Körülbelül három héttel ezelőtt, március 21-én ünnepelte a világ a költészet napját, melyről jómagam is megemlékeztem egy cikk formájában azonban április 11-én, a magyar költészet napján ismét „tollat ragadok”, és szerkesztőtársaim közreműködésével igyekszem méltó módon megemlékezni a magyar poézisről.
Miért pont április 11.?
Mint ahogyan azt sokan tudhatják, a magyar költészet napját József Attila születésének évfordulóján ünnepeljük, április 11-én. Az első magyar költészet napját (persze akkor még nem ezen a néven) 1956-ban tartották, ám akkor még a nyári ünnepi könyvhéten. A tavaszi dátumról csak 1963-ban – a Magyar Írók Szövetsége javaslatára – döntöttek, így először 1964-ben tartották a magyar költészet napját április 11-én. Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont József Attila születésnapját választották eme nemes dolog ünneplésére? József Attila (1905. április 11. – 1937. december 3.) kétségkívül a XX. század egyik-, ha nem a legkiemelkedőbb költője volt; költészetének értékét azonban csak jóval 1937-es, tragikus halála után kezdték figyelembe venni és értékelni. Annak ellenére, hogy ma a magyar irodalom legismertebb és egyik legkedveltebb költőjeként tartják számon, élettragédiájaként nyugtázható az, hogy éltében negyed annyi figyelmet és elismerést sem kapott, mint érdemelte volna – persze tragédiáját és saját maga megítélését mentális egészsége sem segítette, mivel valószínűsíthető (ámbár nem bizonyított), hogy Borderline személyiségzavarban szenvedett, illetve hajlamos volt a depresszióra is. Szomorú gyermekkora, édesanyja korai halála, Babits és ezáltal a kortárs irodalom elutasító magatartása, illetve rendkívül szerencsétlen szerelmi élete mind-mind hozzájárultak és befolyásolták a költő versművészetét; egész könnyedén meg lehet állapítani, melyik ciklusban/kötetben épp milyen lehetett a lelki világa (na meg persze ezek a tényezők szintén kikövezték az utat az állítólagos öngyilkosságához). József Attila mindezek ellenére egy zseniális, sokszor meg nem értett, rendkívüli tehetséggel bíró költő, aki rövid élete dacára versekben termékeny időszakot tudhatott magáénak.
Előző cikkemben már papírra vetettem gondolataimat a költészet, a versek, az irodalom fontosságáról – ennek fényében nem szeretném magamat ismételni, így csak arra tudom ösztönözni a kedves olvasót, vessen pár pillantást arra a cikkre is.
A következőkben néhány szerkesztőtársam kedvenc verseit készültem bemutatni – innen is szeretném nekik megköszönni a közreműködést!
Filó Fanni: József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
Telegdy Blanka: Ady Endre: Lédával a bálban
Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
„Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.
Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.
Klász Bettina: Pilinszky János: Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de
te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig,
amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.
Biró Sára: József Attila: Tedd a kezed
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
Tóth Noémi: Juhász Gyula: Milyen volt…
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Soltész Evelin: Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Ezen a napon országszerte kulturális programokkal, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal színesítik a magyar költészet napját. Egyes helyeken akár különböző versenyek, vetélkedők is megrendezésre kerülnek, egészen az óvodáktól az egyetemekig. Arra bátorítok minden verskedvelőt, ne röstelljen kezébe ragadni egy verseskötetet, lapozza fel kedvenceit, esetleg ossza meg ismerőseivel, barátaival, mit is jelent számára a költészet. Éltessük ezen a napon a halhatatlant!
Képek forrása: kiemelt
Sziasztok, Soltész Evelin vagyok, A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója. Középiskolában döntöttem el, hogy az egyetem mellett szeretnék írással is foglalkozni, amire tökéletes megoldásnak bizonyult a Media Iuris. Szeretek új kapcsolatokat kialakítani, az interjú készítés nagyon közel áll hozzám. Szinte minden témában otthonosan érzem magam, ezért sokféle cikket fogtok tőlem olvasni; a közélettől kezdve, a gasztronómián át egészen a tudományos cikkekig.
