[metaslider id="9331"]
El Salvador kripto

A jövő kapuja vagy csúfos kudarc? – El Salvador kripto-kísérlete

Napjainkban rendkívül kelendővé váltak a különféle kriptovaluták, számuk meghaladja a tízezret is. Spekulációk szerint a fizetőeszközök jövője a digitális világban rejlik, azonban egyesek pesszimistábbak a technológiát illetően. Van azonban egy ország, ahol a jövő ígéretei, reményei már valóra válhatnak, ez az ország pedig nem más, mint a közép-amerikai El Salvador, ahol Bukele a modernitás jegyében törvényes fizetőeszközzé tette a Bitcoint. 

Az, hogy milyen eredményekkel zárul ez a kísérlet a latin-amerikai államban, hatással lehet a kriptopénzek jövőjére is. Cikkemben a kísérletet és annak hatásait elemzem.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miként jutott erre a lépésre a körülbelül Szlovéniával megegyező méretű állam, fontos megvizsgálni az ország élén álló Nayib Bukele elnököt. 

A közel-keleti felmenőkkel bíró politikus magát ,,A világ legkúlabb diktátorának”, majd később ,,El Salvador császárának” aposztrofálta, miközben diktatórikusnak mondott lépései ellen tüntettek. Latin-Amerika történetében nem lenne egyedülálló egy autoriter vezető hatalomra jutása, aki megkérdőjelezhetően viszonyul a jogállamiság vagy fékek és ellensúlyok fogalmaihoz. 

El-Salvador-kripto

Hogy működik a kriptopénz a gyakorlatban?

A bitcoinnak az ország hivatalos fizetőeszközévé válása, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben valaki szeretne valamit vásárolni a trópusi országban, akkor bármely üzlet köteles tőle elfogadni a virtuális pénzt, már számos más helyen eddig is opció volt, azonban eddig a vállalkozások önként dönthettek úgy, hogy elfogadják a kriptopénzt a hivatalosnak számító dollár mellett. 

Elméletben igazából El Salvador ideális kísérleti terepe is lehetne a kriptodevizák hétköznapi forgalomba való bevezetésének, hiszen az országnak nincsen saját nemzeti valutája, melynek árfolyamát egy központi bank befolyásolni tudná, ugyanis 2001 óta az amerikai dollárt használják hivatalos fizetőeszközként. 

Így Bukele lépése nem jelenti a monetáris politika szuverenitásának feladását, mert erről már jóval korábban lemondtak. Továbbá az ország GDP-jének negyedét kitevő hazautalások kapcsán is előnyt jelenthetnek a bitcoin által ígért alacsony tranzakciós költségek. 

Nem meglepő, hogy miért akarhatja egy három és fél milliós fejlődő ország csökkenteni FED-től vagy globális pénzügyi rendszertől való függését – ezekre ugyanis nincs befolyása. 

Felmerülő problémák

Mivel az ország jelentős része nem rendelkezik bankszámlával, a digitális valuták által ígért decentralizáció és függetlenség is vonzó lehet. Problémát jelenthet viszont az, hogy az ország lakosságának csupán fele használja az internetet, valamint az is, hogy a kriptopénzek árfolyama a hagyományos valutákhoz képest rendkívül volatilis. 

Ezt El Salvador lakossága a saját bőrén is megtapasztalhatta, amikor az államilag promotált Chivo applikáció szeptember 7-én elindult. A digitális pénztárcaként funkcionáló, PayPal-szerű alkalmazásban ugyanis a regisztrálók kaptak az államtól 30 dollárnyi értékben bitcoint, azonban ennek értéke percek alatt 25 dollárra esett vissza, ugyanis bár a hagyományos jegybankok által kibocsátott pénzek is hajlamosak az árfolyamváltozásra, az ilyen mértékű és sebességű ingadozás ritkának és kedvezőtlennek számít.

Az imént említett alkalmazással pedig nem csak ez volt a probléma, számos technikai gondot is jeleztek a felhasználók, egyesek nem kapták meg például az ígért bitcoint, míg mások regisztrálni sem tudtak – megfelelő infrastruktúra hiányában pedig nehéz lesz elérni azt, hogy a bitcoin valóban bekerüljön a hétköznapi forgalomba. 

Bitcoin

Olcsóbb tranzakciók?

Érdekes lesz látni azt is, hogy miként sikerül a bitcoinnak az olcsóbb tranzakciók ígéretét realizálnia. Ennek a kérdésnek az ország nemzetgazdaságában kiemelkedő szereppel bíró hazautalások kapcsán van különös jelentősége. Egyelőre az látszik, hogy a hazautalásokat jelenleg olcsóbb a hagyományos pénzügyi szereplőkön keresztül intézni. Itt fontos arról is beszélni, hogy a digitális és anonim világ miképpen képes reprodukálni a klasszikus intézményeket övező bizalmat. 

El-Salvador-kripto-kísérlet

Bár eddig egészen negatív színben számoltam be El Salvador kripto-próbájáról, Bukele ötlete alapjában azért nincs teljesen kudarcra ítélve. A bitcoin ugyanis képes betölteni a pénz klasszikus funkcióit is: mivel az országban az üzletek kötelesek elfogadni a digitális pénzt, ezért az képes csereeszközként funkcionálni. Az már vitatható ugyan, hogy mennyire használható elszámolási eszközként, amikor árfolyama még mindig hajlamos jelentős ingadozásokra. Bár végső soron a társadalmi konszenzus döntheti el, hogy bármelyik kriptovaluta képes lehet-e valaha teljes értékűen ellátni ezt a feladatot, véleményem szerint erre a bitcoin nem alkalmas, a viszonylag hosszú transzfer ideje és a jelentős áringadozása miatt.

A kísérlet hatás és a jövő kérdései

Az minden esetre látható, hogy a fejlődő államok között máshol is próbálják követni El Salvador példáját. A hasonlóan dollárt használó Panamában bejelentették, hogy szintén törvényes fizetőeszközzé kívánják tenni a bitcoint. Mindeközben viszont Kínában a kormányzat ezzel teljesen ellentétes lépéseket tesz, és tilt mindennemű kriptokereskedelmet, valamint a kriptovaluták bányászatát is.

Meglátásom szerint manapság már egyre égetőbb, hogy a jogalkotóknak valamit kezdeni kell a kriptopénzek szabályozásával, ez pedig egyértelműen meghatározhatja azt, hogy milyen szerep hárul a pénzügyi rendszerben rájuk: megmaradnak alapvetően befektetési eszköznek? Esetleg néhány év múlva már Európában is széles körben fizethetünk velük? Vagy bányászatuk környezetszennyező mivolta miatt betiltják inkább? 

Ezen a kérdésekre a választ a jövő tartogatja, az azonban valószínűsíthető, hogy El Salvador tanulságai hatással lesznek a kriptopénz-világra.

Források: 1, 2, 3

Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3

EnglishGermanHungarian