Sziasztok!
Farnas Viktória Alexandra vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Az írást középiskolában engedtem magamhoz közel, és a közösségi média felgyorsulásával hamar világossá vált számomra, hogy a gondolataimat meg szeretném osztani másokkal is. Az érdeklődési köröm tág, így írásaimat egészen a közéleti témáktól, aktuális hírektől, a gasztronómiáig olvashatjátok. Igazán kritikus személyiség vagyok, aki ragaszkodik az igazához, de igyekszem objektív lenni, és az érem mind kettő oldalát megvizsgálni.
Már gyerekkorom óta meghatározó része volt az életemnek Pécs és környéke. Itt születtem, itt töltöttem a gimnáziumi éveimet is. Továbbá jól ismerem Villány, Palkonya, Siklós és Harkány városát is. A nagyobb települések mellett, ezek a magyarországi gyöngyszemek is említésre méltóak. Meggyőző érv volt még számomra a családom, akik biztos pontként állnak mögöttem, így tanulmányaim mellett az idő nagy részét velük is töltöm. A színvonalas oktatás, az oktatók és a családias légkör immár tárt karokkal fogadott. Tehát a választásom tudatos és megtervezett volt.
Mindemelett Pécs és a PTE számtalan lehetőséget rejt számunkra. Olyan ajtókat nyithat meg előttünk, amire később boldogan emlékezünk vissza. Azt javasolnám mindenkinek, hogy lássa meg ezeket a lehetőségeket, forduljon feléjük nyitott szemmel!