A rendkívüli helyzetben folytatódott az érettségik megírása, a mai nap a történelem tantárgyé volt, középszinten viszonylag könnyebb feladatsort állítottak össze a készítők. Az emelt szintből sok diák számára öröm, hogy ugyanúgy, mint a többi tárgyból, csak írásban kell számot adni tudásukról.
Ádám-Szabó Zelma a pécsi jogi kar végzős jogiasszisztens-hallgatója, akinek emelt érettségit kell tennie ahhoz, hogy felvételt nyerhessen a jogász osztatlan képzésre. Őt kérdeztem a tapasztalatairól.
Elegendő időd volt az érettségi megírására vagy volt feladat, amit nem tudtál megcsinálni emiatt?
Ádám-Szabó Zelma: Szerencsére elegendő időm volt, mind a rövid és a hosszú feladatoknál, idő előtt beadtam a feladatlapokat, amit délig írhattunk volna.
Milyen élményekkel távoztál a teremből? Örülsz, hogy túl vagy rajta, vagy jobb lett volna, ha van még felkészülési idő?
Ádám-Szabó Zelma: Vegyes érzelmekkel hagytam el a termet, miután ettől függ a felvételem a jogász szakra, szóval rettegéssel, ugyanakkor megkönnyebbülten távoztam, hogy túléltem az írásbelit, ezáltal az egész érettségit.
Van viszonyítási alapod miután Te már korábban is érettségiztél. Mennyiben nehezítette meg a felkészülést a vírus, illetve mennyivel volt más így érettségizni?
Ádám-Szabó Zelma: A jogi egyetemen, a jogiasszisztens-képzésben veszek részt, végzős vagyok, így a feladatok, beadandók miatt megosztott volt a figyelmem, nem egy dologra tudtam koncentrálni. Ennek ellenére igyekeztem rendesen felkészülni az érettségire. A vírus miatt nem tudtam töri könyveket kikölcsönözni, valamint atlaszhoz is nehezen jutottam.
Mit gondolsz a feladatokról? Melyik okozott nehézséget? Ha megnézed a korábbi emelt érettségiket, a könnyű, közepes vagy a nehéz kategóriába sorolnád?
Ádám-Szabó Zelma: Az első, rövid részt könnyűnek tartottam. A második részben, ahol esszéket kellett írni, szerintem jóval nehezebb volt, mint az eddigi emelt írásbelik, amiket gyakoroltam, ebben a részben az okozott nehézséget, hogy sok esszé közül kell választani és az összehasonlítót választottam, amiben nem voltam gyakorlatom. Így ha be kell sorolnom, a közepesen nehéz kategóriába tenném.
Hogy érzed, hogy sikerült? Hányasra számítasz?
Ádám-Szabó Zelma: Most úgy állok ehhez az egészhez, hogy legyen meg, ha jól sikerül, az már egy külön ajándék.

Sziasztok. Rónai Blanka vagyok,a Média Iuris kreatív szerkesztője.
Szeretek új dolgokat megismerni, ha egy téma felkelti az érdeklődésemet, azzal kapcsolatban mindent felderítek.
A közéleti, illetve a fiatalokat érintő események, problémák, valamint szakmai tevékenységek, szociális és közösségépítő témák amikkel szívesen foglalkozom.
Szeretnék több interjút készíteni az engem érdeklő témákban, kiváncsi vagyok mások látásmódjára.