[metaslider id="9331"]
donald

Tényleg az vagy, amit megeszel? – avagy Jamie Oliver pereskedése a McDonald’s-al

Habár a gyorséttermekhez való hozzáállás napjainkra gyökeresen megváltozott a 2000-es évekhez képest, sokszor még mindig felmerülhet bennünk a kérdés: valójában mit is eszünk, amikor betérünk egy-egy ilyen étterembe, hogy csillapítsuk korgó gyomrunkat?


A világhírű séf egy igen elhúzódó ügyben pereskedett a közismert gyorsétterem hálózattal, a McDonald’s-al. A séf maga is vegán életmódot folytat, és állítása szerint többek közt ez is felnyitotta a szemét az elmúlt években arra, hogy valami nincs rendben.

Az észlelés 2011-ben csak egy levelezésként kezdődött az étteremhálózat vezetői és a séf között, miszerint a hús „nemhogy embereknek, de még állatok számára sem alkalmas és veszélyes az egészségükre”. Jamie-nek nem magával a késztermékkel volt problémája, hanem annak elkészítési módját támadta. A hamburgerekbe kerülő hús ugyanis alapból egy húsmaradék volt csupán, aminek tartósítási eljárását az állateledeleknél alkalmazták és alkalmazzák napjainkig. Ahhoz, hogy a felesleges zsírt és egyéb anyagokat (különféle baktériumokat) el tudják távolítani a húsról, azt huzamosabb ideig (akár több órán át is) ammónium-hidroxidban áztatták. Az eljárásról több videót is közzétett a híresség, az eredmények pedig sokkolóak: a rózsaszín massza (’pink slime’, ahogyan Jamie nevezi) közel sem hasonlít semmiféle húshoz. És amennyire riasztónak hat a hús ammóniában való áztatása, ennek ellenére az amerikai Beef Product Inc. kitartott az ötlet mellett, és azt állította, hogy az ammóniában való áztatás teljesen biztonságos, sőt, csökkenti a különböző betegségek kockázatát (salmonella és E.coli.), mivel fertőtleníti a húst.

donald

A McDonald’s kezdetben nem vette komolyan a Jamie személyében érkező fenyegető veszélyt, egészen a per kezdetéig. 2012-ben végül az étteremhálózat bevallotta, hogy valóban ily módon tartósították a húsokat. A kérdés napjainkig megosztóan hat Amerikában és a tengerentúlon, 2019-ben például a McDonald’s Canada hozott le egy olyan közleményt, amelyben arról nyilatkozik, hogy ők soha nem használták az ammónium-hidroxidot az ételeik feldolgozása során. A McDonald’s Canada szóvivője, Karin Campbell a következőt nyilatkozta a CTVNews Canadának: „ A mi húspogácsáink 100%-os kanadai húsból készülnek, sem só, sem tartósítószerek nem kerülnek bele az elkészítés során. Az egyetlen plusz a grillezés során rászórt bors és só.” 

Ám nem csak a McDonald’s, hanem számos ismert étteremláncolat használta/használhatta ezt az eljárást. Ugyanebben az évben a McDonald’s USA, a Burger King és a Taco Bell is úgy döntöttek, hogy megszabadulnak ettől az eljárástól és valami mással helyettesítik azt. Közleményükben kiemelték, hogy döntésük nem Jamie Oliver botrányára való reakció. 

donald

Jamie rengeteget szerepelt a sajtóban ezen okból kifolyólag, szinte már személyessé vált a per. Az egyik tv-ben adott interjújában így fogalmazott: „Ez a folyamat számomra az étel és a étkezés teljes megszégyenítése, és ezzel együtt azokkal szemben is teljesen tiszteletlenül bánik, akik elfogyasztják azt, az emberekkel, a gyerekekkel egyaránt.” Sokakban felmerült az a kérdés is, hogy vajon miért húzodik el ilyen hosszú ideig ez az ügy, és miért nem jutnak végre A-ból B-be? Születtek olyan teóriák, miszerint Jamie valójában a háttérben leszerződött a McDonald’s-al és az egész felhajtás és népfelháborítás tulajdonképpen csak egy „ellenkampány”, amivel csak még több figyelmet irányít a cégre. 

A McDonalds és Jamie Oliver között éveken át húzódó ’pink slime’ háború 2021-ben újra felkapottá vált, de napjainkra úgy tűnik rendeződni látszik a helyzet. És bár mindenki tisztában van vele, hogy a gyorséttermek nem tudják lefedni azt a tápanyagbeviteli szükségletet, amire egy felnőtt, működő szervezetnek szüksége van, néha napján mindenki beáll bűnözni. Ilyenkor kell, hogy felmerüljön bennünk a kérdés: ha az vagyok, amit megeszek, valójában most mit is eszek? 

 



Források: 1, 2, 3

EnglishGermanHungarian