[metaslider id="9331"]

Filó Fanni Dzsenifer

Sziasztok!

Filó Fanni Dzsenifer vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar első éves jogász szakos hallgatója, és a Media Iuris egyik szerkesztője. Gimnáziumi tanulmányaimat a szülővárosomban, Nagyatádon, az Ady Endre Gimnáziumban végeztem. Már nagyon hamar, az általános iskolában megmutatkozott a történelem iránti szenvedélyem, ami azután egyre intenzívebben belopta magát a mindennapjaimba, így a továbbtanulás előtt egyértelmű volt számomra, hogy egy humán szakot kell majd választanom, és idővel abban is biztos voltam, hogy számomra a jogi pálya a megfelelő.

Azt, azonban, hogy hol kezdjem meg egyetemi tanulmányaimat nagyon sokáig nem tudtam. A döntésben a nyíltnapok voltak a segítségemre, és végül a pécsi jogi kar került az első helyemre. Azonban őszintén megvallva eleinte nem szerettem Pécset. Viszont ahogy teltek a hetek magával ragadott a város, és az itt élő emberek, ma pedig már cseppet sem bánom, hogy Pécsre sodort a végzet.

A Media Iuris-ba való jelentkezésemmel kapcsolatban azonban már az elejétől kezdve teljesen biztos voltam. Egy ideje komolyabban érdekel az írás, és úgy gondolom ennek a kiteljesedéséhez a Media Iuris adhatja meg a tökéletes alapot, ahol egy szuper csapatban fejleszthetem írói képességeimet, és oszthatok meg veletek hetente újabbnál újabb cikkeket.

Akik ismernek, tudják rólam, hogy az érdeklődési köröm rettentően széles, ugyanis annak ellenére, hogy a történelem a szenvedélyem, érdekelnek a különböző kultúrák, a csillagászat, a geológia, a politika, a divat világa, a szépirodalom, a művészetek, és azt hiszem, a sort még jócskán lehetne folytatni. Remélem, hogy a cikkeim révén nektek is felkelti majd az érdeklődéseteket egy-egy téma, és valami újat is tudtok belőlük tanulni, hisz ahogy Nelson Mandela is mondta: ,,A tanulás a legerősebb fegyver, amellyel megváltoztathatod a világot.”

EnglishGermanHungarian