[metaslider id="9331"]
II.karrierpizza_esemenyborito-1024x576

Ilyen volt a II. Karrier Pizza az ÁJK-n!

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán november 26-án immáron második alkalommal került megrendezésre a PTE ÁJK Karrier Pizza a Faluhelyi Ferenc előadóban. Az esemény jelentős szakmai sikereket elért szakjogászok meghívásával lehetőséget biztosított a hallgatóknak arra, hogy megismerhessék a jogászi hivatás sokszínűségét. Mindemellett a szervezők különféle ízű pizzákkal és italokkal kedveskedtek a jelenlévőknek.

Az előadást karunk egyik hallgatómentora és a Media Iuris elnöke, Androvics K. Balázs nyitotta meg, aki bemutatta vendégeinket, majd elmondta, hogy maga a program egy kötetlen beszélgetés, amely során a hallgatóknak lehetősége lesz kérdezni az előadóktól. Ezután karunk karrier referense, Szakál Bettina mesélt pár szót a Karrier Pizza előzményeiről, illetve további ehhez hasonló kezdeményezésekről, mint például a szervezés alatt álló Tanulás Módszertani Workshop.

Ezt követően Balázs megkérte vendégeinket ( akik egyben karunk volt hallgatói is) , hogy meséljenek pár szót a szakterületükről, illetve, hogy anno miért a jogi pályát, miért a pécsi jogi kart választották.

Elsőként Dr. Horváth Gábor mutatkozott be, aki a Dr. Horváth Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje és emellett jogi szakvizsgabizottsági cenzor. Elmesélte nekünk, hogy a szülei azt szerették volna, hogy komoly, erős egyetemet végezzen el, és mivel mindenképpen ügyvéd szeretett volna lenni, ezért számára nem volt kérdés a jogi pálya. Azért döntött Pécs mellett, mert amellett, hogy az ország egyik legjobb jogi kara, közel is volt lakóhelyéhez. Egyetemi éveire szép emlékekkel tekintett vissza, ugyanis rengeteg barátot szerzett, akikkel számos egyetemi „bulin” részt vett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyetemi élet nem csak a szórakozásról szól. Hiszen ahhoz, hogy szakmai sikereket érjünk el, rengeteg tanulásra van szükség. Abban az időben (kilencvenes évek második fele) még nem a bolognai rendszer működött az egyetemeken, tehát ha valakinek csak egy vizsgája nem sikerült, akkor is meg kellett ismételnie az adott félévet. Tehát a tanulást nem lehetett megúszni. Dr. Horváth Gábor ügyvédjelöltként számos perbeszédversenyt nyert meg, és szakvizsgáit is jeles eredménnyel tette le. 2002-ben kezdte ügyvédi tevékenységét, ügyvédi irodája pedig főként polgári jogi ügyekkel foglalkozik, de emellett előfordulnak munkajogi, családjogi és büntetőjogi ügyek is. 2008. júliusában pedig kinevezték a jogi szakvizsgabizottság cenzorává.

Ezután Dr. Mohos Katalin Gráciát bírósági titkárt és családjogi szakjogászt ismerhettük meg, aki a gimnáziumban orvosi pályára készült. Azonban a kémia helyett inkább a történelem kezdte el érdekelni, ezért úgy döntött, hogy jogi egyetemen tanul tovább. Mivel Pécsre járt gimnáziumba és a nagymamája is Pécsen élt, ezért csak a pécsi jogi kart jelölte meg. 2013-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2014. januárjától pedig a Komlói Járásbíróságon kezdett bírósági fogalmazóként dolgozni. Elmesélte nekünk, hogy fogalmazói évei során számos gyakorlati ismeretre tett szert, és az összes speciális ügyszakban dolgozhatott a polgári- és a büntető ügyszakokon túl. 2017-ben jeles eredménnyel szakvizsgázott, ugyanebben az évben megszerezte karunkon a családjogi szakjogász képzettségét is. 2018- ban visszakerült a Komlói Járásbíróságra, jelenleg pedig bírósági titkárként tevékenykedik végrehajtási és polgári nemperes ügyszakokban, illetve polgári bírák mellett.

