[metaslider id="9331"]
év

Ilyen volt az első évem – eseményösszefoglaló egy gólya szemszögéből

Lezárult ismét egy tanév, túlestünk a vizsgákon és már mindenki vagy a nyaraláson pihen, vagy szorgosan gyűjtögeti a pénzt a szabadidejében. Viszont ebben a nagy hőségben, két strandolás vagy két eladott fagyi között jó is visszagondolni mindazokra az eseményekre, amiknek a kipihenésén dolgozunk jelenleg, vagy amik a tanulás közben is segítettek kikapcsolni és kirángatni minket a hétköznapokból. Igyekeztem tehát összeszedni mindazon eseményeket, programokat, rendezvényeket, amik az elmúlt tanévben kerültek megrendezésre karunkon és tették színesebbé az egyetemi életünket. Ez jó lehet egy hideg limonádé melletti nosztalgiának, vagy ha évek múlva is szeretnénk ezekre visszaemlékezni. Ha pedig az egyetem előtt állnál éppen Kedves Olvasó, ebből is láthatod, mennyire jó gondolatot forgatsz a fejedben akkor, amikor azon morfondírozol, hogy a pécsi jogi kart válaszd-e. Remélem ezzel a kis bemutatóval segíthetek neked jó döntést hozni

Az első félév

Az első félév számunkra a gólyatáborral kezdődött, ami Szekszárdon került megrendezésre és amiről szintén olvashattok több cikket is a szervezők és a résztvevők szemszögéből is. Emellett iskolánk és karunk úgy hiszem egyedülállóan vállalta be azt, hogy pótgólyatábort is szervezett a másodéves hallgatók számára, akiknek a pandémia miatt sajnos a sajátjuk elmaradt. Mindkét táborban fergeteges volt a hangulat a színvonalas szervezés és programok miatt, meg persze a jó társaságnak köszönhetően. Ezután következett szeptember első hetében rögtön két kocsmatúra is, amiken szintén szép számmal vettek részt a hallgatók és itt is csak jobban összekovácsolódott a közösség. Én magam csak az első alkalmon tudtam részt venni, de pozitív tapasztalattal tértem onnan haza. Azon az estén szereztem az egyik legjobb barátomat is, akivel – miután meguntuk az ivászatot – a kollégium előtti parkolóban beszélgettünk a késői órákig és megosztoztunk egy doboz lakodalmas süteményen, amit én hoztam otthonról.

Az ezt követő esemény szintén szeptemberben került megrendezésre, ez pedig nem volt más, mint a gólyabál, ami legalább olyan magas színvonalat ütött meg, mint a gólyatábor. Gyönyörű hotelben, gyönyörű ruhákban töltöttünk el közösen egy különleges vacsorát és hallgattunk meg egy nagyszerű műsort, ami egy közös mulatsággal zárult. Olyan volt, mint egy filmbeli jelenet, igazán emlékezetes. Nem tudok olyanról, aki ne élvezte volna.

Mindezek mellett az első félévben szerveztek egy szabadegyetemet és egy börtönlátogatást is, amiken én magam sajnos nem tudtam részt venni, viszont a hallottak alapján ezt bánhatom is, mivel nagyon érdekes és szórakoztató volt. Amin azonban jelen tudtam lenni, az nem volt más, mint a borkóstolaw és a szemeszterzáró kocsmatúra. Mind a kettő bódult állapottal végződött, de egyben újabb ismerősök szerzésével is, na meg az addigi barátságok megerősödésével. Nem volt olyan program, amiről úgy mentem volna haza, hogy nem éreztem magam jól.

év

A második félév

A tanév első része tudtommal senkinek nem volt könnyű. Meg kellett szokni a rengeteg új élethelyzetet és embert, az ismeretlen szokásokat és környezetet, fel kellett venni a tempót a tanulással és a dolgozatokkal, na meg meg kellett tapasztalni az első vizsgák izgalmát. Sokaknak, köztük nekem is, elég nehéz volt teljes szociális életet élni, bulizni és mindent kipróbálni a tanulás és a sok izgalom mellett, de a szünetben összekaptuk magunkat. Februártól már mindannyian rutinosabban és nyugodtabban tértünk vissza az egyetemre tele elvárásokkal és energiával a ránk váró élmények miatt. Ám a csapatépítésben a karunk is nagyban hozzájárult. A szemeszternyitó közös buli fergeteges volt, amit mi, Media Iuris-os tagok közösen töltöttünk.

