Minket, egyetemistákat sok minden összeköt. A zh-k előtti izgulás, a vizsgák előtti álmatlan éjszakák, a közös bulik a szaktársainkkal, barátainkkal vagy egy-egy kétségbeesett, tanácstalan fejvakarás a sütő vagy a mosógép előtt, és még számos olyan dolog, amelyeket sokan átélhettünk már és talán csak mi tudjuk igazán átérezni.
Ezek külső szemmel figyelve sokszor mókásan vagy akár furcsán csapódhatnak le, és mindezekből általában kialakul egy általános kép az emberekben az egyetemistákról, ami ilyen is, meg olyan is. Magam is hallhattam már előzetes feltételezéseket a barátaimtól vagy a rokonaimtól, esetleg idegenektől is, hogy milyen is lehet az életem, amiben volt igazság is, meg nem is, így ebben a cikkemben néhány ilyen, az emberek által alkotott sztereotípiát szedtem elő, társítva hozzájuk a véleményemet is arról, hogy ezek mennyiben igazak.
„Alvás… Az meg mi?”
Nos, igen. Tegye a kezét a szívére mindenki, és mondja ki őszintén, hogy a mai világban mennyire egyszerű úgy beosztani az időnket, hogy mindig, minden körülmények között eleget aludjunk? Véleményem szerint egyáltalán nem könnyű, akár fiatalon, akár felnőttként – így egyetemistaként sem. És nem csak a híresen ’alvásmentes’ vizsgaidőszakról lehet itt szó, hanem a szorgalmi időszakról is – hiszen van, hogy egy héten 2-3 zárthelyi is van több száz oldalnyi anyagból, 1-2 buli vagy találkozó a barátokkal, amit az ember nem szeretne kihagyni, ráadásul aki nem otthon lakik, még a háztartást is kell vezetni, amibe a legtöbbünk újonnan csöppen bele az egyetemre kerülve. Egy biztos, hogy a legtöbbünk nem jókedvéből nem alszik annyit, amennyit kellene…
„Biztos nem is jársz órákra!”
Ha egy átlagember elképzel egy egyetemistát, sokaknak ugranak be az iskola helyett a kocsmákban vagy kávézókban héderelő fiatalok. Persze, mivel a korábbi egész napos kötelező középiskolai órák után ilyenkor hirtelen mindenkinek a „nyakába szakad a szabadság”, nem csoda, hogy főleg az elején, ezt a kíváncsi egyetemista ki is használja néha, de azért megjegyezném, hogy a híres „sokkal szabadabb élet” és „sokkal kötetlenebb órarend” csak részben igaz. Az órákon alapvetően kötelező részt venni – különösen a kisebb csoportokra bontott szemináriumi vagy gyakorlati jellegű órákon, innen általában csak 2-3 alkalommal szabad hiányozni ahhoz, hogy sikeresen abszolváljuk a tárgyat, de még az előadásokra is előírhatnak ilyen megkötést az oktatók. Ugyanakkor nem csak a katalógusnak kell motiválnia arra, hogy bejárjunk, mert még ha nem is figyelik a jelenlétet, akkor sem érdemes túlságosan sok órát mulasztani, hiszen az egyetemi tárgyak nem könnyűek, és még ha elsőre azt is gondoljuk, hogy meg tudjuk ezt tanulni magunktól is, később akkor is bánhatjuk, hogy nem hallgattuk meg az oktató által elmondott magyarázatokat vagy plusz információkat. A legtöbb órán ennek megfelelően elég nagy számban szoktak is jelen lenni hallgatók, ezért ha valaki, mikor meghallja, hogy egyetemista vagyok, és egyből arra asszociál, hogy biztos alig vagyok bent az egyetemen, az elég rosszul tud esni, hiszen mi sem állhatna távolabb a valóságtól – mert az órákra nagyon is be kell járni, már csak a saját érdekünkben is.
„Nincs is miért panaszkodnod!”
Néha bizony arról is híresek vagyunk, hogy panaszkodunk arról, hogy milyen fáradtak vagyunk, hogy mennyit kell tanulni, hogy milyen nehéz az egyetem. Erre gyakran kapjuk meg válaszként, hogy nekünk nincs is miért panaszkodnunk, mert gondtalan életünk van, hiszen ’csak’ tanulnunk kell. Nos, ez részben valóban igaz, hiszen például a munkába álláskor még több problémával szembesülhetünk. És az egyetemista lét egy kellemes ötvözete a fiatal- és a felnőttkornak: hiszen szinte teljesen szabadon élhet az ember, de még nem kell dolgoznia – legalábbis gondolhatnánk, de a valóság ennél azért jóval árnyaltabb. És nem csak azért, mert számos kollégánk már az egyetemista évei alatt is önfenntartó és maga keresi a kenyerét, de még ha „csak” tanul is valaki, az is nem kevés stresszel és felelősséggel jár. Hiszen a tananyag hatalmas, és ha valamit nagyon elrontunk, sok idő és pénz múlhat rajta. Így, bár egyetemistának lenni valóban nagyon jó tud lenni, könnyűnek semmiképpen nem mondanám – ráadásul úgy gondolom, hogy minden életkornak és élethelyzetnek megvannak a maga nehézségei, és egyiket sem szabad elbagatellizálni, hiszen mindenkinek az éppen meglévő saját problémáival a legnehezebb megküzdenie. Persze néha mi is hajlamosak lehetünk túlzásokba esni akkor, amikor így panaszkodunk, de hogyha hangot adunk a nehézségeinknek, az nyilván nem véletlen, így mindenképpen jobban esik nekünk, ha ilyenkor megértéssel és empátiával, nem pedig hitetlenül hallgatnak meg minket a barátaink vagy a rokonaink.
Na és Te milyen sztereotípiákkal találkoztál már az egyetemistákkal kapcsolatban?
Képek forrása: 1
Sziasztok!
Molnár Maja vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Mindig is szerettem szerepelni, mások elé tárni a gondolataimat, és számos téma iránt érdeklődöm, így nagyon szívesen olvasok vagy kérdezek másoktól, és az a célom, hogy nem csak a magam, hanem mások látókörét is szélesíthessem ezzel.
