[metaslider id="9331"]
szeptember

Hova menjek szeptemberben?

Sajnos lassan véget ér a nyár, hisz már csak pár nap van szeptemberig vissza, és újra visszacsöppenünk a megszokott iskolai élet világába. Le merem fogadni, hogy mindenki fájó szívvel búcsúzik el a nyártól, hisz idén minden, ami a tavalyiból hiányzott, most megrendezésre került. Ugyanakkor nem fontos lemondani továbbra sem ezekről a dolgokról, mert a szeptember is rengeteg élményt tartogat magában, mind rendezvények terén, mind kirándulási lehetőségek által.

Hova kiránduljunk Baranya megyében?

Óbánya

szeptemberElsőként említeném a mesébe illő, apró vízesésekkel tarkított Óbányát, a falut, melyben megállt az idő. Mecseknádasd mellett, Pécstől nem messze találhatjuk ezt az eldugott kis gyöngyszemet, amelyet minden természetkedvelőnek egyszer meg kell látogatnia. Óbányát a magyar „Svájcként” is emlegetik, bár azt inkább németajkú lakosai miatt. Ugyanakkor az utcaképet tarkító régies házak, romantikus hangulatot árasztanak, mely tényleg azt sugallja, mintha a múlt században ragadtak volna. A falun végighaladva több lehetőség közül is választhatunk. Megnézhetjük az Óbányai-kilátót, a Réka-várat, a Kedves-forrást vagy esetlegesen elindulhatunk a Ferde-vízesés és a Pisztrángos-tó irányába. Természetesen ezek mellett még számos látnivaló közül választhatunk. Beérve az erdőbe festői szépségű ösvényen vezet végig utunk a folydogáló patak mellett, ahol rengeteg csoda tárul a szemünk elé. A túrából visszatérve pedig éttermek várják a látogatókat egy kiadós pihenés, és egy jól megérdemelt étkezés ajánlatával.

 

Flóra-pihenő, Misina

Pécsen, a régi vidámpark bejáratánál találjuk ezt a csodát. Csupán 2 perc séta egy kis ösvényen, ahol aztán 404 méter magasból tekinthetünk le az elénk táruló panorámára, és nem is akárhogyan, hanem egyenesen egy hintáról. Ha már arra járunk, érdemes meglátogatni a tőle nem messze található TV-tornyot is, ahonnan pedig az egész város a lábunk alatt hever.

Mini Zoo, Komló

2016 óta várja sok szeretettel látogatóit a komlói Mini Zoo. Közel 60 állatfaj 150 egyedével találkozhatunk látogatásunk során, köztük például szurikátákkal, sünikkel, kenguruval, kivételesen nem ravasz, hanem simogatni való rókákkal, és termesztésen még sok más aranyos kis jószággal. Olykor rendezvényekkel tarkítják a mindennapokat amelyek felnőttnek és gyereknek egyaránt izgalmas élményt nyújtanak. Így aki teheti semmiképp se hagyja ki a lehetőséget.

Máré-vár, Magyaregregy

Avagy a romantikus lovagvár a Mecsek mélyén. A vár maga egy gyönyörű völgy felett helyezkedik el, ezáltal a várfalakról csodás kilátást élvezhetünk a magaslatból. A nézelődőket 2 kiállítás is várja, magáról a vár történetéről, illetve a Kelet-Mecsek élővilágát is megismerhetjük általuk.

A legenda:

Magához az építményhez legenda is fűződik. A legenda szerint Máré vitéz ki épp háborúba indult, szépséges feleségét a várban hagyta, kit előszeretettel látogatott a szomszédos vár ura, Miklós gróf. Ugyanakkor ennek a románcnak a gyümölcse egy kislány lett, így Máré vitéz csalfa feleségét bezáratta a vár pincéjébe. A hűtlen asszony elhunyt, ugyanakkor a gróf és a felesége kislányát is elátkozta. Maga az átok alól minden 77. évben, pünkösd hajnalán szabadulhat meg, egy vadász által. Eddig egyetlen vadász sem tudta teljesíteni az átok szabta feltételeket, így a völgyben fújó szelet, gyakran emlegetik úgy, mintha az elátkozott leány sóhaja volna, aki várja szabadítóját.

Milyen programokra érdemes mindenképpen elmenni?

Villány

Villányról szerintem mindenkinek elsőként maga a bor és a borvidék jutna eszébe, ami nem véletlen hisz a villányi bor és szőlőtermesztés több ezer éves múltra tekint vissza. Ezáltal nem szokatlan az sem, hogy Villány látképét a borászatok, és a jelenlévő borozók uralják. Így ki csak teheti nézzen be a Villányi Vörösbor Napokra október 1-3 között, hol új borok, kulináris élvezetek, szakmai programok, illetve kézműves vásár várja látogatóit ebben a 3 napban. Ugyanakkor, ha tehetjük, kirándulni is érdemes a környéken. A település mellett fekvő festői tájú Szársomlyó is várja látogatóit.

Zsolnay-negyed éjszakája

Rengeteg programmal, több helyszínen várják az érdeklődőket, kik új élményekre szomjaznak. Szabadtéri koncertekkel, játékokkal, érdekes előadásokkal várják az érdeklődőket. A hangsúly a Zsolnay-örökség bemutatása, nem hétköznapi úton.

Zsolnay Fényfesztivál

Pécsett rendezik meg ezt az egyedülálló élményt 2016 óta szinte minden évben. Idén várhatóan szeptember 30 és október 3 között. Hazánkban egyedül itt tekinthető meg ez a látványos fesztivál. A látogatókat szemkápráztató fényfestések, utcaművészeti produkciók, zenei programok, és új cirkuszi előadások várják. Minden bizonnyal az ország egyik legérdekesebb programja. 

Pécsi napok

A Pécsi Napok idén szeptember 23 és 26 között kerül megrendezésre. Minden korosztály számára rengeteg érdekes programmal készülnek a szervezők, emellett kulturális és gasztronómiai rendezvények mellett találkozhatunk még előadásokkal, kiállításokkal és koncertek színes felhozatalával különböző helyszíneken.

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezeket a programokat, és remélem, mindenki talál magának valami érdekes elfoglaltságot a hétköznapokban.

Források:1,2,3,4,5,6.7
Képek: 1

EnglishGermanHungarian