[metaslider id="9331"]

Sebők Aida Kinga

aidaSziasztok!

Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője.

Pécsről származom, soha nem is volt kérdés számomra, hogy ebben az ékszerdobozban folytatom majd tanulmányaimat. A jogi egyetem mellett még a gimnáziumi éveim alatt döntöttem, bár sokáig harcoltam ellene, hiszen láttam mivel jár a jogász hivatás, végül, amikor a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában leérettségiztem, eldöntöttem, ez lesz az én utam.

Az írással azóta foglalkozom mióta megtanultam írni, és miután kiadásra került a regényem, tudtam, hogy az irodalom végigkísér majd az életemben. Egyértelmű volt számomra, hogy a Media Iuris szerkesztőinek csapatát szeretném erősíteni, így már az első félévemben jelentkeztem is, és nagyon örülök, hogy így tettem!

Igyekszem változatos és figyelemfelkeltő cikkeket, interjúkat készíteni, főként a büntetőjog és kriminalisztika témaköreiben, hiszen elsősorban ezek foglalkoztatnak, de mivel sokrétű az érdeklődési köröm, így ez általában a cikkeim témáiban is tükröződik. Szívügyem becsempészni az irodalmat is a joghallgatók mindennapjaiba, hiszen a jog világában könnyű elveszni, és úgy gondolom, hogy a művészetek segítenek visszatalálni önmagunkhoz.

EnglishGermanHungarian