Mint kezdő sporthorgász, mint átlagember, a halat nem csak egy kapás erejéig szeretem. A hal, mint táplálékforrás rendkívül széleskörű, tápláló és ínycsiklandó fogások lehetőségeit rejti magában. Kis hazánkban mégsem olyan elterjedt a fogyasztása, inkább másfajta szokások és hagyományok vették át a hal történelmi helyét. Rokoni és ismerősi köreimből érdeklődtem az iránt, hogy mik is azok a bizonyos főzési hagyományok a saját családjukban.
Hal vagy nem hal?
Induljunk az ismerőseim köreiből. A munkahelyemen kilenc emberrel dolgozok együtt, ami kilenc családot jelent, ugyanennyi saját otthoni szokással. Közülük csupán egy ember említette meg a halat, mint megszokott ételt, a mindenki által ismert halászlé formájában. Ketten mesélték, hogy ők kacsát fognak készíteni, mert náluk a baromfi a prioritás, és minden évben igyekeznek valamilyen másik szárnyast bevonni az ünnepi menüsorba. Kérdésemre elmondták, hogy náluk a családban sosem volt különösebb szerepe a halhúsnak, mivel senki sem szerette az ízét. Sok kolléganő maradt a malachúsnál, mint jól megszokott és kedvelt étek, mégis egy ilyen különleges alkalom kedvéért új recepteket próbálnak ki a mindennapi alapanyagokkal. Egyetemi szaktársaimmal is, ahogy közeledett az ünnep és két vizsga között volt ekkora lélegzetvételnyi időnk, beszélgettünk az otthoni szokásainkról. Nagyon sok átfedést tapasztaltam, ugyanúgy említették a kacsát, csirkét, libát, csakúgy, mint marhát és a sertést. El kell ismernem, mindezen alapanyagokból jobbnál jobb finomságokat lehet készíteni! Ezek mellett meglepetésemre páran említették a nyulat és a vadhúst, köztük is leginkább a vaddisznót és az őzet, bár teljességgel meg lehetne még említeni ezen generációkon keresztül öröklődő hagyományokat. A fentiek alapján, ha minden ismerősöm közösen összeülne, és a saját otthoni ételét elhozná, akkor egy fantasztikus lakomát lehetne rendezni a város főterén is akár. Ugorjunk tovább a kis családomra és az otthoni szokásainkra. Jómagam rendkívül kedvelem a halat, sajnos a családon belül rajtam kívül két ember osztozik velem ezen ízlésficamban: a nagymamám és a nagyapám. Ha elmegyünk hozzájuk látogatóba karácsony alkalmából, akkor mindig főznek halászlevet, de csak annyit, hogy hármunknak elég legyen egy evésre, emellett természetesen gondolnak a többi családtagra is, nekik ilyenkor ízletes húsleves készül. Emellett néha sikerül meggyőznöm őket, hogy olykor-olykor még egy kis hal legyen a terítéken, főleg ha sikerül egy szebb példányt fognunk, és készítenek egy kevés sült halat, melyhez a sertéshús mellé tálalt köret és savanyúság tökéletesen illik. Emellett a tágabb családban ilyenkor az otthoni receptek alapján készített hekktörzs és a kisebbek kedvéért a halrudacskák. Természetesen még mindig kis arányban szerepelnek ezek, mégis kellemes látni, hogy van, akinél megmaradt a hal, nemcsak mint étel-hagyomány, de mint mindennapi eledel is.
Néhány érdekes adat
A halfogyasztás egy igen régre visszanyúló történelemmel rendelkezik Magyarországon, és jelen korunkban azzal is magyarázható ezen fogyasztás radikalizálódása, hogy a történelmünk során a területi veszteségeink a régi víz- és halgazdasági termelőterületeket is érintette, azaz sokkal kevesebb vízterülettel rendelkezünk, ami kevesebb halat is jelent. Illetőleg a 19. század második felében megvalósult folyószabályozások is elvettek a folyami horgász- és halászterületekből, bár tagadhatatlan szükség volt rá a kereskedelem és az ország fejlődése szempontjából. Ebből adódóan nagyobb mennyiségű halat kell importálnunk azon fajokból, melyek egyáltalán nem vagy csak elenyésző mennyiségben fordulnak elő a hazai vizekben. Nem csoda hát, hogy az árak láttán inkább elkerülik a friss hal vásárlását és inkább konzervet választanak, ami jobb ár-érték aránnyal rendelkezik. Ezt erősíti az is, hogy idehaza sokaknak rossz emlékként jelenik meg, amikor a karácsonyi halászlében pocsolyaízű pontyot kóstolt, avagy ehetetlenül zsíros volt a halszelet mind a levesben, mind akár a rántott halnál a panír alatt. Ettől függetlenül még európai viszonylatban is rendkívül nagy arányban képviselik magunkat a bejegyzett horgászok, majdnem ugyanakkora a horgászok hazai aránya, mint a jóval nagyobb, több halat fogyasztó európai országnál. Ez a rendkívül magas arányban szereplő sport a versenyhorgászoknak köszönhető, akik nem viszik el a kifogott halat, hanem visszaengedik az állatokat.
Összegezve
Magyarországon a halfogyasztás aránya rendkívül alacsony aránnyal rendelkezik, és ez is inkább az ünnepekre korlátozódnak. Ezt az egyéb megoldások és jobban kedvelt ételek helyettesítik, és ez a tendencia egyre inkább kiszorítja a történelmünkben gyökerező halhús-fogyasztást, viszont szerencsére mindig volt és lesz is pár olyan ember, akik annyira rajonganak majd a sajátos ízéért és egészséges hozadékaiért, hogy mindig legalább egy halbolt nyitva maradjon.
Köszönöm olvasóim megtisztelő figyelmét, és kellemes ünnepeket kívánok számukra!
Forrás: 1
