[metaslider id="9331"]
nap

Egy nap, ami csak rólunk szól – Jogász Nap 2022

Mint ahogyan azt már az évek alatt az idősebb hallgatók megszokhatták, idén is megrendezésre kerül a Jogász Nap, méghozzá 2022. április 12-én – ráadásul éjszakába nyúlóan. Az ÁJK Hallgatói Önkormányzati rendkívül színes, érdekes és persze népszerű programokkal várják a kedves érdeklődőket – elsősorban természetesen a joghallgatókat. 

Programok

Milyen események várhatóak aznapra? Először is – és amelynek talán a legtöbben örülnek – dékáni szünet. Ez annyit tesz, hogy Dékán Úr április 12-én 12:00-tól dékáni szünetet rendelt el, tehát senkinek sem kell órát kihagynia a programok miatt. 13:00-tól az Óriás Nándor Szakkollégium képviseletében Kis Kelemen Bence fog előadást tartani – melynek témájára lehet előzetesen szavazni a HÖT instagram oldalán – a Molnár Kálmán előadóban. Ezt követi majd 14:00-kor Fenyvesi Csaba: A kriminalisztika, mint a nyomozás művészete című előadása, szintén a Molnárban. 15:30-kor a programsorozat kiköltözik a Mediterrán udvarra (az ÁJK és KTK „kampuszára”), ahol főzőverseny és sörpong követi a szakmai előadásokat. A főzőversenyre maximum 10 fős csapatokkal lehet jelentkezni, és mindenkinek ugyanazt a hagyományos és egyszerű magyar ételt kell elkészítenie: pörköltet. A jegy megváltása (1.500Ft/csapat) által biztosítva lesznek az alapanyagok – persze csak a legfontosabbak. A sörpongra szigorúan 2 fős csapatok jelentkezését várják, a nevezés ára 2000 Ft/csapat (azonban összesen csak 32 csapat jelenthezhet, ideje nevezni!). Egyszerre részt lehet venni sörpongban is és főzőversenyen is.

Miután mindenki kellően jó hangulatba hozta magát, az út visszavezet a Molnárba, ahol sörkóstoló lesz soron 19:30-kor, melynek nevezési ára 2.000ft/fő. Egy órával később, 20:30-kor érkezik Janklovics Péter humorista – ezen az eseményen összesen 350 fő tud részt venni, ezért érdemes minél előbb beszerezni a jegyet: ÁJK hallgatóknak 2.500Ft, PTE hallgatóknak 3.000-, külsősöknek pedig 4.000 Ft. Majd a Jogász Nap méltó lezárásaképpen egy szokásosan jó hangulatú buli dukál a Pécsi Szalonban! A jegy a HÖT Pluszon 800 Ft, helyszínen pedig 1.000 Ft lesz. A Jogász Napra van lehetőség VIP jegyet venni, ami minden programot tartalmaz (kivéve a főzőversenyt), ennek ára 6.000 Ft.

Ahogyan már azt megszokhattuk, a jegyeket a HÖT Plusz irodában lehet megvásárolni. A programokra folyamatosan lehet jegyet venni – ajánlott minél előbb beszerezni őket, nehogy valaki lemaradjon. 

Természetesen a Jogász Napnak nyereményei is vannak: a főzőverseny győztes csapata fejenként 2.000 Ft értékű pizzakupont, illetve két üveg bort kap, a sörpongbajnokság első helyezettje két üveg bort és 2.000 Ft értékű pizzakupont, a második helyezett egy üveg bort és 1.500 Ft értékű pizzakupont, a harmadik helyezett pedig két üveg bort.

Reméljük minél több joghallgató társunkkal találkozunk!

 

Forrás: 1

EnglishGermanHungarian