[metaslider id="9331"]

Így tanuljunk hatékonyabban

A szorgalmi dolgozatokra való felkészülések, illetve a vizsgaidőszakban tapasztalható tanulási-hajrá során mindenki bevet valamilyen taktikát, hogy a lehető legtöbb információt tudja megjegyezni, a lehető legkevesebb idő alatt, a leghatékonyabban. Bár mindenkinek más a tanulási módszertana, ettől függetlenül mégis vannak olyan praktikák, amelyeket érdemes kipróbálni, hátha valamilyen úttörő megoldást találunk ezeknek köszönhetően.

 

Tervezés 

Mindenekelőtt fontos, hogy felmérjük, hány napunk van arra, hogy adott mennyiségű tételeket megtanuljunk. Ezután próbáljuk meg arányosan elosztani és megtervezni, hogy egy nap alatt hány tételt, fejezetet szeretnénk elsajátítani. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy egy-egy lazább napot, ha több idő áll rendelkezésünkre pihenőnapot iktassunk be.

Ciklusok kialakítása

Létezik egy bevett modell az úgynevezett concentration cycle, amely 4 lépcsőfokot állít fel, ezzel garantálja a hatékony tudásszerzést, azáltal, hogy az agy működésének megfelelően építi be a szüneteket, amelyek nélkül egy idő után igen nehezen tudnánk koncentrálni. Nézzük a tanulás négy szakaszát!

Scan and plan – tervezés 

Nem ajánlatos azonnal belevetni magunkat az anyagba, fontos, hogy mindenekelőtt ismerkedjünk a tananyaggal. Nézzük át a főcímeket, alcímeket, a kiemelt szavakat, ábrákat, ezzel feltérképezve az adott témát. Ez a körülbelül öt perces szakasz segít abban, hogy egy átfogó képet kapjunk a tanulandó anyagról, amelynek köszönhetően könnyebben megérthetjük az összefüggéseket, a lényeges adatokat a tanulási folyamat során.

Ongoing review – folyamatos ismétlés

Második lépésként ajánlott 5 percet azzal tölteni, hogy a korábbi anyagokat fussuk át, hogy azokat is felelevenítsük és az összekapcsolódó anyagokat is könnyebben összekössük egymással.

Learning – tanulás 

Az ezt követő 40 perces ciklusban fontos, hogy semmi ne zökkentsen ki bennünket, ugyanis ez az az idő, amikor a tényleges tanulási szakasz zajlik. Célszerű ilyenkor arra törekedni, hogy a lehető legtöbb információt memorizáljuk és értelmezzük.

Study break – szünet

A tanulást követően jöhet a jól megérdemelt pihenés ideje. Feltétlenül szükséges az agyunknak és a testünket, hogy 10 percet fordítsunk a felfrissülésünkre. Ez tökéletes alkalom arra, hogy visszaírjunk barátainknak, együnk valamit, járkáljunk egy kicsit. A megfelelő 10 perces szünetet követően újult erővel tudunk nekiállni a következő tanulási ciklusnak, amikor célszerű ugyanezeket a lépéseket ismételni. 

tan

Ajánlott, hogy ha kiesünk a koncentrációból és valami eltereli a figyelmünket, akkor kezdjük újra a ciklust, hiszen ha folyton megszakítjuk a tanulást, akkor csak egy-egy információt fogunk megjegyezni, nem az egész anyagot.

Hogyan tartsuk be a meghatározott időtartamokat megszakítás nélkül?

A megadott ciklusok során – mint már említettem – fontos, hogy végig koncentráljunk, amikor a tanulási fázisnál tartunk. Ha ez semmiképpen nem megy, akkor érdemes kipróbálni a koncentrálást segítő funkciók, alkalmazások egyikét. A legegyszerűbb lépés, ha a telefonunkon kikapcsoljuk az értesítéseket, így biztos nem fog minket megzavarni egy-egy üzenet, ami a telefon képernyőjén felvillan. Ha még ez sem elég, akkor jöhetnek a telefonos alkalmazások vagy internetes oldalak, ahol beállíthatjuk, mennyi időt szeretnénk tanulással tölteni, milyen hosszú szüneteket iktasson be a rendszer. 

Ilyen internetes oldal például a https://freedom.to/ , amelyet le is lehet tölteni telefonokra, így bármilyen eszközön rendelkezésre áll, hogy a produktivitásunkat segítse. 

Természetesen nem ez az egyetlen megoldás, számos olyan alkalmazás van, amelynél gyümölcsöző lehet egy-egy tanulási ciklus, mivel ezekben az appokban fákat ültethetünk és egy virtuális kertecskéről gondoskodhatunk, miközben tanulunk, de akad olyan is, amelyben állatokat gondozhatunk.

tan

Jegyzetelés, vizualitás

Legtöbbünk vizuális beállítottságú. Ez azt jelenti, hogy sokkal könnyebben tanulunk úgy, hogy színekkel jelöljük ki a tananyagot vagy esetleg számunkra érthető folyamatábrákat készítünk, esetleg egy lapra elszórtan felírjuk a kulcsszavakat. Az ilyen jegyzetek már a színek, jelképek vagy elrendezéseknek köszönhetően sokkal könnyebben rögzül a memóriánkban, ezáltal sokkal egyszerűbben idézzük fel az információkat stresszhelyzetben. 

Mindenképpen érdemes kipróbálni ezeket a módszereket, ha azt érezzük, hogy semmit nem fog fel az agyunk és csak szenvedünk a hatalmas mennyiségű tételektől. Lehetséges, hogy ezek a praktikák nekünk nem válnak be és teljesen máshogy szeretünk tanulni, de ezért is fontos, hogy kísérletezzünk, egészen addig, ameddig meg nem találjuk a tökéletes tanulási módszert, amellyel eredményes zh-kat írhatunk és sikeres vizsgákat tehetünk.

 

Források: 1,

Képek forrása: kiemelt, 1,

EnglishGermanHungarian