[metaslider id="9331"]

Interjú Kokas Piroska színésznővel cikksorozat első része – A gyerekkori évek, a színészet kezdete és a kedvenc szinkronszerep

Kokas Piroska színésznő, akinek a hangját sokat hallhatjuk, mivel régóta szinkronizál, láthattuk filmekben, illetve magyar és külföldi sorozatokban, valamint egy ideje gyerekekkel is foglalkozik. Egy csodálatos ember, akivel interjút készítettem. Ismerős lehet számotokra a Vámpírok bálja, a Mézga család musicalből, és a Sas-kabaréból. Azonban érdeklődési és tevékenységi köre itt nem ér véget. Ismerjétek meg ti is kicsit közelebbről. Szót ejtünk a gyermekkori éveiről, színész karriere kezdeti nehézségeiről, továbbá ritka betegségéről is mesél nekünk.

Hogyan teltek a gyermekkori és a gimnazista éveid?

Kokas Piroska: Én egy színészházaspár, Halász Aranka és Kokas László második gyermeke vagyok. A szüleim az Operettszínház tagjai voltak majd 40 évig. Ezáltal a színházi életbe beleszülettem, ott pelenkáztak, ott ültem a próbákon. Az iskolát tekintve, nem szerettem a kötelező dolgokat, nem vágytam az iskolában délutánonként sokáig lenni, helyette inkább az Operettszínházban néztem a Marica grófnő és A víg özvegy című operettek próbáit. Amikor az Operettszínház több alkalommal Németországban turnézott, akkor a bátyámmal, aki négy és fél évvel idősebb nálam, és egy teljesen más irányú foglakozást választott, kint töltöttünk egy nyáriszünetnyi időt. Minden este néztem németül az operetteket. A gimnazista éveimben már én is érdeklődtem az iránt, hogy a színpadon legyek. Akkor tájt mutatták be az Operettszínházban A muzsika hangja című musicalt, amiben hét gyermek szerepel. Édesanyám szerepelt benne, így könnyű dolgom volt, mind a 250 előadást láttam. A nézőtérről abszolút megszólítva éreztem magam a színpadra, ami majdnem meg is történt. Ugyanis, nem érkezett meg az egyik gyerek szereplő, a hét fiatal közül. Egyszer csak, lejöttek szólni nekem a nézőtérre, hogy menjek fel a színpadra, ekkor már ment a darab. Bent álltam a takarásban a többi gyermek mellett, és nagyon féltem, mert addig még, nagyszínpadon, ennyi néző előtt nem léptem fel. Malek Andrea játszotta Máriát, és Szinetár Dóra a legnagyobb gyermeket, ketten igyekeztek úgy egyeztetni a szöveget, hogy nekem ne kelljen megszólalnom a színpadon. Azonban…, az utolsó pillanatban megérkezett a kislány, és nekem nem kellett felmennem a színpadra. 14 éves koromtól Földessy Margit Drámastúdiójába jártam, ahol nagyon biztos alapokat kaptam a színpadi létre, ami mai napig meghatározza a színjátszásomat. Nála is játszottam számos darabban, tanultam beszédtechnikát, improvizációt, asszociációs játékokat játszottunk. Az egész gimnázium alatt oda jártam, az volt a menedékem. 

Mikor és milyen darabokban játszottál először?

Kokas Piroska: 1994-ben Brecht Koldusopera című darabjában játszottam Polly-t. Az volt az első szerepem, majd Kander-Ebb Kabaré c. musicaljében én voltam SallyBowles.

Számodra nem is volt kérdés, hogy a színészi pályát válaszd?

Kokas Piroska: Egyáltalán nem. Olyannyira, hogy számomra senki nem tette fel azt a kérdést, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”. Már korán kiderült, hogy elég jól éneklem, és nem jövök zavarba, ha emberek előtt kell szerepelnem. A gimnázium után, egyértelműen a Színművészeti Egyetemre jelentkeztem, viszont nem vettek fel. Így eljutottam a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahol három évet töltöttem el, és másodévben már játszottam a Hair-ben. Ott alakult meg a Fiatalok Színháza, és oda is szerződtettek le. Közben folyamatosan próbálkoztam a színművészetin, ötször felvételiztem, és egyszer sem vettek fel. Akkor azt mondtam, hogyha nem, akkor nem. Utána a Fiatalok Színházából az Operettszínházba mentem, ahol részt vettem a Kán-kán című darabban, aztán a régi Vidámszínpadon is játszottam. Azután egy ideig nem játszottam színházban, akkor jött a szinkron. Szüleimmel már gyerekkorom óta jártam a szinkronstúdiókba is, így nem volt számomra ismeretlen a terep. Édesanyám jelenleg is aktívan szinkronizál. Volt is egy próbálkozásom kiskoromban, azonban nagyon rossz élményem volt. Így nem akartam folytatni akkor. Amikor nem volt színházam, akkor teljesen kezdőként vágtam bele a szinkronizálásba, tömegszinkront csináltam öt-hat évig. Aztán egy idő után már kisebb-nagyobb szerepekre hívtak.

