[metaslider id="9331"]
ónsz

Interjú az ÓNSZ új alelnökeivel, Várallai Lucával és Kiss Mátyással

Mindig nagy örömmel tölt el, amikor valamelyik hallgatótársam sikert ér el valamiben, ami igazán fontos neki, legyen szó akár versenyeredményről, szakmai gyakorlatról, vagy jelen esetben egy kari szervben elnyert pozícióról. Éppen ezért, mikor megtudtam, hogy karunk szakkollégiuma, az Óriás Nándor Szakkollégium, vagyis az ÓNSZ, ebben a félévben két új alelnökkel gazdagodott, úgy döntöttem felkérem Várallai Lucát és Kiss Mátyást, hogy egy interjú erejéig válaszoljanak néhány kérdésemre. Egy kari szerv vezetése cseppet sem könnyű dolog, és rengeteg felelősséggel jár, főleg, ha egy szakkollégiumról van szó. Így őszintén érdekelt, hogy Luca és Matyi miként jutottak el az alelnökségig. Emellett pedig egy picit szerettem volna megismerkedni a szakkollégium működésével is, és a tagsággal járó előnyökkel, amikről az alábbiakban szintén olvashattok majd!

 

Kérlek, mesélj Nekünk egy picit az Óriás Nándor Szakkollégiumról! Hogyan működik, és mit jelent szakkollégistának lenni?

ónsz Kiss Mátyás: Az Óriás Nándor Szakkollégium (továbbiakban: ÓNSZ) modernkori története 2012-ben kezdődött. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Kari Tanácsa 2012 decemberében határozott úgy, hogy a Szakkollégium a kar szervezeti egységeként működhet tovább. Jelenleg a szakkollégiumnak négy tagozata van. Ez a négy tagozat a Bűnügyi Tagozat, a Civilisztika Tagozat, az Elméleti-történeti Tagozat, valamint a Közjogi Tagozat. A tagozatokon felül pedig szeretném megemlíteni az ÓNSZ „Jog és Technológia” munkacsoportját. A Szakkollégiumba való belépéshez egy sikeres felvételi eljárás szükséges, amelyet a félévek elején meghirdetett felvételi időszakok alatt lehetséges abszolválni. Számomra egy erős összetartozás érzést jelent a Szakkollégiumhoz tartozni. Nem csak egy nagyon erős szakmai vonalat képvisel az ÓNSZ, hanem egy családias közösség is, ahol a tagok az élet minden területén segítik egymást. Ezúton is szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani ezt a remek lehetőséget.

 

Mikor és miért csatlakoztál az Óriás Nándor Szakkollégiumhoz?

ónszVárallai Luca: 2021. októberében nyertem felvételt az Óriás Nándor Szakkollégiumba. Számomra fontos tényező, hogy ne csak az előadásokon vagy a szemináriumokon töltött idő alatt mélyedjek el a tanulmányaimban, hanem a kötelező körökön kívül is. A Szakkollégium erre lehetőséget kínál. Aki érez magában ilyesfajta indíttatást, könnyebben segítséget tud szerezni, emellett stabil alapot ad majd a későbbi tudományos kutatásokhoz. A Szakkollégium mély benyomást keltett bennem már elsőéves koromban is. Pár felsőbb éves hallgatótársunkkal is beszélgetve arra jöttem rá, hogy aki ide bekerül, és jól teljesít, számos kaput nyit meg maga előtt, ami a jogászi hivatás felé vezet. Versenyeredmények, kiváló tanulmányok, rendkívüli konferencia előadások és persze a jó közösség – ezeket mindenképpen tudja nyújtani az ÓNSZ.

 

Mi volt az, ami miatt úgy döntöttetek, hogy indultok az alelnöki pozícióért, illetve milyen terveitek vannak a jövőre nézve? 