év

Március nyolcadikán, azaz nőnapon pedig egy újabb borkóstolaw-ra mehettünk el, ezúttal Villánykövesden, ami így talán még izgalmasabb volt, mint az előző. Természetesen az este a legtöbbünknek a JMO-ban folytatódott, ahol jobban megtanultuk értékelni azokat a minőségi borokat, amiket pár órával azelőtt ittunk. Szintén megrendezésre került egy szabadegyetem, ahol már végre én is részt tudtam venni, és egy börtönlátogatás is, amin viszont sajnos megint nem sikerült. A szabadegyetem engem is teljesen megnyert, mivel egy nagyon hangulatos délutánt és estét töltöttünk együtt, ahol egy igazán érdekes témát boncolgattak nekünk tanáraink és vendégelőadóink, egy igazán finom vacsorát ehettünk meg közösen, és természetesen a sörpong és a tánc sem maradhatott ki a repertoárból. Tervezek az összes többin is részt venni ezek után és végre egy börtönlátogatásra is eljutni a jövőben. Emellett karunk karöltve a KTK-val megszervezett egy kvízestet is, ahol nagyon szórakoztató feladványokat oldhattak meg a csapatok, ehettünk-ihattunk a Molnár Kálmán nagyelőadóban, és megmérettethettük magunkat a közgázosokkal. Én nagyon élveztem ezt a programot is, szerintem nagyon jó ötlet volt ez a közös este. A Media Iuris csapata is szervezett egy évzáró vacsorát, amin sajnos nem tudtam részt venni, de nem kételkedek abban, hogy ott is minden a lehető legjobban alakult. Reméljük jövőre már nekem is sikerül majd azon is részt venni.

A kedvencemet viszont a végére hagytam, ami nem volt más, mint a jogász-nap. Ezen a napon ugyanis déltől dékáni szünet volt elrendelve, mivel kora délutántól kezdődően szuper programok vártak minket. Kezdődött a rendezvény egy érdekes előadással, majd egy sörpong versennyel folytatódott, ami igazán hangulatos volt, mivel az udvaron volt megrendezve a főzőversennyel párhuzamban. Az idő meleg volt és napsütéses, minden nekünk kedvezett. Estefelé, aki jelentkezett részt vehetett egy sörkóstolón, majd Janklovics Péter humorista előadásán, amin senki nem maradt legörbülő szájjal. A napot pedig egy hatalmas bulival zártuk, amin a legjobb zenékre táncolhattunk hajnalig. Ezután megértettem miért is várják egyesek talán még a karácsonynál is jobban ezt az eseményt.

Tanulással kapcsolatos programok

Na de hogy ne csak azokról az eseményekről beszéljek, amik nagyrészt távol állnak a tanulástól és a jogtudományról, muszáj megemlítenem, hogy természetesen az ismereteink bővítésének is adtak teret a szervezők, mivel több nagyon érdekes kerekasztal beszélgetést is szerveztek, amik az aktuális témákat boncolgatták, mint például a háborút. Emellett több tudományos diákkör is megrendezésre került, amik közül én a római jogi tanszék árstoppal foglalkozó előadására jutottam el. Borzasztóan érdekes és elgondolkodtató volt, biztosan el fogok még menni több ilyen eseményre is. Persze mindezek mellett a hallgatók megtekinthettek más előadásokat is, amik nem feltétlenül a kar keretein belül kerültek megrendezésre, de kétségkívül érdemes volt azok közül is elmenni néhányra, mivel rengeteg új információt hallhattunk remek előadóktól. Mindezek mellett meg kell említsem azt is, hogy az idei jogász diákkörösök országos találkozójának egyetemünk adhatott otthont, amin szintén nagyon jópofa programokat és játékokat találtak ki tanáraink, tudom ezt onnan, hogy egy részüket mi teszteltük le órán. Ami pedig még kiemelendő, az az év elején megrendezett kutatók éjszakája, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett a sok kitűnő előadás és program miatt.

Összegzés

Egyetemünkön nem volt olyan hónap, amikor unatkoztunk volna, mindig volt valamilyen esemény vagy program, amire megérte időt szánni és amin megérte részt venni. Másoktól fele ennyi programlehetőséget nem hallottam, ami ilyen színvonalas lenne és ahol a közösség ilyen módon képes lenne összekovácsolódni. Ha valamire, hát arra rájöttem az itt töltött idő alatt, hogy a pécsi jogon lehetetlen unatkozni és ezért nem mindig csak a tanulás okolható. Igyekeztem az összes programot összeszedni, de talán még ebben is vannak hiányosságok, mivel sokszor az idővel való játék a nehéz, szinte lehetetlen mindenen részt venni és mindent észben tartani. Ez mutatja a legjobban azt, hogy milyen sokszínű egy hallgató élete itt nálunk. 

 

Kiemelt kép, kép 1: Tóth Gusztáv

EnglishGermanHungarian