[metaslider id="9331"]
betörő

Egy újabb karácsony, ahonnan Kevin sem hiányozhatott – Érdekes tények a Reszkessetek, betörők! filmekről

Az 1990. november 16-án debütáló Reszkessetek, betörők! című film eleinte könnyed szórakoztatás céljával készült el, nem számítva a több évtizedes sikerre. Azonban napjainkban nem telik el úgy egy karácsony sem, hogy Kevin ne jelenne meg számos televízió képernyőjén. 

A mostani cikkemben néhány érdekes tényt hoztam a vígjátékról, amelyekkel igyekszem közelebb hozni a McCallister családot és ezáltal az ünnepi hangulatot is. 

Váratlan sikerek 

Amint már említettem, John Hughes célja a film elkészítésével csupán annyi volt, hogy az embereket jobb kedvre derítse. A későbbiekben szerintem ő sem számított arra, hogy szerte a világon ismerni fogják azt a kisfiút, akit a szülei otthon felejtettek, és aki képes volt legyőzni a két, ijesztőnek nem igazán mondható betörőt. Ez az ismertség és siker addig fokozódott, hogy a film elnyerte a legtöbb bevételt hozó élőszereplős Guiness-rekordot, és ezt a címet 27 éven át tartotta is. Ezen kívül több mint 17 millió dolláros bevételre tett szert,  és megjelenése után 12 héten át uralta a nézettségi listát. És ha ez mind nem lenne elég, a filmben megjelenő Somewhere in my Memory című dal Oscar-díjat nyert, mint legjobb eredeti filmzene és eredeti dal. 

betörő

A híressé vált vígjáték országonként más címeken vált ismertté. A film eredeti címe: Egyedül Otthon (Home Alone), azonban a németeknél és a lengyeleknél a főhős neve is belekerült a címbe (Kevin-Allein zu Haus). A franciák „Mama lekéstem a repülőt”, a dél-amerikaiak „Szegény kis angyalkám” elnevezéseket adták. Egyedülálló és máshol nem is fellelhető a Magyarországon ismert Reszkessetek, betörők! megnevezés. 

Egy hétvége a McCallister házban 

A filmben található konyhai, előszobai és földszinti lépcsősornál forgatott jelenetek az illinoisi Winnetkában, a Lincoln Avenue 671. szám alatt levő házban játszódtak. Mára már maga a ház is olyan ismertséget szerzett, hogy lehetőség nyílik egyetlen éjszakát eltölteni az ingatlanban. A szerencsés vendégeket Buzz McCallistert alakító Devin D. Ratray fogadja, sőt Buzz madárpókjával is lehetőség nyílik találkozni. Az innen befolyó bevételek egy gyermekkórháznak kerülnek felajánlásra. (kép1)

Betörők és sérüléseik 

2012-ben Dr. Ryan St. Clair a The Week című műsorban megvizsgálta a betörők sérüléseit és arra a megállapításra jutott, hogy egyiküknek sem kellett volna túlélnie a baleseteket. Dr. St. Clair a továbbiakat nyilatkozta: „A vasaló valószínűleg szemüregtörést okozott volna. Ez súlyos torzuláshoz és kettős látáshoz vezet, ha nem orvosolják megfelelően. A lángszóró pisztoly által Harry koponyáján a bőr és a csontszövet annyira megsérült volna, hogy koponyacsont- és fejbőrátültetésen kellett volna átesnie.” Örömmel vehetjük tudomásul, hogy kedvenc betörőink a sérüléseket csodával határos módon túlélték, hiszen a vígjáték nélkülük biztosan nem lenne ugyanaz.

Film a filmben 

Az alkotásban megjelenő réginek tűnő gengszterfilmet, a Szennyes lelkű angyalokat sokan egy önálló alkotásnak hiszik, de ez tévedés. Valójában a Reszkessetek, betörők! stábja, John Hughes és Columbus vezetésével ötletelte ki és forgatta le. Az első hivatalos forgatási nap előtt vették fel a filmet, amelyben a trükk végig az alsó kameraállás volt. Ez arra szolgált, hogy a kisfilmet egy 9 éves gyermek szemszögéből tudják bemutatni, amely így még fenyegetőbbé válik. A gengszterfilmek hatását Julio Macat operatőr ötlete szerint a 30-as és 40-es évek klasszikus filmjei alapján, a fekete-fehér színekkel és az éles, kontrasztos világítással érték el. Mivel Kevin a filmben kezében tartja és olvassa is a kazettát, ezért a mini film nem élhet cím nélkül. Ihletet a 3 Oscar-díjat kapó alkotásból, a Mocskos arcú angyalokból merítettek, innen ered a Szennyes lelkű angyalok cím. 

A karácsonyfa, az ajándékok és a mézeskalács mellett elengedhetetlen eleme az ünnepeknek a Reszkessetek, betörők! Igaz, hogy a film több, mint 30 éves, mégis időtlen hatást kelt. Még ma is milliókat vonz a képernyők elé, mert minden korosztályhoz szól. A gyerekeket megnevetteti, a felnőttekben pedig felébreszti az örök gyereket. Bár mindenki tudja, mi lesz a filmek vége, sokan még a szereplők mondatait is kívülről fújják, mégis újra és újra végignézik. Nem a sztoriért, nem a színészi alakításokért, hanem magáért a „Reszkessetek, betőrök!- érzésért”. 

Kevin karácsonyait látva jó móka lehet gyerekként otthon egyedül lenni, de ahogy a filmek befejezése is bizonyítja, a karácsony mégis a családdal, szeretetben az igazi.   

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

EnglishGermanHungarian