Bejgli, töltött káposzta, halászlé, fadíszítés, közös ebédek és ajándékbontás. Még csak pár napja ért véget az év legszebb és legmeghittebb ünnepe, már mindenki az utolsó morzsákat fogyasztja a megmaradt süteményekből, és piheni ki a sok rokon látogatását. Azonban idén karácsonykor néhány ember ünnepe ennél többről is szólt. Saját történetet szeretnék most bemutatni ezen írásomban, ami, azt gondolom, igen szívmelengető, és sokaknak adhatja vissza az emberekbe fektetett hitének néhány elveszett darabját. A történet főszereplői Békés vármegyei Dévaványa néhány lelkes lakosa, akik közé tartozik szűk családi köröm és kedves szomszédaim is.
Baleset a reggeli órákban
Karácsony első napján, december 25-én általában a szűk családi körünkhöz tartozó rokonokhoz látogatunk. A rohanás természetes, ehhez járul még az izgalom is, hogy örülnek-e az ajándékoknak vagy finom kalács nem reped-e szét, elkészül-e minden az ünnepre. Ilyenkor könnyen megtörténhet a baj, de a sietség nem lehet indok arra, hogy a következményeket, amiket okoztunk, figyelmen kívül hagyjuk. Délelőtt körülbelül kilenc és tíz óra között a Kossuth utcában, a házunkkal szemben egy szürke autó elütött egy kistermetű, nagyon világos, zsemleszínű kislány kutyát. A kutyus borzalmas nyüszítésben tört ki, és nagyon-nagyon hangosan és keservesen sírt. Az autós ezt észrevette, látta, hallotta, de anélkül, hogy megállt volna segíteni, továbbhajtott. Szüleim ezt a jelenetet a kapuból nézték végig, én a házból hallottam a hangokat, és persze azonnal kirohantam, hogy megnézzem, mi történt. Hirtelen azt hittem, a mi házi kedvencünkkel van a baj, de megnyugodtam, amikor feltéptem a bejárati ajtót, a mi kutyánk békésen henyélt. A nyüszítő hang viszont nem hagyott alább. A szüleim mondták el nekem, hogy mi történt. Közösen figyeltük a kiskutyát, aki a hátsó lábát húzta ugyan, de próbált elsietni a helyszínről. Azt gondoltuk, biztos a közelben lakik, és hazamegy.
Az árokban szenvedő csöppség
Délután a nagyszüleimhez látogattunk el. Ahogy sétáltunk hazafelé, megláttuk, hogy az elütött kutyus a szomszédunk előtti árokban ül, és alig tud mozogni. Nagyon megsajnáltuk a kis ebet, hiszen valószínűleg azóta is ott ülhetett egyedül. A kutyus nagyon szelíd volt és barátságos, kérlelően nézhette a járókelőket, akik a bajba jutott állattal nem törődve mentek tovább. Elszomorító, hogy az emberek nem szánták meg, senki nem tett semmit. Mi azonnal lefotóztuk, és a fotót megosztottuk a Facebookon, hátha valaki felismeri, orvoshoz viszi a bajba jutott állatot. Két állatmentő egyesületet is felhívtunk, de nem kaptunk tőlük támogatást. A dévaványai lakosok közül többen viszont azonnal a segítségére siettek a bajbajutottnak.
Az összefogás
Többen a Facebook poszt után azonnal felkeresték a szüleimet, és kérdezték, pontosan hol is van szegény sebesült, mit tehetnek érte. Nem mertük kivenni őt az árokból, mivel féltünk, hogy nem fogjuk tudni úgy megfogni, hogy ne tegyünk benne nagyobb kárt, ne ijedjen meg nagyon és ne harapjon meg senkit. Beköszöntött az este, és a kutyus bevonszolta magát a csatornába, ahol már nem értük el. Volt, aki párnát, ételt és vizet hozott neki. Mindenki próbálta kicsalogatni szegényt a csatornából. Ő viszont annyira meg volt ijedve, hogy nem mert közelebb jönni. Ahogy telt az idő, mindenki kétségbeesetten kereste a megoldásokat. A szomszédainkkal és a segítségnyújtó emberekkel este tíz óráig álltunk kint az utcán a hidegben zseblámpával a kezünkben. Az utolsó utáni pillanatban megbátorodott a csatornában kuporgó csöppség, és rámászott a párnára. Így egy hosszú kampóval ki tudtuk húzni, és a párnát fogva kiemelhettük az árokból. Szegényt simogattuk, és próbáltuk megnyugtatni, de nagyon félt, és látszott, hogy fájdalmai vannak. Egy másik lelkes dévaványai fiatal lány jött érte autóval, és vitte haza éjszakára. Ő biztosított a kutyusnak meleg helyet és mindent, amire szüksége volt.
Minden jó, ha vége jó
Másnap reggel a lány azonnal elvitte a gazdátlan kedvencet egy állatorvoshoz, aki segített rajta, meggyógyította. Szomorú, de senki nem jelentkezett érte. Ennek ellenére nem került újra az utcára, egy állatmenhely (Remény-Lak Állatvédő Egyesület) tudta fogadni a sérült kis kutyust, és már nevet is kapott, Ellie-nek hívják.
Remélem, ez a kis karácsonyi történet meg tud melengetni néhány szívet, ugyanis sok ember nem a Reszkessetek, betörők! című filmet nézte ezen az ünnepi estén szaloncukrot majszolva, hanem minden erejével azon volt, hogy egy szerencsétlen kutyusnak megmentse az életét, és segítsen neki. Örültünk volna neki, ha az, aki a balesetet okozta, szintén részt vesz az akcióban, de ez nem így történt. A dévaványai lakosok karácsony napján példát mutattak emberségből, együttérzésből.
Ezúton is köszönet mindenkinek, aki aznap este időt és energiát nem sajnálva segített.
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
