[metaslider id="9331"]
szék

Esküdtszék Magyarországon

„Mindennek mértéke az ember, a létezőnek, ahogyan léteznek, a nem létezőnek, ahogyan nem léteznek”-Protagorasz 

Az egyes filmekből sokak számára ismerős lehet az angolszász jogban elterjedt és meghonosodott esküdtszék intézményrendszere, amelyben a különböző civil foglalkozású esküdtek a bizonyítékok mérlegelését követően eldöntik, hogy a vádlott „bűnös” vagy „nem bűnös”. Kevesen tudhatják azonban, hogy Magyarországon is működött esküdtszék. Az esküdtbíráskodás a 19. század közepén jelent meg az 1848. évi XVII. törvénnyel. 

Út az 1848. évi XVII. törvényhez

Az esküdtbíráskodás felállítását az 1843-as büntetőeljárási kódex tervezetéhez fűzött különvéleményben szorgalmazta a liberális nemesség. Ezen vélemény alapján az első tervezet átdolgozásra is került, amelyet a rendek az 1844. augusztus 6-i tárgyaláson elfogadtak, a rendekkel ellentétben azonban a főrendiház elutasította a tervezetet. Az elutasítást követően sorkerült a tervezet újbóli átmunkálására, mely így már kétféle: vád-, illetve ítélőesküdtszék szervezéséről határozott, és a vád alá helyezés kérdéséről való döntést a vádesküdtszék hatáskörébe utalta: „minden elibe terjesztett ügyben tartozik határozni, vagy azt, hogy helye van, vagy azt, hogy nincs helye a vádnak”. A tervezet alapján az esküdtszék tagjai azok a 21. életévüket betöltött férfiak lehettek volna, akik évi 100 forint tiszta jövedelemmel rendelkeznek, valamint jövedelmi viszonyaiktól függetlenül a nyilvános tanárok és segédeik, a tudós társaság tagjai, a hites ügyvédek és mérnökök és a községi jegyzők. A tervezet meglepő módon kizárta a lehetséges esküdtek közül az egyházi személyeket, a katonákat, a bírákat, közvádlókat, a szolgákat, a napszámosokat és írástudatlanokat, valamit a siketeket és vakokat. Végül azonban ez a tervezet sem került elfogadásra, és az esküdtszékről szóló rendelkezésekre egészen 1848-ig várni kellett, amikor is Deák Ferenc igazságügyi miniszter kiadott egy rendeletet, amely a következőket tartalmazta: „A sajtóvétségek fölött nyilvános esküdtszék ítél.” 

A szabadság két sarokköve

A háborús állapotok miatt az esküdtszék felállítása egészen 1865-ig elhúzódott és csak 1865-ben került újra előtérbe, a működését pedig 1867-ben kezdte meg Pesten. Az esküdtszék meglehetősen kevés, évente csupán kettő és/vagy négy alkalommal ülésezett. Esküdtek csak azok lehettek, akiket a székhelyváros hatósága által összeállított esküdtképes személyek listájáról a város háromtagú bizottsága kiválasztott és lajstromba foglalt. Az így számba vettekből sorshúzással választották ki az esküdteket az adott esküdtszéki ülésre. Az 1897:33. és az 1879:34. törvénycikk reformjával az esküdtszék hatásköre kiszélesedett és kiterjedt a sajtó útján elkövetett bűncselekményeken túl a halállal vagy a legalább öt évi fegyházzal büntetendő politikai és köztörvényi bűncselekményekre is. A reformokkal megújított esküdtszék háromtagú bírói tanácsból és 12 tagú esküdtből álló vegyesbíróság volt, amely elkülönülten működött. Az esküdtek az elhangzottak alapján tényeket állapítottak meg, döntöttek a bűnösség és a minősítés érdekében, a szakbíróknak pedig a büntetés kiszabásának tekintetében volt meghatározó a szerepük. Esküdt a törvény szerint az a 26. életévét betöltött, magyarul tudó férfi lehetett, aki 20 évi forint egyenesadót fizetett és tudott írni-olvasni, vagy az, aki középiskolát, illetve felsőbb szakiskolát végzett. Ki voltak zárva az esküdt tisztség ellátásából a miniszterek, főispánok, hivatásos bírók, az ügyészek és a fegyveres erők tagjai. A kor nagy gondolkodói úgy vélték, hogy ebben az intézményben a szabadság két sarokköve érvényesül: a sajtószabadság és az esküdtszéki rendszer. A Magyarországon működő esküdtszéket végül hosszas vita után 1919. november 23.-án a 6898/1919. M.E. számú rendelettel megszüntették. 

szék

Az Alkotmánybíróság válasza

székA rendszerváltozást követően felmerült az esküdtbíráskodás újbóli bevezetése, Balsai István, az Antall-kormány igazságügyi minisztere büntetőügyekben tartotta volna indokoltnak a laikus bírák részvételét. A tárca által 1933-ban kidolgozott büntetőeljárási koncepcióban szerepelt az esküdtbíráskodás. Az eljárás azokra az ügyekre terjedt volna ki, amelyben inkább a ténykérdések tisztázásán van a hangsúly, nem pedig a jogi minősítésen. A végleges koncepciót viszont elvetették. Az esküdtszék intézményének kérdése 2005-ben került ismét előtérbe, amikor is népszavazási kérdést nyújtottak be hitelesítés céljából az Országos Választási Bizottsághoz. Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Köztársaságban a büntető ügyekben eljáró elsőfokú bíróságok ítéletüket megelőzően a vádlott kérésére a bűnösség vagy ártatlanság kérdésében hat természetes személyből álló esküdtszék döntését kikérjék, amely döntés kötelező az ítélkező bíróra?” A kérdés többször is előterjesztésre került a Magyarországi Kisebbségi Párt nevében, azonban az Országos Választási Bizottság 563/2006. számú határozatában ismételten megtagadta a népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését arra hivatkozással, hogy annak tartalma ellentétes az Alkotmányban foglaltakkal (45. § (1) bekezdés; 46. § (1) és (3) bekezdés). Álláspontjuk szerint a kérdés arra irányul, hogy a bűnösség kérdésének megállapításában, amely a büntetőeljárás központi eleme, kizárólag csak laikusokból álló testület, vagyis az esküdtszék döntsön. 

Cikkemet egy sokatmondó és aktuális idézettel zárnám. „Napjainkban már nem érvényesülhet az igazságszolgáltatás feletti társadalmi kontroll a „nép egyszerű gyermeke” által. Az viszont határozottan emelhetné az ítélkezés színvonalát, ha a tanácsokban meghatározott ügycsoportokra szakosodott, megfelelő szakképesítéssel rendelkező (könyvelő, adótanácsadó) ülnökök foglalhatnának helyet, akik érdemben tudnák a hivatásos bíró munkáját segíteni. Természetesen egy ilyen döntés meghozatala az ülnökökre vonatkozó szabályok teljes átalakítását tenné szükségessé.” Miskolcziné Juhász Boglárka „A laikus elemek részvétele a büntető bíráskodásban”

Források: 1, 2

Képek forrása: kiemelt, 1, 2

EnglishGermanHungarian