November 10-én 15:00 órától a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán került megrendezésre a Jogklinika Nyílt Nap és Verseny nevű program, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan is működik a Jogklinika, a bátrabbak pedig összemérhették tehetségüket egy jogesetmegoldó versenyen.
A rendezvény elején Dr. Füzy Tibor, a Jogklinika vezetője és oktatója tartott egy általános tájékoztatót, ahol több érdeklődő, valamint a Jogklinika 1, Jogklinika 2 és a Jogklinika Pro tagok is jelen voltak. A program különleges résztvevőként voltak jelen a Kaposvári Törvényszék bírái, akikkel lehetőség nyílt egy kötetlen beszélgetésre és válaszoltak a hallgatók kérdéseire.
A verseny három fordulóból állt, amely során a versenyzőknek legjobb tudásuk szerint kellett megoldaniuk az adott feladatokat. A jogeset megoldása során a jelen lévők részt vehettek egy ügyféltalálkozón is, ahol a tanár úr ügyfélnek adta ki magát és a résztvevők gyakorló jogász bőrébe bújva kérdezhették őt a jogesettel kapcsolatban. Az első forduló során a versenyzőknek a megadott tényállásból ki kellett választaniuk a jogilag releváns mondatokat és akik a legtöbbet találták, azoknak a második fordulóban jogszabályokat kellett társítaniuk ezekhez a mondatokhoz. A verseny során holtverseny alakult ki, így a harmadik forduló keretében a legjobbaknak egy két perces jogi érveléssel kellett bebizonyítaniuk, hogy méltók a cím elnyerésére.
A verseny első három helyezettjeként első helyen Gódi Dávid, második helyen Ambrózi Miklós, harmadik helyen pedig Bihary Csilla végeztek. Ezúton is gratulálunk az eredményükhöz!

Források: 1
Képek: 1

A Media Iuris a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magazinja. A pécsi jogi kar hallgatói lapja, mely online formában jelenik meg a mediaiuris.hu weboldalon.