2022 a nagy filmek éve volt. A menü c. film Mark Mylod rendezésében olyan csillagokat vonultat végig a vásznon, mint Anya Taylor-Joy, Ralph Fiennes vagy Nicholas Hoult. Szatirikus gasztrohorror-vígjáték lett, amely csupa jól működő elemmel operál, a végére azonban mégsem áll össze felejthetetlen fogássá.
1) Exkluzív gasztroélménynek indul egy magánszigeten…
Egy tucat milliomos indul exkluzív hajóútra, hogy egy trópusi szigeten található luxusétterem – kizárólag az ő számukra készített – különleges fogásait kóstolhassák. Az egyre kétségbeejtőbb furcsaságok azonban fokozatosan világítanak rá a művészi szintre emelt ételkészítés baljós gondolati hátterére. A katonás szigorral prezentált kulináris kultusz hamarosan diktatórikus jelleget ölt. A legendás hírű Slowik séf (Ralph Fiennes) irányítása alatt működő hely feszült légköre még A pokol konyhája Gordon Ramsay-ét is megszégyeníti. Az egyes fogások során bekövetkező fordulatok pedig folyamatosan növelik a hely kibontakozó rejtélyének feszültségét. A szigetlakó éttermi dolgozók lakhelye és viselkedése már kezdettől fogva egy elborult szektára emlékeztet. Erre licitál rá az embertelen testi és torz pszichés képességgel rendelkező konyhafőnök szörnyetege. A tiltott erdőmélyi kísértetház és az elzárt ajtó titka pedig végleg kimerítik a műfaj ikonográfiáját. A félelemkeltés nagyrészt mégis elmarad. A rettegés helyét ugyanis extrém hangulatkeverésekkel oldott modellszerű szituációk és változatos önreflexiók veszik át.
A szuperexkluzív élmény garantált, érkeznek is a tányérokra az egérdinnyék és az arannyal szórt poliphabok, a séf azonban vendégei tudta nélkül saját kiégését is a menüre rakta minden keserűségével és frusztrációjával együtt. Sztereotipizálja és rögtön ki is fordítja a gazdagok jellemző karaktereit: van itt a népszerűsége múlását be nem látó színész, pökhendi ételkritikus, egy csapat újgazdag tapló, a csúcsgasztronómia iránt megszállottan rajongó srác és egy furcsa milliomos házaspár is.
2) Van, aki ki csak enne egy jót
Egyetlen emberrel nem tud mit kezdeni a séf: a Taylor-Joy által alakított Margot azt a nézőpontot képviseli, amelyet vélhetően a legtöbb néző. Nem sóhajt fel a gyönyörtől néhány emulziócsepp láttán, felvont szemöldökkel nézi a teátrális cirkuszt, ráadásul ízorgia ide vagy oda, ő azért kisurran a vécébe cigizni. Az ő ellenállása okoz repedéseket a séf ördögi tervén, görbe tükröt tart a görbe tükörnek, a frusztráltságába belesavanyodó séf sem marad ki a szembesítésből. De nem lenne elég szaftja ennek a menünek, ha Slowik séf csupán a konyhából szónokolna, így a cinizmus mellé még horrort is osztanak. A kedélyes vacsorát egy kifejezetten jól eltalált jelenetben zúzza pillanatok alatt ketté az első csepp kioltott vér, onnantól kezdve csap át a fine dining túlélésért folytatott harcba. A jelenlévők közül mindenki nagyon könnyen megutálható, a film meg sem próbálja a vendégeket szimpatikussá tenni. Aki viszont teljes mértékben kilóg a sorból, az Margot. Ő csak azért van a szigeten, mert Tyler szakított előző barátnőjével, és egyedül nem lehet az étteremben asztalhoz jutni. Jobb híján felbérelte a lányt, aki egyébként éjszakai pillangóként dolgozik. Margot nem műértő, vagy ételszakértő, ő testesíti meg az átlagembert, aki azért megy étterembe, hogy egy jót egyen és mellé jól is lakjon.
3) Kontentkonszumerizmus
A film egy hatfogásos szatíra, ami fogásról fogásra mélyíti el a társadalommal szemben állított kritikáit. A kezdetben elég könnyen értelmezhető bírálatot fokozatosan követik az általánosabb metaforák, melyek behelyettesíthetők és kicserélhetők egy csomó másik témával. Noha van egy csapásirány, amerre a film terelget, a néző aktuális hangulatától, vagy nyíltságától függ, mire helyettesíti be a mondanivalót. A menü igyekszik bemutatni a posztmodern társadalom hamis, dekadens és hazug embereinek kultúráját, aminek képviselői csupa okoskodó elitista sznob, akik kifelé, a világ felé a tökéletes és makulátlan arcukat mutatják, de belülről rothadnak, felszínesek és valójában nem is értenek semmihez. Az alkotás foglalkozik olyan kérdésekkel is, minthogy a gourmet-ételkészítés, fine dining vagy a molekuláris gasztronómia lehet-e művészet? Ám, ha az is lett, az emberek nem művészetként kezelik, a társadalom kapcsolata a művészettel mára leginkább magamutogatáson és képmutatáson alapszik. Mivel az extrém fogyasztói társadalmunk ráállt a nagymértékű kontent-fogyasztásra is, az étel is csak egy tartalom lett. Egy olyan tartalom, ami lájkokat hoz, amit lehet kritizálni, vagy egyetérteni vele, ami megosztja az embereket, amit lehet érteni, vagy meg nem érteni. Egy valami azonban biztos: a magasfokú kontentfogyasztás és a művészet iránti egoista megszállottság kiölte az élvezetet az evésből. Csak a státusz, az imidzs, a hencegés, az Instagram számít. A vendégek közül senki sem azért eszik, hogy felfogja az ízeket, hogy gasztronómiai kalandon vegyen részt, vagy csak szimplán élvezze az adott fogást. Az ételkritikus csak kritizál és részleteken akad fenn, a techbrók azért vannak ott, mert megtehetik, az idős házaspár férfitagja meg talán csak megszokásból. Tizenegy alkalommal járt már a Hawthorne-ban, mégsem tud egyetlen fogást sem felidézni.
Összességében A menü egy sok rétegben értelmezhető thriller és fekete komédia elegye egy csipetnyi horrorral megfűszerezve. Egy helyszínen teremti meg a feszültséget, és ott is teljesedik ki. A hangsúly mindvégig az üzeneteken és a metaforákon van, és hiába próbál a realitás talaján maradni, gyakran lesz szürreális és álomszerű, ami könnyen ki tudja zökkenteni a nézőt. Ugyanakkor az ínyenc ételek fényképezése és tálalása fantasztikus, aki vevő a gourmet csemegékre, azoknak különösen érdekes lehet.
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
