A Magyarországra is betörő COVID-19 világjárvány gyökeresen megváltoztatta az életünket az elmúlt időszakban. Számos ember vett részt a járvány ellen való védekezésben, olyannyira, hogy nem csak végzett egészségügyi szakembereket, hanem már hallgatókat is alkalmaztak egyes területeken. Bizonyára sok hallgatónak vannak a kirendelésről tapasztalatai – úgy döntöttem, most megosztom az enyémet elsőéves gyógyszerészhallgatóként.
Ahogy elkezdődött a tanév, látszott már, hogy újra romlani fog a koronavírus-helyzet, és emiatt valószínűleg szükség lesz kirendelt hallgatókra ebben a félévben is. Október-november környékén már egyre több évfolyamtársam, ismerősöm mesélte, hogy hívták őket a Kormányhivatalok. Végül egy november végi napon engem is felhívtak. Először nem kifejezetten örültem az újonnan rám zúduló tehernek – egyrészt, mert éppen akkor voltam túl életem első és egyben sikertelen forgalmi vizsgáján, másrészt pedig, két szak hallgatójaként, ráadásul a szorgalmi időszak végéhez közeledve így is volt épp elég feladatom. Végül elvállaltam egy hetet a nagyatádi kórházban – vizsgaidőszak első hetére, gondoltam, essünk túl rajta, ha már „muszáj”.
Szállás, étkezés
Minden kirendelt hallgatónak jár az étkezés és a szállás biztosítása. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy ez vajon milyen minőségű lesz. Az első végtelenül pozitív csalódás számomra az volt, amikor az első napom előtti este megérkeztem a szállásomra. Néhány, például a kollégiumokról szóló „rémtörténet” és az eleve bennem lévő félelem miatt (hiszen egyedül érkeztem egy számomra idegen városba), nagy szorongással léptem be a kis hotel ajtaján, ami ki lett jelölve számomra. De legnagyobb meglepetésemre egy végtelenül kedves és barátságos személyzet fogadott, és a szobám is viszonylag tágas és kényelmes volt, igazán alkalmas volt a pihenésre. A szomszéd szobákban tartózkodó – szintén kirendelt hallgatók – között pedig még új ismerősökre, beszélgetőtársakra is leltem, így hamar feloldódott a kezdeti félelmem. Ráadásul az ételek is rendkívül finomak voltak, amiket kaptam, és viszonylag széles körből választhattam minden étkezésnél kedvemre valót, így sosem maradtam éhes és nem is kellett egyáltalán külön kajára pénzt költeni, ami nagy könnyebbség volt.
Vizsgák
Szintén pozitív tapasztalat volt, hogy – bár ehhez is ’joga van’ egy kirendelt hallgatónak – de amint beléptem a „főnököm” irodájába, az első kérdése szinte az volt, hogy mikor vannak vizsgáim, mert akkor úgy írja a beosztásom. Így végül tudtam tartani az eredetileg szánt ütemtervemet a vizsgaidőszakban. Persze igencsak utópia az, hogy a kirendelés egyáltalán ne zavarja meg az ember vizsgarendjét, hiszen még ha a konkrét időpontra el is engednek, és biztosítanak is akár 1-2 pihenőnapot (mint ahogy nekem is biztosítottak), de akkor is elveszi a tanulástól az időt az a pár nap, amit munkával töltesz. Ugyanakkor utólag visszanézve szerencsére végül nem hátráltatott olyan mértékben, amit ne lehetett volna korrigálni.
Környezet
A kórházban az oltópontra kerültem és ott dolgoztam végig. Az oltásra érkezők adatait vettük fel, volt, akinek segítettünk kitölteni a hozzájáruló nyilatkozatot, eligazítottuk az embereket, hogy merre kell menniük az oltásért. Magát a feladatot nem nevezném kifejezetten nehéznek, ugyanakkor voltak olyan periódusok a nap folyamán, amikor nagyon sokan jöttek egyszerre, és ilyenkor egyszerre kellett pontosan és gyorsan dolgozni – ami sok-sok adat kezelésekor igencsak fárasztó és monoton tudott lenni néha. De szerencsére sosem voltam egyedül, általában ketten csináltuk a feladatokat valamely hallgatótársammal, ami biztonságérzetet adott.
Utazás
Ha egyetlen negatívumot kellene mondanom a kirendelés során körülvevő körülményekről, az az utazás lenne – na nem azért, mert ne lettek volna szépek az erdők és a lankák, amelyeken keresztül utaztam, hanem mindössze azért, mert mindezért fizetnem kellett. Holott ahhoz is joga van egy kirendelt hallgatónak, hogy ez ne így legyen – ugyanis lehetett volna ingyenes utazásra jogosító igazolást igényelni, a kirendelés helyére és annak időtartamára. De erre úgy igazán nem hívták fel a figyelmemet, illetve magamtól sem fordítottam rá akkora figyelmet, amekkorát kellett volna. Na, majd legközelebb… Illetve, talán inkább reméljük, hogy nem is lesz szükség ’legközelebb’-re.
Összességében
Szerencsére most már ezt az egész helyzetet kicsit távolabbról szemlélem, nem csak én, de mindenki kezd fellélegezni, hiszen a helyzet, ha lassan is, de javul. Így nem tudhatjuk, hogy rendelnek-e ki még valaha az orvos- és egészségtudományi területről hallgatókat – reméljük, hogy nem lesz rá szükség. De ha véletlenül valakit mégis kirendelnének még a jövőben, remélem, hogy számára hasznosak lesznek az én tapasztalataim. És mindenesetre ha már így alakult, hogy részt kellett vennem a védekezésben, örülök, hogy új tapasztalatokkal gazdagodhattam, új emberekkel találkozhattam, és – leendő hivatásomhoz híven – segíthettem másoknak.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