Következő vendégünk Dr. Danka Péter önálló bírósági végrehajtó, végrehajtási jogi szakjogász volt. Ő gondolkodott másik város jogi karán, azonban pécsi barátai miatt mégis a PTE mellett döntött. Így hétköznapokon az évfolyamtársaival, míg hétvégéken otthoni barátaival töltötte idejét. Jogi szakvizsgáját 2016-ban tette le, ezt megelőzően pedig a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészségen dolgozott ügyészségi fogalmazóként. Elmondása szerint az ügyészi szervezetben tanulta meg, milyen igazán csapatban dolgozni, vezetőitől is rengeteget tudott tanulni. Azonban egyre jobban elkezdett a végrehajtási jog iránt érdeklődni, így 2017. februárjától önálló bírósági végrehajtó- helyettesként kezdett dolgozni a Dr. Lukács Tamás Végrehajtói Irodájában. 2019. augusztusában nevezték ki önálló bírósági végrehajtóvá a Barcsi Járásbíróság mellé.

Végül Dr. Dezső Lilit, bírósági titkárt és a Pécsi Törvényszék sajtótitkárát ismerhették meg a hallgatók. Ő már egészen kiskorában elhatározta, hogy jogász szeretne lenni. Elképzelései olyannyira határozottak voltak, hogy csupán a pécsi jogi kar államilag támogatott, illetve az önköltséges képzését jelölte meg a felvételi jelentkezéskor. Diplomáját 2014-ben szerezte meg, majd ezt követően ügyvédjelöltként dolgozott, ahol elsősorban társasági és kötelmi jogi ügyekkel foglalkozott. 2015. július 1-jétől a Pécsi Járásbíróságon volt fogalmazó, ahol polgári peres és nemperes eljárásokkal foglalkozott. A jeles szakvizsgát követően 2018. júliusa óta a Pécsi Törvényszék bírósági titkára, 2018. novembere óta pedig a Pécsi Törvényszék sajtótitkára és a „Nyitott Bíróság” program kapcsolattartója is.

Ezt követően Androvics K. Balázs megkérdezte vendégeinket, hogy milyen akadályokkal kellett az egyetemi éveik során megküzdeniük, illetve melyek voltak a legszebb emlékeik ezen időszak alatt. Dr. Horváth Gábor azt mondta, hogy kimondottan leküzdhetetlen akadályt nem tapasztalt, egyedül a Munkajog vizsga volt számára valamivel nehezebb, és igazából az összes egyetemi évét szép emlékként élte meg. Dr. Mohos Katalin Grácia szerint a vizsgaidőszak egyszerre volt számára a legnagyobb akadály és egyben a legnagyobb öröm, hiszen mind tudjuk, hogy a vizsgára való készülés eléggé megterhelő, azonban a sikeres eredményéért megéri küzdeni. Ő és Dr. Danka Péter is voltak Erasmuson, amely mindkettőjüknek felejthetetlen emlékeket adott. Dr. Danka Péter számára az okozott nehézséget, amikor az Erasmus után újra vissza kellett szokni a „rendes kerékvágásba”, azaz le kellett tennie a féléves vizsgáit. Dr. Dezső Lilinek pedig az okozott nehézséget, hogy egyetemen már nem tudott minden napról a másikra tanulni, ahogy ezt gimnáziumban tette.

Végezetül pedig az volt a kérdés vendégeinknek, hogy ha valamit máshogy csinálnának, mi lenne az. Dr. Horváth Gábor, Dr. Mohos Katalin Grácia és Dr. Danka Péter különösebben nem változtatna semmin, azonban Dr. Dezső Lili azt vallotta, hogy talán nagyon szigorú volt saját magával szemben, ugyanis a tanuláson kívül nem maradt nagyon ideje a kikapcsolódásra, és utólag visszagondolva ezt bánja. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni a tanulást, de szánjunk időt a barátainkra, a családunkra is, hiszen ők azok, akikre mindig számíthatunk.

Az esemény zárásaként pedig Androvics K. Balázs és Szakál Bettina egy kis ajándék formájában, a PTE saját boraival köszönték meg vendégeinknek az előadást.

Nekem személy szerint nagyon tetszett ez az előadás, ugyanis jó volt különféle területeken dolgozó jogászok munkáját jobban megismerni. Remélem, hogy jövőre is megrendezésre kerül az ÁJK Karrier Pizza és lehetőségem lesz majd a jog más területeivel is jobban megismerkedni.

EnglishGermanHungarian