[metaslider id="9331"]

Ha augusztus, akkor gólyatábor! – interjú Várhegyi Mírával és Ambrózi Miklóssal

Ugyan a tavalyi évben a szélsőséges körülményeknek köszönhetően elmaradt az elsőévesek tábora, idén, 2021 augusztusában megrendezésre kerül egy elsőéves gólyatábor illetve egy másodéves gólyatábor is. Mindkét tábort Szekszárdon tartják, a másodévesekét augusztus 10-13 között, a gólyákét pedig 17-20 között rendezik meg. A következő interjúban két harmadéves hallgatót, Várhegyi Mírát és Ambrózi Miklóst kérdeztem, akik idén seniorként térnek vissza a táborokba, meséljenek a saját emlékeikről, illetve arról, miért is nem éri meg kihagyni az első igazán nagy bulit az egyetemen. 

Elsőévesként milyen volt az elképzelésed a gólyatáborról? Milyen érzésekkel indultál el, és milyen élményekkel tértél vissza?

golyataborVárhegyi Míra: Amikor értesültem arról, hogy felvételt nyertem a jogi karra, az első gondolataim között szerepelt a gólyatábor. Nagyon izgatottan vártam, mert gondoltam, hogy rendkívül meghatározó élmény lesz, hiszen az egyetemi pályafutásom kezdete. Kialakulnak az első barátságok, megismerkedünk egy kicsit az oktatókkal, a többi hallgatóval. Igazából pontosan nem tudtam, mire számítsak és ezért volt annyira érdekes. Nagyon jó érzés volt, amikor először pillantottam meg a helyszínt és azt a sok embert, aki már javában beszélgetett és kezdte elfoglalni a szállásokat. Mondanom sem kell, hogy kicsit féltem ettől az új helyzettől, ám szerencsére seniorjaink hamar feloldották a feszültséget a csoporttalálkozó alkalmával. Ezután már minden ment, mint a karikacsapás. Pár óra elteltével már úgy nevettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. 

Mit gondolsz, mennyiben befolyásolta az egyetemi éveid kezdetét a gólyatábor?

Várhegyi Míra: Számomra rendkívül meghatározó élmény volt. Az első barátságaim a táborban alakultak ki, így minden sokkal zökkenőmentesebben folyt a későbbiekben. Amikor év elején beléptem a nagy előadóba, ahol az első órámon vettem részt, már mosolygós és ismerős arcok fogadtak a padok között. Egyből behuppantam a frissen szerzett barátaim körébe és együtt vártuk az oktatót. Fantasztikus volt így indítani a tanévet, mert már nem egyedül kellett felfedeznem az új helyzetet, hanem velük közösen.

Milyen érzések kavarogtak benned, miután hazajöttél a saját gólyatáborodból, illetve milyen érzés seniorként visszatérni?

Várhegyi Míra: Csak arra tudtam gondolni a hazafelé vezető úton, hogy mennyire sajnálom, hogy véget ért és bárcsak meg lehetne ismételni az elmúlt napokat. Szerencsére lehetőségem adódott seniorként részt venni és újra átélni a gólyákkal együtt azokat a felejthetetlen emlékeket, amikben részem volt. Kívánom, hogy számukra is egy maradandó élmény legyen a tábor.

Milyen élményekkel gazdagodtál a gólyatáborban? Mi az, ami a legmeghatározóbb volt azalatt a pár nap alatt?

Ambrózi Miklós: Rengeteg élményt szereztem abban a pár napban, igazából az egész első évemet megalapozta a gólyatábor, én alapból nagy reményekkel indultam el oda, s nem kellett csalódnom. Az összes program nagyon jó volt, ezért nehéz külön kiemelni egyet-egyet közülük, de nekem talán a második esti program, a kari szervek éjszakája tetszett a legjobban, ahol különböző állomásokon különféle feladatokat kaptunk csapatonként; szerintem akkor kovácsolódtunk össze igazán, s a program tökéletesen megalapozta az utána következő bulit is. Számomra még emlékezetes, amikor a szakest bemelegítőn egy dinnyét facsartak ki a fejemen, s utána a kifacsart dinnyét minél akrobatikusabb mozdulattal kellett megsemmisítenünk. De ezektől függetlenül a legmeghatározóbb dolog az a baráti kapcsolatok létrejötte volt, s az, hogy a három nap során rengeteg új embert ismerhettem meg. Úgy mentem oda, hogy senkit sem ismertem, mégis rengeteg új baráttal távoztam a táborból, ezáltal a gólyatábor után is remek élményekben lehetett részem, mivel a gólyatábor végével az események nem állnak meg, szóval azután folytatás Pécsen.

Sokan félnek a gólyatábortól, mert hallani néhány negatív pletykát. Volt ennek alapja a Te táborodban?

Ambrózi Miklós: A gólyatáborokról van egy általános negatív felfogás, aminek a középpontjában az alkohol áll, és ez talán sokakat megbotránkoztat, eltántorít a gólyatáborban való részvételtől. Tény, hogy nagy szerepe van az alkoholnak az eseményen, mivel ezáltal oldottabb hangulatban ismerhetik meg egymást a résztvevők, de egyáltalán nem csupán erről szól a tábor. Mottónk, hogy „mindent szabad, de semmi se kötelező”, tehát senkire sincs ráerőltetve, hogy olyat csináljon, ami neki kellemetlenséggel jár. De a szervezők is ezen elv alapján találják ki a feladatokat, lehetőséget adva mindenkinek arra, hogy saját belátása szerint vegyen részt azokon, s az ne okozzon számukra megerőltető kötelezettséget. A mi táborunkból olyan eseményt, amely negatív pletyka alapjául szolgálhatna, nem igazán tudnék megemlíteni, szerintem semmi olyan dolog nem történt, ami azt a bizonyos határt átlépte volna. Tény, hogy felszabadultabbak vagyunk gólyatáborban, mint egy hétköznapi szituációban, és új dolgokat is hajlamosak vagyunk kipróbálni, de ez egy természetes dolog, és egyben a gólyatábor varázsa.

Kiknek és miért ajánlanád, hogy részt vegyenek a gólyatáborban? Mit tanácsolnál azoknak, akik még gondolkodnak a részvételen? 

Ambrózi Miklós: Mindenkinek ajánlanám a részvételt, szerintem a gólyatábor az egyetemi élet rajtköve, s egy olyan lehetőség, amelyet nem érdemes kihagyni. Sokkal kellemesebb úgy első nap belépni az egyetemre, hogy már ismerős arcok tekintenek ránk, akikkel tudunk nosztalgiázni a gólyatábori eseményekről, minthogy ott kelljen a kapcsolatainkat kialakítani, beilleszkedni egy már szinte összekovácsolódott közösségbe. Akiknek esetleg félelmei vannak a gólyatáborral kapcsolatban, nekik azt mondanám, hogy egy életreszóló, felejthetetlen élményben lesz részük, ahol az ember teljesen szabad lehet, és nem kell aggodalmaskodnia a külvilág dolgain. Akik még gondolkodnak a részvételen, nekik azt javasolnám, hogy mindenképpen vegyenek részt, ne aggódjanak semmi miatt, mivel ami a gólyatáborban történik, az ott is marad.

A Media Iuris nevében is szeretném megköszönni Nektek, hogy elvállaltátok az interjút!

EnglishGermanHungarian