[metaslider id="9331"]
bhutan_jogasz_szemmel_eloadas_3-1024x768

Ilyen Bhután – jogász szemmel!

Április 1-jén 18 órakor a PTE Jogász napok keretein belül tartotta meg Dr. Fenyvesi Csaba, Bhután jogász szemmel című előadását.

A Tanár Úr megosztotta saját élményeit, tapasztalatait a hellyel kapcsolatban, amit rengeteg képpel is illusztrált.
Ezzel a cikkel az a célom, hogy ti is beleláthassatok, miről szólt az előadás, és megismerjétek e csodás országot.

Bhután (a Sárkány országa) Ázsia délkeleti részén fekszik, a Himalája szívében. Igaz, hogy egy kicsi királyság a fél magyarországnyi területével, és körülbelül 700 ezer fős lakosságával, mégis elmondható róla, hogy egy csodálatos ország, ahol számtalan kolostort, templomot látogathatunk meg, és élvezhetjük a természet szépségét.
Bhutánban egyetlen repülőtér akad (Paro városában), ahova kizárólag a nemzeti légitársaság, a Druk Air nyolc speciálisan kiképzett pilótája repülhet be. Paro repülőtere a világ tíz legnehezebb leszállópályája között szerepel, ugyanakkor a Kathmandu-Paro-járat egyben a legszebb repülőút, amelyről megcsodálható a Himalája.

Az ország lakói több mint ezer évig elképesztő elszigeteltségben éltek. Az 1960-as évekig nem voltak aszfaltozott utak, elektromos és telefonhálózat, gépjárművek vagy postaszolgálat sem. A turizmus számára Bhután csak 1974-ben nyílt meg.
A király a GDP helyett bevezette a bruttó nemzeti boldogság kifejezést. Ez négy elven nyugszik: fenntartható fejlődés, környezetvédelem, a kultúra megőrzése és felelős kormányzás. A 2006-os kutatás szerint a világ 8. legboldogabb országának bizonyult, hiszen a bhutániak nem azt nézik, hogy mijük nincs, hanem hogy mi minden van, aminek örülhetnek. Nagyon szeretik a királyukat, bíznak benne, és úgy vélik, az ország vezetése mindent megtesz az ország fejlődéséért.
Az országban korábban csak a kolostorokban volt lehetőség tanulni, ma már minden megyében van iskola és mind az oktatás, mind a tankönyvek ingyenesek. Egyetemmel még nincs ellátva az ország, de a legjobb tanulók állami ösztöndíjat kapnak, hogy Indiában tanulhassanak.

Bhután fővárosa: Thimphu

A várost erdők veszik körül, ennek köszönhetően az egész zöldebbnek hat a valóságnál. Itt csak a könnyűipar van jelen, az is inkább a város déli részén jellemző.
Thimphu a szegény, elmaradott agrárország ipari és kereskedelmi központja. A szerény feldolgozóipar a hagyományos kézművesség: kosár-, háncs és gyékényáruk fonása, gyapjúszőttesek készítése.
A világ egyetlen fővárosa, ahol még ma sincsenek közlekedési lámpák, egy rendőr irányítja a forgalmat.

Miért érdemes Bhutánba látogatni?

Igaz, hogy a belépő igen borsos árú, de ennek fejében bepillantást nyerhetünk egy egészen káprázatos és különleges világba, ahol teljesen más értékek vezérlik az embert. Számos kolostort lehet meglátogatni, ősi palotákat, évszázados falvakat.
Minden kolostor évente rendez egy ünnepséget, melyek közül a leglátványosabb a fővárosi, Thimphu kolostorfesztivál ősszel és a Paro fesztivál tavasszal.

Az előadásra a Tanár Úr számos meglepetéssel készült, nekünk, a nézőknek. Láthattuk, hogy a férfiak és nők milyen hagyományos öltözetben élik mindennapjaikat, képekben nézhettük meg a papírkészítés folyamatát, sőt közelről is megvizsgálhattunk egy bhutáni naptárat a rengeteg dolog között.

Bizton állíthatom, hogy az előadás nagyon jó hangulatban telt, és öröm volt végighallgatni!

EnglishGermanHungarian