[metaslider id="9331"]

Ezért távozik az elnöki székből Androvics K. Balázs – Interjú

A Media Iuris 2018-ban néhány, akkor elsőéves hallgató fejében született meg, ekkor még nem tudták, hogy merre is fog elindulni, mi lesz a reakció arra, hogy online újságot csináljanak a jogi karnak, de mertek nagyot álmodni. Nagyon jól tették, annak ellenére, hogy az évek alatt több negatív kritikája is volt az újságnak, bebizonyították, hogy van létjogosultsága a karon. Mára már szinte mindenki elismerően tekint a magazinra, illetve a nagy testvérére is. Ez az egész nem jöhetett volna létre jó pár ember nélkül, de most emeljük ki Balázst, hiszen vitathatatlan, hogy mekkora szerepe volt abban, hogy a Media Iuris az lett, ami. Androvics K. Balázs december 15-én lemondott az elnöki pozícióról, ezzel kapcsolatban több pletyka is terjeng jelenleg a karon, ezen történetek tisztázása érdekében kerestem meg Balázst, hogy meséljen nekem a miértekről, illetve a jövőbeni terveiről és céljairól. 

Először is, nagyon köszönöm, hogy beszélgetsz velem erről az egészről. Mindenkit ez érdekel, szóval kérlek meséld el, miért döntöttél a lemondás mellett? 


Androvics K. BalázsAndrovics K. Balázs: Ez egy borzasztóan nehéz döntés volt, ami már egy ideje érlelődött bennem. Nem titok, hogy a Pécsi Egyetemisták Magazinját is én menedzselem, ami az EHÖK égisze alatt működik és 10 kart fog össze. Közel 70 ember dolgozik a kezeim alatt. Ezen kívül idén elkezdtem a BTK-n a Kommunikáció- és médiatudomány szakot, illetve emellett itt van a jog is. Ezeken kívül, már elég régóta párkapcsolatban élek, amire nyilván időt kell szánni. Mindezek miatt döntenem kellett arról, hogy melyik munkaköröket, milyen feladatokat tudok úgy elengedni, hogy azok már nélkülem is képesek legyenek működni. A Media Iuris úgy gondolom, hogy nélkülem is boldogul. Ez tipikusan az az eset, amikor elkészítesz egy papírcsónakot és addig hajtogatod, amíg tökéletes nem lesz, hogy úgy rakhasd vízre, ereszd útnak. Én úgy érzem, a Iuris-t vízre tettem, és egyből ki is neveztem hozzá az első kapitányt Cindric Rafael személyében.

Mi alapján esett a választásod Cindric Rafaelre, hogy ő legyen az utódod?

Androvics K. Balázs: Nem ismerem még régóta Rafit, viszont azt gondolom, hogy fel fog tudni nőni a feladathoz. Amikor elkezdődött érlelődni bennem a gondolat, hogy lemondok az elnöki posztról, akkor végig gondoltam, hogy ki lehetne alkalmas erre a feladatra, illetve elkezdtem azon is töprengeni, hogy hányadéves hallgatóban gondolkozzak. Amikor mi elkezdtük ezt az egészet felépíteni a semmiből a 10 alapító taggal, akkor még mi is elsőévesek voltunk, pont így november-december tájékán jártunk. Azt gondoltam, hogy egy elsőéves képes lesz megállni a helyét egy már kiforrott kari szerv élén. Nem titok, hogy jó pár elsőévessel baráti viszonyt ápolok, köztük Rafival is, azt gondolom, hogy ő egy hihetetlenül karizmatikus személyiség, hallgató központú, stabil szemlélettel rendelkezik, nem könnyen befolyásolható, ami nagyon fontos szempont. Bízom benne, hogy jól döntöttem.

Mi a legfontosabb, amit az újság adott neked? 

Androvics K. Balázs: Ahogy feltetted ezt a kérdést, egyből egyetlen egy dolog jutott eszembe, minden sallangon és mindenen túl elmondhatom, hogy talán életre szóló barátságokat. Én nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor elkezdtük szervezni ezt az egészet. Két kezemen nem tudnám megszámolni, hogy hány barátra tettem szert általa (nyilván ellenségre is, de most a pozitív dolgokra szeretnék koncentrálni). Mindig hálás leszek a jogi karnak, amiért lehetőséget adtak arra, hogy kibontakoztassuk a média iránti szeretetünket. 

Mi a helyzet a Pécsi Egyetemisták Magazinjával, ott várhatóak változások? 

Androvics K. Balázs: A Pécsi Egyetemisták Magazinja folyamatosan változik, folyamatosan frissül. Azt gondolom, hogy még nincs kiforrva teljesen, de a személyemben jelenleg változás nem várható. A PEM-et még szeretném alakítani, jól hajtogatni ahhoz, hogy egyszer majd vízre tehessem, de jelenleg úgy érzem, ennek még nem jött el az ideje. Bevallom, nagyon élvezem, hogy egy közel 70 fős társasággal, a #pemcsaláddal dolgozhatom együtt. Hálás vagyok a feladatért, amit kaptam az EHÖK-től. A PEM – hasonlóan, mint a Media Iuris – nagyon jól lett felépítve. Azt gondolom, hogy a lelkét egy újságnak a benne dolgozó emberek adják. Ha a struktúra jól, olajozottan működik, az emberek megbízhatóan dolgoznak, akkor nem lehet probléma, ezt érzem a PEM-nél és természetesen a Media Iurisnál is. 

Milyen céljaid vannak most a jövőre nézve? 

Androvics K. Balázs: A jövőre nézve nagyon sok tervem van. Elsősorban szeretném behozni a tantárgyi lemaradásaimat a Pécsi Jogi Karon, mert lássuk be, hogy az, hogy ennyi szerepkörben helytálljak, azt eredményezte, hogy voltak dolgok, amik háttérbe szorultak. Ezt nem bánom, mindig is azt gondoltam, hogy a pillanatokat, lehetőségeket meg kell élni, ha már az élet elénk sodorta őket. Ettől függetlenül szeretném a lemaradásaimat behozni, a BTK-n szeretnék kiemelkedően teljesíteni. Szeretek azokra a feladatokra koncentrálni, amik elém gördülnek, így most jelenleg a vizsgaidőszakra. Távlati célokat most nem tudok felsorolni, de a PEM az egyik fő feladatom, hogy egyszer majd vízre tudjam őt is tenni. 

Üzennél valamit akár az olvasóknak, akár a Media Iuris csapatának? 

Androvics K. Balázs: Kezdjük az olvasókkal, nagyon szépen köszönöm minden egyes olvasónak, hogy az általam működtetett Media Iuris weboldalára kattintottak, elolvasták a cikkeinket. Akkor is, ha pozitív és akkor is, ha negatív érzéseket váltott ki személyükből. Mindig az volt a fontos, hogy tájékoztassuk a hallgatókat. Köszönöm az oktatóknak, hogy közreműködtek, hogy vállalták a közös munkát, valamint azt, hogy színesítették a Media Iurist, bízom abban, hogy ez a jövőben sem fog változni. Amit pedig a jelenlegi csapatnak üzenek – azon túl, hogy köszönöm az eddigi tagoknak a kitartó, áldozatos munkát -, az elsőéves tagjainknak üzenem, hogy hallgassanak az alapító tagokra, figyeljenek nagyon a karon történő eseményekre, és a Media Iuris szellemét vigyék tovább. Sok sikert kívánok nekik a további munkához!

EnglishGermanHungarian