Mindenki olvasott kölyökkorában olyan könyveket, mint például a Végtelen Történet vagy a Narnia, ahol a főhős(ök) számos viszontagság, kaland, stb után egy mesebeli ország uralkodói lesznek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Nos, 1966-ban egy Patrick „Paddy” Roy Bates nevű angol úriember fejében valami egészen más fordult meg. Paddy Bates (foglalkozását tekintve halász, aki egyébként őrnagyi rangban szerelt le a második világháborúból) nemes egyszerűséggel kalózrádiót szeretett volna indítani. Bates ugyanis valósággal élt-halt a popzenéért, (ne feledjük, a hatvanas években járunk, dübörög a rockkorszak, a csapból is a Beatles folyik) azonban az akkori egyetlen (!!) hivatalos angol rádióadó, a BBC nagyjából csak napi háromnegyed óra könnyűzenét volt hajlandó játszani (jó erkölcsök, meg mifene). A fiatalok muzikális szükségleteit ekkoriban a Nagy Britannia körüli tengerek különböző elhagyatott tengeri bázisairól, szigeteiről meg szikláiról sugárzó kalózadók voltak hivatottak kielégíteni, mivel a belföldön ekkor valamiért tilos volt saját adót alapítani. Bates egyébként már próbálkozott hasonlóval ’65-ben is, amikor cimboráival bemásztak egy elhagyatott második világháborús tengeri támaszpontra, de a brit hatóságok elég hamar kihajították őket. Valamikor ekkortájt történhetett, hogy vandál zenekedvelőnk belepislanthatott egy nemzetközi jogi tankönyvbe; ugyanis felfedezte azt az aprócska tényt, hogy az olyan tengeri bázisokról, amelyek nemzetközi vizeken terülnek el, senkinek a világon nincsen hatásköre elküldeni.
Bates, menyasszonya és barátai ekkor bukkantak rá az angol partokról hét tengeri mérföldre (=11 kilométer) elterülő, két betonlábon álló kosárlabda méretű rozsdás, düledező mesterséges szigetre, amelyet a királyi hadsereg használt a világháború alatt. Bates és társai minden további probléma nélkül berendezkedtek a tengeri bázison, amit elkereszteltek Sealand-nek és beüzemelték poprádiójukat.
Aztán egyszer csak 1967-ben Bates fogta magát, felhúzott az otthonaként szolgáló romra egy piros-fehér-fekete kendőt és kikiáltotta Sealand Hercegséget, magát pedig I. Roy néven az újdonsült állam főhercegének koronázta.
Az állatja minden további nélkül létrehozott egy független szuverén államot a tenger közepén. Néhány év múlva megjelent Sealand partjai mellett megjelent egy kisebb brit hadihajó, mely értésükre adta, hogy az Egyesült Királyság, mint hajót követeli vissza a mesterséges szigetet, azonban a bátor sealandi harcosok addig dobálták mindenfélével a csatahajót, amíg az visszavonult. (Bizonyára úgy ítélték meg, hogy nincs szükség csetepatéra egy amúgy sem használatos tengeri bázisért).
A sealandi főherceget és fiát ehelyett beidézték egy brit bíróság elé: a bíró azonban megállapította, hogy hogy mivel a tengeri határaikon túl van a platform, így sajnos nincs illetékessége döntést hozni a kérdésben. Sealand szuverenitátsát tehát de facto elismerték.
A következő években megszületett az ország hivatalos himnusza, még saját pénzt is verettek (ún. Sealandi dollár), bélyeget nyomtattak, sőt, még saját rendszámtáblájuk is van (csak hát minek, mert autóútjaik nemigen vannak). Egy bizonyos Alexander Achenbach nevű német üzletember közreműködésével a saját alkotmányukat is létrehozták, eszerint Sealand alkotmányos monarchia, a brit mintát követve hivatalokkal, szenátussal, bírósággal és saját külpolitikával.
Az eredeti terv, a kalózrádió indítása meghiúsult, ugyanis egyrészt a sugárzásra való tiltást később a nemzetközi vizekre is kiterjesztették, másrészt a BBC a gigászi piaci rést felismerve végre több új zenecsatornát is indított.
Ne higgyük azonban, hogy a történelem viharai elkerülték a kicsiny államot: ’78-ban az alkotmány létrehozásában is szerepet vállaló Achenbach, akit Roy főherceg egyébként miniszternek nevezett ki, úgy döntött, hogy itt az idő átvenni az irányítást az ország felett. Megbízott néhány holland zsoldost, akik megkísérelték megdönteni I. Roy uralmát, amihez foglyul ejtették Michael Bates-t, a trónörököst. Nem sokkal később Roy főherceg és emberei visszafoglalták a szigetet, kiszabadították Michaelt, a holland zsoldosokat pedig foglyul ejtették. Az eset egyébként olyan komoly nemzetközi viharokat kavart, hogy az NSZK küldött követeket Sealand-be, hogy tárgyaljanak a békéről és a foglyok szabadonbocsátásáról.
A kis országot idővel persze felfedezte a nemzetközi szervezett bűnözés is: szerte a világon egyre több hamis sealandi útlevél jelent meg, hogy különféle illegális tevékenységet űző urak és hölgyek számára biztosítson diplomáciai mentességet, valószínűleg nem kis részben a fentiekben már említett derék német üzletember által. Állítólag összesen cirka 150 000 hamis útlevél került forgalomba.
2000-ben Michael trónörökös (2012-ben, apja halála után lett főherceg) megvásárolta a Haven Co. nevű elektronikai céget, azóta Sealand gazdasága elsődlegesen weboldalak hostolásán alapszik, legtöbb bevételük a webshopjukból származik.
Sealand zászlaja
Ha Sealand-nek más haszna nincs is, legalább egyszer esetleg jó szakdolgozati téma lehet.
