkozva, hanem a saját képességeinkhez mérten racionálisan meggondolva kell pályát választani, és abból a legtöbbet kihozni.