A gyűlölet fog uralkodni. Még mielőtt valaki megijedne e szavak hallatán, megnyugtatom, jelen állás szerint ez nem tükrözi a valóságot. Azonban magyarra fordítva ez a címe a Hatari névre hallgató együttes egyik, egyben leghíresebb számának. Ezzel a számmal tűntek fel ugyanis a 2019-es Euróvíziós Dalfesztiválon, ahol világszintű, de legalábbis Európa-szintű ismertségre tettek szert. Természetesen azonban azok számára, akik nemigen jártasak a Dalfesztivál világában, ismeretlenül csenghet e név, ezt igyekszik orvosolni ezen cikkem.
A szóban forgó bandát 2015-ben alapította annak két énekese, a két unokatestvér, Matthías Haraldsson és Klemens Hannigan Izland fővárosában, Reykjavíkban, majd nem sokra rá csatlakozott hozzájuk a harmadik oszlopos tag, Eínar is, aki producer és hangmérnök lévén a zenei aláfestésről gondoskodik. Matthías a zenei világon kívül drámaíróként és színészként is tevékenykedik, míg Klemens eredeti végzettsége szerint asztalos, emellett dizájner. A ’Hatari’ szó izlandi nyelven gyűlöletet jelent, viszont kifelé egyáltalán nem ezt kommunikálják a világnak, sőt dalszövegeikben éppen ez ellen harcolnak, innen ered a névválasztás. A Hatari célja lerántani a leplet a mindennapi élet könyörtelenségeiről, átveréseiről. Ahogyan ők fogalmaznak: „Nem tudjuk megváltoztatni az élet dolgait, viszont leleplezhetjük a társadalom normáinak gyengülését, a felesleges versengésben eltöltött percek értelmetlenségét és azt a rendkívül alacsony árat, amelyért egyre több ember adja el magát. A Hatari igyekszik feltárni azokat az ellentmondásokat is, melyek akkor keletkeznek, amikor mindenki ugyanazon rendszer ellen küzd.”
Műfajilag a formációt a techno, illetve punk rock kategóriákba lehet leginkább besorolni. Nincs sok számuk, azonban legtöbbjüknek hasonló a szerkezete. Ha úgy tetszik, egyszerre hasonlít egymásra az összes szám, és ezzel párhuzamosan egyszerre is tér el a lehető legnagyobb mértékben. A tagok magukra előszeretettel aggatják az „antikapitalista”, illetve „BDSM” jelzőket, bár ez a valóságban csekély mértékben nyilvánul csak meg. Egy-egy klip, egy-egy dalszöveg utalhat mindösszesen erre a habitusra, semmi több.
Az énekhangot tekintve a két énekes között óriási kontraszt figyelhető meg. Dalaikra jellemző ugyanis, hogy bennük egy – a szó legszorosabb értelmében vett – ordító, illetve egy lágy, nőies hang váltakozása adja meg a kellő dinamizmust. Előbbiért Matthías, míg utóbbiért Klemens felelős. Ókori körülményeket megidézően, és azt alapul véve tehát a női hangokat is férfiak éneklik. A bandának feminin tagjai is vannak, ugyanakkor ők – egy dal kivételével – pusztán táncosok szerepkörét töltik be. Műveik felépítésére kivétel nélkül jellemző, hogy míg a verze részeket Matthías, a refrént Klemens énekli. A zenei aláfestés, mely az egész dalt végigkíséri, egy sajátos techno alap.
Ha engem kérdeztek, a fesztiválon való szereplésük egy zseniális médiahekk volt részükről, na meg persze az izlandi emberek részéről is, akik megszavazták őket, hogy reprezentálják országukat. Említésre méltó továbbá a tény, hogy a fesztivál Izraelben került megrendezésre, ahová tudniillik palesztin zászlókkal érkeztek s lengették azt nemzeti zászlajukkal felváltva. Természetesen ezzel foglalva állást az izraeli-palesztin konfliktust illetően, de a politikai aspektus most nem lényeges, ez csak példátlan trollkodási tehetségüket szemlélteti, ugyanis egy ilyen fesztiválon – legalábbis elméletben – nem a politikára helyezik a hangsúlyt. Az elődöntőből egyébként könnyű szerrel, harmadik helyen tovább is jutottak, a döntőben pedig 232 pontot szerezve – melynek túlnyomó többségét nem a zsűrinek, hanem a szavazóknak köszönhetik – a tizedik helyet szerezték meg.
Azon zenei előadók közül, melyeket személy szerint ismerek, messze a legválasztékosabb szókinccsel ez az együttes rendelkezik. Már-már költőket megszégyenítő módon fogalmazzák meg véleményüket a világ különféle problémáiról, mint például az elnyomás vagy éppen a pazarlás. Mindezt anyanyelvükön, izlandiul közlik, mely véleményem szerint igen nagyot dob rajta, még jobban kiemeli egyediségüket. Ha valakit megkérdeznének, hogy említsen meg egy izlandi könnyűzenei előadót, nagy valószínűséggel nem fog tudni említeni, legalábbis olyat biztosan nem, aki ráadásul anyanyelvén írná dalszövegeit. Hogy e bekezdésben írt első mondatomat alátámasszam, itt egy rövid ízelítő ’X’ című számukból:
„…X! A költészet egy halott művészeti forma, a tudás kihalt.
A szavak mélyen el vannak temetve a paráznák nyögései, a mogulok és csalók mögé.
Egy milliárdba kerül rákosnak lenni, s mindössze egy utolsó légvétel megszabadulni tőle…”
A leírtak alapján nem kérdés, hogy egy rendkívül egyedi és elvont zenekarral van dolgunk, ám ez az egyediség nem mindenki tetszését nyeri el. Aki viszont kedvet kapott hozzá, annak itt hagyok egy linket az egyik – egyébként legújabb – számukról, melyben azt taglalják, hogy az elnyomás ellen tánccal a legegyszerűbb védekezni.
Forrás: 1
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
