[metaslider id="9331"]
dahmer

Jeffrey Dahmer, avagy a milwaukee-i kannibál

Jeffrey Lionel Dahmer amerikai sorozatgyilkos, ismert nevén a milwaukee-i kannibál, aki 1978 és 1991 között 17 férfit és kisfiút gyilkolt meg. Az elkövető „pályafutása” során az ölés mellett különböző kegyetlenségeket is véghez vitt, mint például kínzás, nekrofília, nemi erőszak és kannibalizmus. 

 

Egy kis életismertető

Jeffreynek még kisgyermekkorában teljesen normális élete volt, nem különbözött társaitól, olyan életet élt, mint amit a kortársai is. A problémák 10 éves kora körül kezdődtek, amikor is zárkózottá vált, nem játszott a többi gyerekkel, nem a hétköznapi dolgok érdekelték, sokkal szívesebben vitt haza elpusztult állatok, azért, hogy utána felboncolja őket. Tizenéves korában már elég erőteljesen elkezdte fogyasztani az alkoholt, amely végett problémái is adódtak, korán alkoholistává vált. Gimnáziumi osztály-és évfolyamtársai is arról számoltak be, hogy Dahmer nagyon szerette volna, ha sok figyelmet kap, ennek eléréséhez sokszor ordibált a folyosón, úgy közlekedett az iskolai buszhoz, hogy lépett előre négyet, majd egyet hátra, majd ezt a folyamatot ismételte. Középiskolai tanulmányai után az Ohio State egyetem hallgatója volt, azonban alkohol iránti addikciója miatt innen, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadseregéből is eltanácsolták. A férfi ezt követően élt egy darabig Németországban, de 1982-ben végleg visszaköltözött az Egyesült Államokba.

dahmer

Motiváció, gyilkosság, áldozatok

Az, hogy mi volt a motivációja leginkább úgy lehetne leírni, hogy a férfi alapból küzdött belső bajokkal és démonokkal. Sajnos szüleitől nem kapott túlzott figyelmet, sokat veszekedtek egymással, illetve miután megszületett a kistestvére még kevesebb figyelem irányult rá, amellyel a kisfiú Dahmer nem igazán tudott szimpatizálni. Mint ahogyan már fentebb említettem a figyelem érdekében az iskolában is bevetett minden eszközt: eljátszotta, hogy epilepsziás rohama van, valamint egy bevásárlóközpontban is azt színészkedte, hogy agybetegségben szenved. (Ezeket egyébként egy gyerekkori barátja könyvéből s az abból készült filmből tudjuk meg.) Első gyilkossági tervezete 16 éves korára saccolható, amikor is egy parkban meglátott egy kocogó férfit, amelyben semmi különlegesség nincsen, de Dahmer elképzelte, ahogyan leüti a sportoló embert és utána azt csinál vele amit csak szeretne. Ezt a műveletet másnap végre is hajtotta volna, de a férfi nem jött aznap, így ezen tervéről lemondott.  

Egy kicsit szeretnék írni az áldozatokról, majd ezt követően a gyilkos módszeréről is. Dahmer első áldozatát a gimnázium befejezte utáni első nyáron gyilkolta meg. Kapóra jött a hétvége, hiszen szülei elutaztak. Jeffrey felvett egy stoppost, Steven Hickset, akinek felajánlotta, hogy igyanak meg nála pár sört. Ez így is történt, ámde amikor Hicks indulni készült volna, fuvarozója leütötte, testét feldarabolta, elégette, majd szétszórta a maradványait. Hicks megölését követő 9 évben a milwaukee-i kannibál nem csapott le újabb áldozatra, de „hivatását” ekkor sem hagyta félbe, ebben az időben megerőszakolt több férfit is. Következő végzetes kimenetelű bűncselekményének áldozata Steven Tuomi volt, akinek megöléséről azt nyilatkozta, hogy erre nem emlékszik, valószínűleg tudatát elvakító erős felindulásból követte el a merényletet. Jeffrey Tuomit követően 1988-ban kettő, 1989-ben egy, 1990-ben pedig négy halálos áldozatot szedett magának, ekkortól kezdve pedig az eseti elkövetések állandó jellegűvé nőtték ki magukat.

Ami az elkövetés módját illeti, Dahmer rendszerint ugyanazt alkalmazta: áldozatait egy melegbárban felszedte, majd közösen távoztak a rémtettes lakására. Miután már a házban voltak, Jeffrey egyből „színre lépett”, prédáit bedrogozta, majd megölte őket, de gyakori volt, hogy a férfi nekrofiliát is véghezvitt. Dahmernek egy hőn dédelgetett álma volt, hogy valamelyik meggyilkolt emberből kifejleszt egy zombit, aki hű társává tud avanzsálni szörnyű tettei véghezvitelében. Emiatt az ábránd miatt, előfordult, hogy néhány áldozatának agyára savat öntött, mert úgy vélte, hogy így nem tudnak majd gondolkozni, de mondanom sem kell, hogy ezen próbálkozásai az alanyok életének végével zárultak le. Na de térjünk ki egy kicsit arra az útra, hogy miért is nevezték el a milwaukee-i kannibálnak. Dahmer a hadseregben orvosi képzést kapott, e végett érdekelték az ember belső szervei. Meggyilkolt személyei közül a legtöbbnek ki is vette belső részeit, majd elfogyasztotta azokat; később ő maga mondta, hogy elsősorban célja ezzel az volt, hogy örökre az áldozataival tudjon maradni. 

dahmer

Letartóztatása, a börtönbüntetés és a halála

1991. július 22-én éjjel egy megbilincselt férfi rohant oda egy rendőrautóhoz. A járőrök először azt hitték elmenekült egy másik egységtől, ám az ember rémülten csak annyit mondott egy őrülttől szökött meg, akinek az volt a szándéka, hogy kivágja a szívét. A hatóság tagjai visszamentek vele Jeffrey házáig, ahol nagyon bizarr és horrorisztikus képekre és minden egyéb másra bukkantak. A két rendőr azonnal letartóztatta Dahmert, aki az örsön kezdetben mindent az alkoholra fogott, ám mikor kezdett kitisztulni bódult elméje, inkább bevallott mindent és még az áldozatok azonosításában is segített. Mivel Wisconsin államban ekkoriban el volt törölve a halálbüntetés, így a bíróság 957 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Jeffreyt, akire 17 gyilkosságot sikerült rábizonyítani. Büntetését Dahmer egy columbiai fegyházban töltötte le, egészen 1994-ig, amikor is egy novemberi reggelen egy másik fegyenc, Christopher Scraver agyonverte őt egy vasrúddal.

 

 

Források: 1,

EnglishGermanHungarian