[metaslider id="9331"]
Révay-Beke-Ildikó-borító

Azoknak, akik szeretnek alkotni, kicsit belefeledkezni valamibe, aminek az eredménye kézzel fogható! – Interjú Révay Beke Ildikóval

Mivel várhatóan az idei nyáron elmaradnak a külföldi kiruccanások és a fesztiválok is, érdemes végig gondolni, hogy mivel is töltse az ember az idejét. Révay Beke Ildikó több turnusban fog Muralpixel workshopot tartani, hogy aki érzi magában a művészi vénát (de elmondása szerint rajzolni azért nem kell tudni) ebben is kipróbálhassa magát.

Először is köszönöm szépen, hogy elfogadtad a megkeresésemet. Hogy jött a workshop ötlete?

Révay Beke Ildikó : A baráti társaságomban sokan kérdeztek, hogy nem csinálnék-e egy “szakkört” vagy valamilyen foglalkozást, ahol ezt a technikát elleshetik. Innen jött az ötlet. Gyakorlatilag a 9 évestől a 45 évesig mindenki érdeklődött: „Úú, de jó én is szeretnék egy ilyet!”

Mit takar tulajdonképpen a Muralpixel ?

Révay Beke Ildikó:  A Muralpixel a márkám neve. Ez egy levédett technológia, a felhasznált anyagok (kő, papír, szövet, bőr, tapéta, glett, szőr, gyöngy, üveg, műanyag stb.) és az alkalmazott technikák összessége, illetve az ebből létrejövő alkotás. Ez a Muralpixel. M, mint merész és P, mint páratlan, pont, mint az, akinek készül. Minden darab egyedi.

Üzenetben azt kértem tőled, hogy mesélj a táborról, de jelezted, hogy ez workshop. Miért érezted fontosnak, hogy ezt kiemeld?

Révay Beke Ildikó: A workshop teljesen más, a szó mai leggyakoribb alkalmazása szerint egy adott szakterület iránt érdeklődő emberek találkozóját hívják így. A cél, hogy közös munkával létrehozzunk valami újat, a mi esetünkben mindenkinek a saját Muralpixel-jét. A lényeg, hogy tudj absztrahálni, vagy legyen meg benned a képesség és/vagy a készég az elvonatkoztatásra. Engedd szabadjára a fantáziádat és hadd szóljon! Ebben az is segít minket, hogy a foglalkozások kis létszámmal, maximum 12 fővel fognak futni.

A kiírásban azt írtad, hogy 8 és 16 év közöttiek jelentkezését várod. Miért pont ezt a korosztályt jelölted meg? Idősebb korosztályban nem gondolkodtál?

Révay Beke Ildikó: Korosztály? Számomra a potenciális partner az, akinek látom a szemében a tüzet, akit egy csillogó mozaik vagy egy érdes kő látványa boldoggá tesz, aki lelkesedik egy finom kelme tapintásáért, akinek néha az egész arca maszatos a festéktől és aki percekig hezitál két szín között: Magenta legyen vagy babarózsaszín? Alkotni vágyó, kreatív emberek. Vajon ez korhoz köthető?  Szerintem nem. Olyan kisgyerekekkel, nagygyerekekkel, felnőttekkel szeretnék együtt dolgozni, akik lehet nem tudnak egy vázát árnyékolással lerajzolni (én sem tudok vázát rajzolni), de szívesen alkotnának valamit, amire büszkék lehetnek. Ezek a tulajdonságok nem köthetők korhoz. Tehát 8-88 éves korig jöhet bárki, aki a leírtak alapján magára ismer!

 

A workshop időtartama 5 nap, minden nap 9 és 16 óra között, mi lesz egy-egy nap napirendje?

Révay Beke Ildikó: Az első nap a Műhellyel ismerkedünk: anyagok, eszközök, koncepció végig gondolása. A sokféle anyag és forma inspirálóan hat az érzékeinkre, így elindulhat egy gondolat, aminek mentén végül megszületik majd az alkotás. A Muralpixel létrehozása több munka fázisból áll, ami több napot is igénybe vesz és amik egymásra épülnek, ezért a délelőttök biztos, hogy “kőkemény” melóval telnek el. Ha jól haladunk, akkor délután akár egy kicsit lazíthatunk is a teraszon egy kávé mellett vagy csobbanhatunk a medencében. A lényeg: péntek délutánra a kezedben fogod tartani az első muralpixel-ed, amit már csak be kell kereteztetni!

Kinek és miért ajánlod a workshoppot?

Révay Beke Ildikó: Kinek ajánlom? Hát annak biztos nem, aki azt gondolja, hogy nyugiban fekszik, majd a fűben szelfizik egyet a tujával és nyomkodja a telefonját. Csak azoknak, akik tényleg szeretnek “bindzsizni”, alkotni, kicsit belefeledkezni valamibe, aminek az eredménye kézzel fogható! Annak, aki szeretne nyáron egy izgalmas, játékos, kreatív és egyedülálló programon részt venni, ami fejleszti a kézügyességet, sőt a koncentrációs-, kommunikációs- és a kifejezőképességet is, közben pedig jót tesz az önbizalmának. Hasznos időtöltést keres, aminek látható eredménye van.

A workshop helyszíne Diósd, az ára pedig 48.000ft / fő/ workshop, ami tartalmaz minden anyagot, amit felhasználsz a kép készítéséhez (tapéta, szövet, papír, kő, mozaik, bőr, gyöngy) minden eszköz használatát, 40×40 mdf lapot amire elkészül a kép, napi 2x étkezést (ebéd, uzsonna) és délután szabadtéri programokat a kertben (fürdés, napozás, tollas).

Ha felkeltettük az érdeklődésedet keresd bátran Ildit emailben a revaybeke.ildiko@gmail.com címen

 

EnglishGermanHungarian