[metaslider id="9331"]

Ezt nézd a színházban idén ősszel

A Pécsi Nemzeti Színház nézői először 1895. október 5-én léphettek be a színház kapuin, mely alkalommal Erkel Ferenc Bánk Bán című operáját tekinthették meg.  Azóta számos év telt el, azonban a színház népszerűsége továbbra is töretlen. A darabok túlnyomó többsége teltházzal kerül megrendezésre. Ebben a cikkemben szeretnék ajánlani néhány színdarabot, amelyet idén ősszel feltétlen érdemes lesz megnézni.

Primadonnák

A Primadonnák című darab a színház igazgatója, Vidákovics Szláven rendezésében kerül bemutatásra. A történet szerint két Shakespeare színész, két jó barát súlyos megélhetési gondokkal küzd. Egyik nap felfedeznek egy hirdetést, mely így szól: „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán…”. A két férfi nyomban meglátja a lehetőséget a hirdetésben, azonban van egy bökkenő, a keresett rokonok nőneműek. Mindent latba vetve végül úgy határoznak, hogy ez nem lehet számukra akadály, hiszen úgyis színészek, így kitalálják, hogy nőnek fogják kiadni magukat. A bohózat garantáltan önfeledt szórakozást nyújt majd a nézőknek, 2 óra erejéig teljesen kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból.

színház

Chicago

A cím sokaknak ismerős lehet, hiszen a Chicago minden idők legsikeresebb Broadway musicalje. A színdarab különlegessége, hogy a híres színész, Szulák Andrea is részt vesz a darabban, Morton Mama szerepében. A darab rendkívül látványos lesz, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Pécsi Balett táncművészei, a Pécsi Szimfonietta, illetve a Pécsi Nemzeti Színház énekkara is közreműködik a produkcióban. A történet középpontjában két nő áll. Roxie Hart, bártáncos egyik nap lelövi szeretőjét, mivel az ígéretét megszegte, nem menedzselte eléggé Roxie karrierjét. A nő természetesen börtönbe kerül, ott azonban megismerkedik Velma Kellyvel, Chicago legragyogóbb csillagával. Úgy tűnik Roxie álma – hogy címlapsztori legyen – végre megvalósulhat. Az előadás során átélhetjük a 1920-as évek hamisíthatatlan amerikai hangulatát. Láthatjuk milyen a rivaldafény, azonban bemutatásra kerül a média manipulatív, kegyetlen oldala is. 

színház

Zorba

A Zorba című darabot elsősorban a tánc szerelmeseinek ajánlanám, hiszen egy táncjátékról van szó. Zorba egy görög író, Nikosz Kazantzakisz önéletrajzi ihletésű regényének ikonikus alakja. Zorba a műben nem más, mint az élet szeretetének megtestesítője. A történet színhelye egy apró falucska. A falu elzárt, illetve számos kegyetlen szokása van az ott élőknek. Minden gondot, bajt felülír azonban a közös tánc ereje, melyet Zorba indít a továbbélés útján. Zorba tánca az élni tudás, az élni akarás, az életigenlés szimbóluma.  

színház

Robinson!

Az előző darabokkal ellentétben a Robinson! nem a Nagyszínházban, hanem a Kamaraszínházban kerül bemutatásra. Lévén, hogy egy ifjúsági előadásról van szó, bátran ajánlom ezt azoknak, akiknek kistestvérük van. Remek közös program lehet, mely során garantáltan minőségi lesz az együtt töltött idő. A darab középpontjában a felnőtté válás iránti vágy áll. Az előadás során bemutatásra kerül az is, hányféle kudarccal kell megküzdenünk az otthon elhagyását követően, milyen is kiábrándulni a romantikus elképzeléseinkből, szembesülni az élet sokszor igazságtalan helyzeteivel. Robinson kalandjai során számos különböző kultúrával, gondolkodással találkozik, a mű kihangsúlyozza milyen fontos ezeknek a tiszteletben tartása, elfogadása, illetve az önazonosság megélése, végül a saját utunk megtalálása. A mű tehát egy fejlődéstörténet, bemutatja az utat önmagunkhoz.

színház

Teljesen idegenek

A történet szerint hét barát egy vacsora alkalmával különös játékot talál ki. A játék szerint mindenkinek ki kell raknia a mobilját az asztalra, a mobilra bejövő tartalmakat pedig meg kell osztaniuk a többiekkel. Így a hét barát együtt hallgatja meg a bejövő hívásokat, együtt olvassák el az üzeneteket. Az este előrehaladtával számos titokra derül fény, átalakulnak az eddig sziklaszilárdnak vélt emberi kapcsolatok. Vajon tényleg jól ismeri egymást a hét barát, vagy valójában sok tekintetben idegenek a másik számára? A színdarab rámutat arra, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik, hiába a kifele mutatott tökéletes élet. A darab Paolo Genovese 2016-os sikerfilmje alapján készült. Genovese filmjének magyar változata BUÉK címmel, 2018-ban jelent meg a mozikban, mely szintén nagy sikernek örvendett.

színház

Forrás: 1

Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5

EnglishGermanHungarian