Sziasztok!
Rostás Dóri Kata vagyok, a Media Iuris titkára és a PTE ÁJK hallgatója. Középiskolai tanulmányaim Mohácson végeztem, ahol rendészetet tanultam és ez nagyban hozzásegített a továbbtanulási döntés meghozatalában. Ez volt fő pont, amiért a Pécsi
Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kart választottam. Részt vettem a jogi kar nyílt napján is amely, 2019.02.06. volt. Ott láttam először a Media Iuris által egy videó forgatását és már akkor, szinte az első percben megfogalmazódott bennem, hogy nekem itt a helyem, tehát kijelenthetem, hogy szerelem volt első látásra az pécsi jogi kar.
A videózás, vloggerkedés kiskorom óta vonz, persze nem csak e miatt csatlakoztam, hanem azért is mert, videós ismerősöm által bepillanthattam a videózás rejtelmeibe és a nyílt napon látott forgatás is nagyon meggyőzött. Amolyan „WOW” érzésem volt. Így nem volt kérdés, hogy amint lehetőségem van csatlakozni akkor a médiacsapatba, élek majd vele.
Jelenleg az egyetem mellett két munkahelyen is dolgozom, de természetesen tudok időt szakítani a hobbijaimra is, ami az éneklés és a tánc. Ezekkel 7 éves korom óta foglalkozom. A barátaim se érzik magukat
hátrányban mivel, amikor tehetem a legtöbb időt velük töltöm.
Dóri
Rostás Dóri
