zacher-fuggoseg

Függőnek tartod magad?- Dr. Zacher rendel!

„Nekem nincs semmiféle függőségem”. Bizony sokan ezt gondolhatjuk magunkról, azonban ha ellátogatunk Dr. Zacher Gábor előadására, bő 2 óra után már nem ezt gondolnánk. Biztosan így voltak sokan, akik részt vettek Sásdon, a szakember előadásán. Szinte nincs olyan, aki ne látott volna az interneten Magyarország egyik legismertebb toxikológusáról valamilyen mémet. Aki nem ismerné, korábban a Péterffy Sándor utcai Kórház főorvosa, egyetemi tanár, mára közkedvelt médiaszereplő, az egyik legismertebb orvos az országban. Megjelenése, fellépése, hanghordozása határozott, mindig egyenesen és nyíltan fogalmaz, a divatos szófordulatokkal élve.

Az előadásból számos fontos információt megtudhattunk. A magyar lakosság mintegy ötvennyolc százaléka tartja magát boldognak, érzi jól magát a bőrében. A  dohányzásban, elhízásban, valamint alkoholfogyasztásban szinte verhetetlenek vagyunk. Ezek azonban nem létfontosságú szükségleteink, valamint az örömöt nem találjuk meg, ha magunkkal sem vagyunk tisztában. A legfontosabb, hogy  tudjuk keretek között tartani a saját függőségeinket úgy, hogy abból probléma ne adódjon. Lényeges, hogy amikor egy embert valamely tevékenység kellemes, jó érzéssel tölt el, ismételni szeretne; mindeközben tisztában van azzal, hogy a tevékenység függőjévé válhat. E tudat kialakításában a szülők játszanak legfontosabb szerepet, akik általában az eltiltással szeretnék megóvni gyermekeiket a különféle alkoholos italoktól, illetve kábítószerektől való függőségtől, azonban ez nem mindig célszerű.
Példaként, ha egy fiatal huszonéves elmegy szórakozni, alkoholt fogyaszt, majd a második sör után következik a harmadik (Doktor Úr szerint mindig a harmadikkal van a probléma, ott lépjük át a határt), ezután a cigaretta, nem kell tartani a rászokástól, hiszen van előttünk egy példa: ez tehát a jó működő kontrollmechanizmus, melynek huszonéves korunkig ki kell alakulnia. Előadását a függőség tisztázásával folytatta, amikor is kifejti, hogy nem csak alkohol- és kábítószerfüggőség létezik.

fuggonek-tartod-magad-3

A függőség – ha például ­kémiai szerektől való függőségről beszélünk – nem az örömről szól, hanem arról, hogy a függő személy „működéséhez” kell a szer. Sok statisztikával, érdekességekkel bizonyítja állításait, amely számok sokszor döbbenetesek.  Ezek mellett még kitért még a koffeinfüggőségre is. Elmondta, hogy a 3 éven keresztül elfogyasztott napi 150 mg koffein, ami 2 és 1/4 csésze kávénak felel meg – függőséget okoz. Az egyik legkomolyabb függőtípus az úgynevezett munkaalkoholista, aki hétvégén is csak folyamatosan dolgozik, amely nem előnyös, hiszen szükségünk van a feltöltődésre. Ennél az embertípusnál hangzik el sokszor a „rosszul vagyok” mondat, amit indokolni nem tudnak, pusztán nem érzik jól magukat. Mindez kiégéshez vezet, ami 2019. májusa óta betegségnek számít. Ezen függőség tüneteire sokszor válasz a nyugtatók használata, amire egy olyan országban, ahol 130.000 nyugtatófüggő van, igencsak figyelni kell.
A mai fiatalok nem gondolnak bele napi egy szál, illetve egy doboz cigaretta későbbi következményeibe, azonban a megelőzés fontos lenne, hiszen ez a későbbiekben érszűkülethez, továbbá egyéb betegségekhez is vezet. Zacher Úr az előadása során az alkoholizmusról beszélt a legtöbbet, melynek súlyosságát statisztikával támasztotta alá. Országunkban 140.000 fő hal meg egy évben, ebből „csak” 30.000 fő az alkohol, 20.000 fő a cigaretta és egyéb szövődményei miatt. Mindezek kellett kevesen születnek, és ha így folytatjuk, elég hamar lecsökken a magyarok száma. Az előadás utolsó részében természetesen arra a függőségre tért ki, ami már szinte minden harmadik embert érint, az a telefonfüggőség. Az emberek 58%-a elalvás előtt a telefonját nézi meg, ami befolyásolhatja az éjszakai nyugalmunkat. Példának felhozza Jack White-ot, vagy említhetnénk hazánkban tavaly, a Volt fesztiválon koncertezett Slipknot énekesét, Correy Taylor-t, akik kérik a rajongóikat, hogy a koncert ideje alatt ne telefonozzanak, éljenek a pillanatnak, hiszen az a 90 perc hamar elszáll.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem a doktor úr előadásán, sok újat tanultam, amelyeket próbálok a saját életemben is kamatoztatni. Ajánlom, hogy akinek lehetősége nyílik, mindenképp vegyen részt az Ő előadásán.

