[metaslider id="9331"]
kajtar-eszter-bronzerem

Kajtár Eszter – szorgalmas joghallgató és bronzérmes olimpiai bajnok!

A sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Kimagaslóan szerepelt és bronzérmet szerzett Kajtár Eszter az Abu- Dhabiban rendezett Speciális Olimpián.

Eddigi eredményeiről és jövőbeli céljairól kérdeztük Esztert:

A: Kajtár Eszter szenvedélye az asztalitenisz. Miért éppen ezt a sportágat választottad, hogyan ismerkedtél meg vele és milyen eddigi eredményeket értél el ebben a sportágban?

Kajtár Eszter:     Édesapám tette kötelezővé számomra a sportot még alsó tagozatos koromban. (Ezért a döntéséért egész életemben hálás leszek neki!). Mivel édesapámat már égeszen kiskorom óta elkísértem asztalitenisz versenyekre, így kézenfekvő volt számomra, hogy erre a sportágra esik a választásom. Így egyben apu az edzőmmé is vált. Kiemelkedő eredményeim közé tartozik három országos diákolimpiai első, illetve egy harmadik helyezés.Hatalmas megtiszteltetés volt hazánkat képviselni a 2019-es Speciális Olimpia  Nyári Világjátékokon, ahol Vizsnyai Dáviddal a 3. helyet sikerült megszereznünk egyesített párosban. (Egyesített páros = az asztaliteniszben egy párost egy értelmileg sérült, illetve egy egészséges ember alkot. Ennek a kategóriának az a célja, hogy minnél jobban integrálja a fogyatékkal élő, illetve az egészséges embereket.)

A: Több alkalommal is elnyerted az Emberi Erőforrások Minisztériumának a ,,jó tanuló, jó sportoló” kitüntetését és  a 2019-ben Abu Dhabiban megrendezésre kerülő Speciális Olimpia Nyári Világjatékok magyar indulója voltál  és bronzérmes helyezettje vagy. A sok edzés mellett a PTE jogi karának hallgatójaként, hogy tudod összeegyeztetni az edzéseidet és a tanulmányaidat? Hogyan készültél erre a kiemelkedő eseményre, mi a titkod, hogy mindkettőben sikeres tudsz lenni?

kajtar-eszter-bronzerem

Kajtár Eszter: Mindig igyekszem maximálisan kihasználni minden percemet, tehát a megfelelő időbeosztásnak köszönhetem. Természetesen, hogy ez megvalósuljon, nagy segítségemre volt az egyetem sporthoz való hozzáállása és támogatása is!

A: Beszéljünk egy kicsit a jövőről, hogyan képzeled magad 10 év múlva? Mit gondolsz, el kell kötelezned magad a sport vagy a jog irányába vagy ahogyan eddig is, a kettőben egyszerre is sikeres lehetsz?

Kajtár Eszter: Mindenképpen úgy képzelem el, hogy mindkettő egymás mellett lesz jelen az életemben, természetesen egy család mellett. Az embernek szüksége van arra, hogy kiszakadjon a hétköznapok problémáiból, nekem ezt a ping-pong adja meg. Amikor ott állok az asztalnál és az elöttem álló feladatra koncentrálok, egy teljesen más világba kerülök, a valós világ megszűnik létezni számomra.

A magyar küldöttség 68 érmet azaz 32 aranyat, 26 ezüstöt és 10 bronzot gyűjtött az Abu-Dhabiban és Dubaiban megrendezett XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon.

A Media Iuris csapata, ezúton szeretne még egyszer gratulálni Kajtár Eszternek és társának Vizsnyai Dávidnak a bronzéremhez!

EnglishGermanHungarian