[metaslider id="9331"]

Iskolapadból a pályára – interjú Oszvald Bálinttal

Sokunk számára elengedhetetlen a mindennapok boldogságához, kiegyensúlyozottságához a sport. Az egyetem valamint a tanulás mellett nemcsak fontos, hanem kikapcsoló is tud lenni, amikor az ember akár egy konditeremben, akár a futópályán vezeti le a felesleges energiáit és kovácsolja magát acélosra. Vannak azonban olyan hallgatótársaink is, akik valamilyen sportegyesület keretein belül bajnokságokon vesznek részt és amatőr, vagy nem ritkán profi szinten űzik szeretett testmozgásukat az egyetemi kötelezettségek mellett. Erről beszélgettem hallgatótársammal, Oszvald Bálinttal, aki amellett, hogy másodéves joghallgató, a PEAC futballcsapatát is erősíti csatár poszton.

 

Mikor és miért kezdtél el focizni?

oszvald

Oszvald Bálint: 2012 óta focizom versenyszerűen, de már előtte is kipróbáltam magam a PMFC-ben, valamint Kozármislenyben. A futball nálunk családi hagyomány, édesapám és az ő testvére is nagy focirajongók, így engem is egyenes út vezetett ehhez a sporthoz. Hasonlóan hatottak testvéremre is, ő is focizott egy kis ideig.

 

Miért a PEAC mellett döntöttél?

Oszvald Bálint: Ez egy hosszú sztori, először a PVSK-ban játszottam versenyszerűen, onnan 2019-ben átigazoltam Kozármislenybe, majd 2020-ban, a pandémia miatt abbahagytam a focit. Egy ideig nem is szerettem volna visszatérni a versenyszerű fociba, de nyáron megkeresett az egyik volt focistársam, és ő kérdezett meg, hogy nincs-e kedvem játszani náluk. Pont nyaralás előtt találkoztam a szakosztályvezetővel, ekkor el is mentem egy próbaedzésre, és rögtön meg is tetszett a csapat. Ekkor frissen felvett hallgatóként nagyon tetszett, hogy sok előnnyel szolgál a PEAC, sok jófej egyetemistával találkoztam, biztosítanak sport ösztöndíjat a PTE keretein belül is. Megértőek voltak azzal is, hogy az egyetem miatt nem mindig tudok ott lenni az edzéseken. Ezek is mind motiváltak abban, hogy a PEAC-ban játsszak.

 

Milyen a közösség csapaton belül?

Oszvald Bálint: Én nagyon szeretem a közösséget, sokszor ülünk le meccsek után egy beszélgetésre, ebédre, illetve mindig vannak évzáró valamint PEAC-bulik. Emellett sok az egyetemista, akik adott esetben a tanulmányaimban is tudnak segíteni, szerencsére nagyon összetartó közösség tagjának tudhatom magam.

 

Mennyire összeegyeztethető a versenyszerű foci a tanulmányaiddal?

Oszvald Bálint: Az egyetemmel teljesen, előző félévben minden edzésen ott tudtam lenni. Szerencsére ez nem befolyásolta a tanulmányi eredményeimet, sikerült kitűnővel zárnom a szemesztert. Az edzésekre járás nem mindig megoldható, ehhez hozzájárul a szakkollégium is, de a tréningek nagyrészén így is ott tudok lenni. A hétvégi meccsek (gyakran szombaton és vasárnap is) sok időt kivesznek a szabadidőmből, de ezekből is inkább kamatozom, ezért nem tartom tehernek őket.

 

Szerinted milyen előnyei vannak akár annak, hogy versenyszerűen sportolsz, akár annak, hogy a PEAC-on belül teszed mindezt?

Oszvald Bálint: Jelenleg a Megye I. és II.-ben játszom, itt szerintem teljesen tartható az ütem. A versenyszerű sport előnye, hogy van miért fociznom, van, ami motivál, hiszen minden hétvégén teljesíteni kell, a legjobb formát kell hozni. Ez kihat a motivációmra az élet más területein is. Emellett, mint már említettem, fantasztikus a közösség, nagyon jó hangulatúak az edzések. Fontos az is, hogy a tanulás mellett ki tudok kapcsolódni, fel tudok frissülni az edzéseken. Ezen felül viszont imádok focizni, engem elsősorban ez motivál. 

 

Mennyire veszel részt, az egyetemi sportéletben, a PEAC mellett?

Oszvald Bálint: Indultunk PTE-s focikupán, emellett pedig az ÁJK-n a Sportolaw keretein belül focizom még.

 

Mit adott neked a sport?

Oszvald Bálint: Nehéz egy vagy kettő dolgot kiemelni. Önmagában annak nagyon örülök, hogy egy jó közösségen belül gazdagodhatok sportélményekkel. Sok barátot köszönhetek a labdarúgásnak, ez nagyon fontos. A magánéletben stabilitást köszönhetek neki, ezt úgy értem, hogy a közösségi élmény, a jó levegő és a focizás mindig jobb kedvre tud deríteni. Ezen felül olyan jellemfejlesztő aspektusait tudnám kiemelni a sportnak, mint a győzni akarás, az alázat, illetve a maximalizmus. Ahogy a pályán is, az életben is mindig győzni akarok.

 

Mik a terveid a jövőre nézve, mik a céljaid, akár a sport, akár tanulmányok terén?

Oszvald Bálint: Elsősorban a tanulmányaimra igyekszem koncentrálni, mindig is ez volt az elsődleges, de emellett persze, ahogy az időm engedi, a focit is folytatni fogom. A célom az, hogy az egyetemi éveim során végig sportoljak valamit, és ezt máshol jelenleg nem tudom elképzelni, mint a PEAC-nál. Úgy érzem, magasabb szinten való focizás nehezen lehetne összeegyeztethető a jogi tanulmányokkal, ezért remekül érzem magam, ahol most vagyok.

 

Bálintnak köszönöm a Media Iuris nevében az interjút, céljaid eléréséhez sok sikert kívánok a továbbiakban! Emellett pedig buzdítok mindenkit, hogy a közelgő vizsgaidőszak ellenére maradjunk aktívak, az elkövetkezendő megmérettetésekhez pedig mindenkinek sok sikert kívánok!

EnglishGermanHungarian