Az eddigi szinkronszerepeid közül melyik volt a legnehezebb, és melyiket szeretted a legjobban?

Kokas Piroska: A legnehezebb egyben a legjobb is volt. A Disney-nek az Agymanók című animációs filmje, amiben Bánat hangja voltam. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, aki vidám, extrovertált embernek tartom magam, egy mélabús karaktert megkap. Nagyon meglepődtem így, amikor felkértek a szerepre. Hatalmas kihívás volt, de a stáb nagyon türelmes volt velem. Izgalmas és inspiráló munka volt. A másik kedvencem, Rebel Wilson, akit már évek óta én szinkronizálok. Azért is kihívásokkal teli, mert sokat improvizál, így eléggé nehéz elkapni a stílusát, viszont már „megismerkedtünk” egymással. Vagy például a brazil szappanoperák, ahol a színészek nagyon gyorsan beszélnek. Nem kiszámítható, mit mikor tesznek, indulatosak, hol sírnak, hol nevetnek.

Az előadásaid előtt van-e megszokott rutinod, amit mindig követsz?

Kokas Piroska: Hogyha én kezdem a darabot, vagy az első felvonásban vagyok, akkor a hét órás kezdésnél, háromnegyed hatkor bent vagyok a színházban. Kirakom a sminkjeimet, megcsinálom a hajamat, beszélgetek a kollegákkal és asszimilálódom. Közben iszom egy kávét, pihenek, és az estére koncentrálok. Eltart fél hétig általában, amíg teljesen elkészülök, akkor kimegyek a takarásba. Ellenőrzöm a kellékjeimet, megnézem, hol megyek be, azért, hogy ne érjen váratlanul semmi. Közben hallgatom a nézőket.

Eszméletlen c. minisorozat forgatásán a rendezővel, Deák Kristóffal fotó: Brozsek Niki
Eszméletlen c. minisorozat forgatásán a rendezővel, Deák Kristóffal, fotó: Brozsek Niki

Volt-e már olyan, amikor elfelejtetted a szöveget vagy nem úgy történt valami, mint ahogy el lett tervezve?

Kokas Piroska: Ezt színész berkeken belül úgy nevezzük, hogy roló, lejön a roló. Ez szerintem minden színésszel előfordult már, elkerülhetetlennek gondolom. A rutinnal és színpadi évekkel együtt tud enyhülni, amikor már nem izgulsz, de a roló akkor is lejöhet. Színészi pályám kezdetekor volt ilyen eset, szerencsére volt súgó. Azonban, hogy mondjak egy olyat, amikor egy kellék miatt történt kellemetlenség, elmesélek egy történetet. Győrben, amikor játszottuk a Csoportterápiát, akkor volt egy lufi, ami minden embernél körbe ment, ahogy beszélt valaki. A második felvonásra a lufi elkezdett leereszteni, és a darab végére teljesen leeresztett. Annyira szürreális volt, hogy nagyon kellett küzdeni, hogy ne nevessünk, drámai helyzetekben sem. 

A színpadi szerepeid közül melyiket szeretted a legjobban?

Kokas Piroska: Én mindegyiket élveztem eddig, hiszen amit nem szeret az ember, azt nem tudja teljes szívvel átadni. Viszont, ha műfajt kérdeznél, akkor a zenés darabok felé húz a szívem. 

Ha valaki elkezdené a színészetet vagy a szinkronizálást, akkor hol kezdje el?

Kokas Piroska: Színház-és Filmművészeti Egyetemre érettségi után lehet jelentkezni. Például Földessy Margit Drámastúdiójába már egészen pici kortól lehet járni. Azt javasolnám, hogy színjátszó körben, drámastúdióban érdemes szárnyat bontogatni. Ha valaki hivatott erre az útra, az meg fog érkezni előbb-utóbb.

Mennyire Budapestközpontú a szakma?

Kokas Piroska: Jelenleg nagyon. Azonban ez nem volt mindig így. Régen kötelező volt a főiskolai hallgatóknak a vidéki színházi gyakorlat. Manapaság ez már nem így működik. Hogyha valaki elkerül vidékre Budapestről, akkor lehet, hogy több tapasztalatot szerez, mert vidéken többféle műfajban gyakorlatot szereznek a színészek. Viszont, ha valaki szeretne felkerülni Budapestre, hátrányba kerülhet, mert amíg vidéken van, Budapesten nem feltétlenül tudnak róla és követik az addigi pályáját. A szinkron pedig csak Budapesten van még, ahhoz pedig ott is kell tartózkodni. 

Nemsokára folytatjuk!

EnglishGermanHungarian