Végezetül Dr. Jusztinger János Sásd polgármesterét, az esemény szervezőjét, karunk oktatóját kérdeztem.

INTERJÚ

Miért dr. Zacher Gáborra esett a választása?

dr-jusztinger-janosDr. Jusztinger János: Az elmúlt másfél évben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programok keretében megvalósított „Humán szolgáltatások fejlesztése a Hegyháti járásban” című projektben mintegy 130 millió forintból lehetősége nyílt az önkormányzatnak számos színvonalas szakmai programot, képzést és rendezvényt is Sásdra hozni. Dr. Zacher Gábornak, „a nemzet toxikológusának” meghívása szervesen illeszkedett e programsorozatba. Természetesen sok-sok egyeztetés előzte meg ezt a rendezvényt is, én ebben csak a projektgazda szerepet vittem Sásd város polgármestereként, mondjuk úgy, hogy igazi csapatmunka volt. A rendezvény sikere igazolta, jó döntés volt a Zacher doktor méltán sikeres „Mindennapi függőségeink” című könyvével azonos című előadást választani.

Miért tartotta fontosnak, hogy az embereknek hallaniuk kell egy ilyen előadást?

Dr. Jusztinger János: Azt gondolom, hogy mindannyiunknak vannak olyan – akár jó, akár rossz – szokásaink, amelyek már-már a függőség kategóriába tartoznak. Az emberek a függőség szót hallva persze elsősorban az alkoholra, a drogokra, illetve a dohányzásra asszociálnak, de a XXI. században ez már egy jóval komplexebb probléma. Így fontos feladatunk felhívni a figyelmet olyan „újabb kori” dependenciákra és addikciókra, mint a „kóros” okostelefon-, közösségi média- vagy akár televíziós sorozatfüggés. Észrevétlenül lopakodnak be az életünkbe, észre sem vesszük, hogy mennyire átalakítják és meghatározzák a mindennapjainkat. Éppen ezért kell egy olyan hiteles személy, mint dr. Zacher Gábor, aki a lehető legtermészetesebb és legőszintébb módon tart előadásával tükröt mindannyiunknak.

Hogyan értékeli, mennyire volt sikeres az előadás, illetve készülnek-e a jövőben hasonló előadásokkal?

Dr. Jusztinger János: Az előadásnak hatalmas sikere volt. A Közösségi Házunk földszinti termeit egybenyitottuk, de így is telt ház volt.  Több száz embernek sikerült betekintenie abba a bizonyos tükörbe, s azt gondolom, hogy mindenki hasznos útravalóval térhetett haza. A végtelenül laza stílusban prezentált, sokszor kíméletlenül őszinte előadás szerintem elérte célját. Nem csupán könnyed szórakozást nyújtott, de elültette a bogarat sokunk fülébe, hogy érdemes odafigyelnünk a mindennapok során mire is szánunk az időnkből, milyen veszélyeknek vagyunk kitéve, s mennyire fontos, hogy az ember tudatosan próbálja meg alakítani az életét. S lám, hogy erre rádöbbenjünk, nem kellett se pénzt, se utazásra fordított időt áldoznunk, csupán részt vennünk ezen a kimondottan jó hangulatú, mégis igen komoly kérdéseket is felszínre hozó előadáson.

 

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian