[metaslider id="9331"]

Évértékelő karunk dékánjával, Dr. habil. Fábián Adriánnal

Minden bizonnyal legtöbbünk elmondhatja, hogy a 2020-as év nem úgy alakult, mint ahogyan azt még január elsején elterveztük. A világjárvány miatt rengeteg olyan dologról kellett lemondanunk, amelyekre már nagyon hosszú ideje készültünk, amelyek szinte minden évünk szerves részét képezik – mint például egy nyaralás, egyetemi összejövetelek stb. Olyan, mindenki életében egyszer bekövetkező események, mint például a középiskolás ballagás, az első diploma megszerzése, szintúgy lefújásra vagy elhalasztásra került, amely utólagos pótlása mégsem adja vissza teljesen az eredetileg eltervezett hangulatot. De nem csak az egyes személyek életében hozott változást ez az év, hanem az egyetemekében is.

A tavaszi félév során minden egyetemnek át kellett térnie nappali oktatásról digitálisra, a gólyatáborok, valamint gólyabálok megtartása rengeteg karon, így a pécsi jogi karon is lefújásra került. Az őszi félév azonban bizakodva, rendes, nappali oktatással indult meg, azonban a helyzet súlyosbodása miatt novembertől ismételten visszatért az online oktatás, amely magával hozta az internetes vizsgázást is. Ezek és további nehézségek miatt nem csoda, ha mindenki a lehető leggyorsabban a háta mögött szeretné hagyni ezt az évet, és bizakodva várni, mit hoz 2021. Így december legvégén karunk dékánját, Dr. habil. Fábián Adriánt kértem meg, hogy értékelje ezt az évet.

Interjú:

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánjaként hogyan értékeli ezt az évet? Milyen elvárásokkal indult a Kar és visszatekintve mit gondol az év eredményességéről?

Dr. habil. Fábián Adrián: Összességében, minden viszontagságával együtt sikeresnek tartom az évet. Vettük az akadályokat, megfelelően alkalmazkodtunk a megváltozott körülményekhez. Az elvárások egyelőre még igazodnak ehhez a helyzethez: színvonalas oktatást biztosítani, amíg csak tart a pandémia. Az eredmények között két visszaigazolást említenék: mind a HVG, mind a Figyelő idei felsőoktatási kiadványának rangsorában a Pécsi Jogi Kar lett a legjobb vidéki jogi kar, országosan pedig harmadik helyezett. Bár a rangsorokkal óvatosan kell bánni, de azért ez mindenképpen figyelemre méltó.

Milyen sikeres események, fontosabb mérföldkövek voltak ebben a tanévben a Kar életében? 

Dr. habil. Fábián Adrián: Sikerként éltem meg, hogy „veszteség” nélkül lezárhattuk a múlt tanévet, illetve – viszonylag – hagyományos módon kezdhettük el az újat. Megtarthattuk a tanévnyitót is szeptemberben. A mérföldkövek egyértelműen azok a napok voltak, amikor „átkapcsoltunk” (tavasszal és ősszel) az online oktatásra.

A vírushelyzet miatt számtalan program lett eltörölve vagy éppen elhalasztva. Számításban van-e, hogy ezeket a 2021-es évben bepótolják?

Dr. habil. Fábián Adrián: Sajnos mindent nem tudunk bepótolni, ilyen például a gólyatábor. Talán a legfontosabb, hogy ősszel a diplomaosztót, késve ugyan, de meg tudtuk tartani. A szakmai, tudományos rendezvények többsége is meg tud valósulni a későbbiekben. A HÖT-tel együtt igyekszünk, hogy minden olyan rendezvényt pótolhassunk, amire van igény, illetve még aktuális.

Mik a tervek a jövőre nézve, milyen formában indul meg az oktatás a következő évben? 

Dr. habil. Fábián Adrián: A legfontosabb célkitűzés az oktatás és vizsgáztatás megfelelő rendjének biztosítása. Konkrétumok tekintetében egyelőre még óvatos lennék. Attól tartok, hogy a tavaszi félévet is online fogjuk elkezdeni, de minden egyéb csak spekuláció lenne a részemről.

Nagyon szépen köszönöm a Dékán Úrnak, hogy elvállalta az interjút! Ezúton is szeretnék minden olvasónak sikerekben gazdag, boldog új évet kívánni!

1 thought on “Évértékelő karunk dékánjával, Dr. habil. Fábián Adriánnal

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian