[metaslider id="9331"]
esküvő-1-1024x576

Esküvő vírus idején? Igen, esküvő vírus idején!

Szinte minden év májusában beindul az esküvő szezon, a párok többsége nyári esküvőt szeretne magának, azonban ebben az évben a koronavírus erősen közbeszólt. A tavaszi esküvők többsége elmaradt, a megtartott szertartások is csak nagyon szűk családi körben lettek lebonyolítva. Rengeteg szerelmesnek kellet visszamondania a várva várt napot és egy évvel elhalasztani, de mégis voltak olyanok, akik az utolsó pillanatig reménykedtek. Május közepén Magyarország Kormánya megosztott egy rendeletet, miszerint június 1-jétől újra lehet rendezni esküvőket 200 fő alatt. Mondanom sem kell, hogy ez a szabály rengeteg párnak segített a döntésében és a kételyek eloszlatásában.

Én és a párom, illetve a párom családja hivatalosak voltunk egy esküvőre, amiről már február környékén tudomást szereztünk. Márciustól kezdve egészen júniusig bizonytalan volt minden, de a fentebb említett rendelet könnyen eldöntötte ezt a patthelyzetet. A pár, akikről a történetünk szól, Barbara és Patrik, akik a legtöbb idejüket Budapesten töltik, de már egy ideje (főleg a vírus miatt) Tihanyban töltik a mindennapjaikat édes kutyájuk (Teodor) társaságában, ahova is szeretnének majd a közeljövőben elköltözni, de egyelőre a munka miatt ingázniuk kell a két város között. Ezek alapján mondanom sem kell, hogy az esküvőjüket Tihanyban tervezték megtartani, hiszen a balatoni település közelebb áll a szívükhöz, illetve ki ne szeretne a Balatonon megházasodni?! A szertartásról és a lakodalomról is ki tudna a legtöbbet mesélni, mint maga a menyasszony és a vőlegény, ezért is készítettem Barbarával egy interjút. Maga az esküvő egy életre szóló élmény volt számomra, és ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miért, illetve arra, hogy Barbara és Patrik esküvője miért kapta meg az esküvőfesztivál elnevezést, akkor lentebb megtalálhatjátok a menyasszonnyal (pardon feleséggel) készült interjút, amelyben részletes betekintést nyerhettek egy csoda esküvőbe.

Először is szeretnék nektek még egyszer gratulálni! Csodálatos esküvőt/esküvőfesztivált sikerült összehoznotok. Mennyi idő alatt tudtátok megszervezni ezt az egészet? Mennyiben befolyásolta az előkészületeket a koronavírus?

Barbara: Köszönjük a gratulációt! A vírus gyakorlatilag mindent felülírt, ami a szervezési/tervezési szakaszt illeti, hiszen március közepén, amikor a karantén és a szigorítások elkezdődtek, még nem tudtuk, hogy lehet-e majd esküvőt tartani, illetve mikortól, így teljesen leálltunk a szervezéssel. Majd május közepén, hosszas halogatás után, le is fújtuk a lagzit. 3 nappal ezután viszont enyhítettek a korlátozásokon, többek között engedélyezték vidéki esküvők megtartását 200 főig, és akkor erős gondolkodásba kezdtünk. Egy szó, mint száz, két és fél hetünk volt az esküvőig…

A vírus kirobbanásakor elbizonytalanodtatok az esküvő megtartásával kapcsolatban? Mi volt az a pont, amikor már nyugodtan kimondhattátok, hogy június 12-én összeházasodtok?

Barbara: A korlátozások enyhítése után azért eltelt pár nap, mire úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az esküvőt. Mivel egy golfpályán volt a buli, mindent oda kellett szervezni, ételt, italt, dekort, bútorokat, hangtechnikát, személyzetet. Amikor az egyes szereplők azt mondták, hogy vállalják a feladatot, körbekérdeztük a násznépet, hogy mit szólnak, és amikor kiderült, hogy mindenki benne van a buliban, elhatároztuk magunkat. A meghívót május 27-én küldtük ki.

Barbi a ruhád meseszép volt! Lehet esetleg tudni, hogy ki volt a tervezője és megalkotója?

Barbara: A ruhám durván két hét alatt készült el, ez volt a legstresszesebb pontja (nekem) az esküvőnek. Szegedi Kata és Benus Dani tervezték, és annak ellenére, hogy elég határozott elképzeléseim voltak, és az idő is ellenük dolgozott, a legtökéletesebb ruhát varrták nekem. Az esküvő előtt egy nappal készült el.