Várallai Luca: A pozícióért nem indultunk, hanem felkérés alapján történt a választás. A leköszönő Alelnökök miatt újabb két alelnököt kellett megszavazni. Kiss Mátyás és jómagam voltunk az ajánlott jelöltek között, majd a Közgyűlésen szavazás keretében mi lettünk az új alelnökök. Rengel Dóra és Kappel Gergely elődeink ugyan magasra tették a lécet, de Matyival igyekszünk ennek eleget tenni. A kötelező feladatokon kívül tervben vannak újabb programok szervezése is, illetve kollaboráció más kari szervekkel. Sok tehetséges hallgatót ismerünk, akikben látunk fantáziát, így azt gondolom, a legfontosabb feladatunk, hogy őket meggyőzzük arról, érdemes a Szakkollégiumban tevékenykedni.

Kiss Mátyás: A Szakkollégium két előző hallgatói alelnöke (Kappel Gergely és Rengel Dóra) az egyetemi tanulmányaik befejezéséhez közelítenek, ezért szükségessé vált két új alelnök választása az ÓNSZ életében. Mohay Ágoston Tanár Úr, a Szakkollégium elnöke keresett meg azzal a kérdéssel, hogy vállalnám-e az alelnöki tisztséget. A Szakkollégium számos nagy szakmai siker eléréséhez hozzásegített már, így nem mondhattam nemet arra a nemes feladatra, hogy talán visszaadhatok valamennyit a Szakkollégiumnak abból, amit én kaptam tőle az elmúlt években. A félévzáró közgyűlésen pedig Várallai Luca alelnök társamhoz hasonlóan én is megkaptam a bizalmat a tagságtól, amit ezúton is köszönök. Emellett pedig Kappel Gergelynek és Rengel Dórának is szeretnék köszönetet mondani, akik az elmúlt években szívvel-lélekkel dolgoztak a Szakkollégiumért. A következő időszakra vonatkozó tervek kidolgozás alatt vannak, amint elkészülnek meg fogjuk hirdetni őket a Szakkollégium felületein, de eseményekből ezúttal sem lesz hiány.

 

A jövőre nézve miért éri meg csatlakozni a szakkollégiumhoz? Jelent bármiféle előnyt a munkaerőpiacon, ha valaki tagja volt a szakkollégiumnak?

Kiss Mátyás: A Szakkollégium a közösségi összetartozás élményen túl rendkívüli szakmai lehetőségeket is biztosít. Számos ösztöndíjpályázat, verseny és publikációs lehetőség is biztosított a tagok számára. Az ÓNSZ-en belül szakmai gyakorlati lehetőségek vannak, legyen szó akár különböző ügyvédi irodákról, vagy a Pécsi Törvényszékről. Jómagam is sok lehetőséggel éltem már, amelyet a Szakkollégium biztosított, és nem csalódtam. A tagozati mentorok minden segítséget megadnak annak a tagnak, aki valamilyen versenyen szeretné megmérettetni magát, vagy esetleg publikálna. Azt is szeretném megemlíteni, hogy az ÓNSZ kiterjedt alumni hálózattal is rendelkezik. A második kérdésre is egy határozott igen a válaszom. Véleményem szerint minden önéletrajzban remekül mutat az Óriás Nándor Szakkollégiumi tagság.

 

Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik fontolgatják, hogy esetleg csatlakozzanak az ÓNSZ-hez?

Várallai Luca: Próbáljanak meg kitörni a komfortzónájukból és elindulni ezen az úton, mert számos lehetőségtől fosztják meg magukat, ha nem csatlakoznak. Ne féljenek attól, hogy új feladatot gördíthet eléjük a Szakkollégiumi tagság, mert – mint említettem- segítséget bőven kapunk. A mentor tanáraink, a segítő külsős szakemberek is így kezdték. Csatlakozni egy döntés, a kérdés már csak az, élünk-e vele.

 

Szeretném megköszönni a Media Iuris nevében Lucának és Matyinak, hogy válaszoltak a kérdéseimre, és ezúton is gratulálok Nekik a kinevezésükhöz! Sok sikert kívánok a jövőbeli terveik megvalósításához! Akiknek pedig felkeltette az érdeklődését a szakkollégium, semmiképp ne habozzon, hiszen remek lehetőségeket biztosít a tagság, és hatalmas pluszt jelent a jövőre nézve!

 

Forrás: kiemelt kép

EnglishGermanHungarian