[metaslider id="9331"]

Csillik Szilárd

csillikSziasztok!

Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. Az egyetemre a 2022/23-as tanévben nyertem felvételt, miután középiskolai tanulmányaim a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban elvégeztem. Pécs városáról, illetve a PTE-ről már korábban is sok jót – és többnyire csak jót – hallottam, s mikor idekerültem, ez be is bizonyosodott.

Már a Gólyatáborban felkeltette az érdeklődésem a szervezet, amint pedig lehetőségem adta, jelentkeztem szerkesztőnek. Mind általános, mind középiskolában, ha valakinek egy szöveget kellett írnia valamiféle alkalomra, rendszerint az első név voltam, aki felmerült, és örömmel vállaltam a feladatot. Főbb erényeimként a flexibilitást, illetve a széleskörű tájékozottságot tudnám megnevezni.

Ahogyan a rövid bemutatkozómban is olvasható, közeli viszonyt ápolok az élet számos területével. Ez alatt értve például azt, hogy egyaránt vonzanak a reál- illetve humán tárgyak, melyet mi sem mutat jobban annál, hogy középiskolában még matematika szakra jártam, innen csöppentem bele aztán a jog világába. A jogon belül, kezdetektől fogva a bűnügyi tudományok vonzottak leginkább, célom, hogy az egyetem elvégzése után e területen tevékenykedjek.

Mióta csak a világra jöttem, a sport szerves részét képezi az életemnek. Legyen szó fociról, teniszről, asztaliteniszről vagy éppen atlétikáról. Noha jelenleg nem folytatok semmiféle egyesületi sporttevékenységet sem, hobbi szinten a testmozgás még mindig részese mindennapjaimnak, és ezen a későbbiekben sem szándékozom változtatni.

EnglishGermanHungarian