A lakodalom egy golfpályán volt, ahol is egy kisebb fesztivál került megrendezésre. Honnan jött az esküvőfesztivál ötlet, illetve miért esett az előbb említett helyszínre a választásotok?

Barbara: Valójában csak magunk között emlegettük úgy, hogy minifesztivál. Nem szerettünk volna egy klasszikus, kötött esküvőt, ugyanis mi, a család és a barátok is sokkal lazábbak vagyunk. Szabadtéri helyszínben gondolkodtunk, és muszáj volt olyan helyet találni, ahol elfér 250 (vagy kicsit több) ember is, ezért választottuk a golfpályát. Nem volt ültetés, mindenki akkor evett és ivott, amikor és amit akart, volt több kajás station, italpult, egy kis színpad, ahol a koncerteket és a bulit tartottuk, és volt egy chill zone is, kicsit kaliforniai stílusban. Az #esküvőfesztivál egy barátunk aznapi posztjának köszönhető, aztán ez rá is ragadt a nagy eseményre. Ehhez csak hozzátett, hogy a násznép nagy részével másnap folytatódott a buli (mondjuk úgy, morzsaparti) egy tihanyi stégen.

A koronavírus mennyiben gátolta a szükséges kellékek beszerzését? Gondolok itt a csokrodra, ruhára, gyűrűkre, ételekre stb.

Barbara: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sok barátunk és ismerősünk van a legkülönfélébb területekről. A férjem (még mindig furcsa leírni ezt a szót) vendéglátásban dolgozik, nagyon jó munkatársai, kollégái feleltek az ételért (Mazel Tov, Smoke riders, Dobrumba), italért, technikáért. A dekoros csapat (konyhakör) ötletgazdája is jó barátunk, ahogy a ruhát (Szegedi Kata), gyűrűt (Ruszkai jewellery), tortát (Bébicsirke) is ismerősök csinálták. Igazából szerintem mindenki nagyon örült, hogy végre történik valami jó, meg örültek nekünk is, a lényeg, hogy mindenki szupercuki volt és szívesen, rögtön segített.

Az esküvőtök nem volt hagyományosnak mondható, ami nem is baj, hiszen az egyedi dolgok a legjobbak. Ez az egyediség a svédasztalos vacsora kínálat kapcsán is megmutatkozott, különlegesebbnél különlegesebb ételek közül lehetett választani. Mesélj kérlek egy kicsit a menüről!

Barbara: Bárcsak tudnék! Egy falatot sem ettem sajnos (öreg menyasszonyhiba, EGYETEK!), de ahogy korábban írtam, nem volt ültetett vacsora, mindenki többféle ételből válogathatott kedvére. Volt vegetáriánus station, keleti ételekkel a fókuszban (hummusz, labane, banaganoush, tabulé, keleti tonhalkrém), nyílt tűzterű délvidék station (egészben nyárson pörgetett, parázson sült malac és tanyasi csirke, házi kemencében sült délszláv kenyér, levesek), BBQ és Grill station (minden jóval, amit csak el tudtok képzelni, pl. pulled pork szendvics), volt vegán BBQ és desszert station.

 

A kormányrendelet szerint 200 fő alatt lehet esküvőket megtartani. Azt tudom, hogy körülbelül 180 vendég volt jelen. Eredetileg is ennyi fővel számoltatok?

Barbara: A végén azért meglett az a 200 fő! Eredetileg egyébként 250 volt a létszám, ezért is választottuk a golf clubot, mert Balatonon nem igazán találtunk olyan helyszínt/éttermet, ami ennyi embert elbírt volna. A külföldön élő rokonok és barátok sajnos nem tudtak részt venni az esküvőn a vírus miatt, talán ez volt a legfájóbb pontja a döntésünknek, de így lettünk végül ‘csak’ 200an.

Ahogy fentebb is említtettem, ez egy csoda esküvő volt, minden pár álma, amelynek megvalósulását egy vírus sem tudta tönkre tenni. A hosszas és többszörös gratulációk után már csak annyit üzennék Barbarának és Patriknak, hogy a házasságuk legyen olyan, mint amit elképzeltek maguknak, minden álmuk váljon valóra!

EnglishGermanHungarian