[metaslider id="9331"]
foggia

Egy hét velünk Foggiában!

Ciao Tutti!

Írtunk már az első benyomásainkról és eddigi néhány utazásunkról, ezúttal azt szeretnénk megmutatni Nektek, hogy hogyan is telnek a hétköznapjaink, azaz konkrétan egy hetünk itt Foggiában.

Elöljáróban annyit mindenképp érdemes megemlítenünk, hogy itt sokkal lassabb az élet, mint otthon, és mostanra mi is felvettük ezt a tempót. Bár ez hangozhat negatív jelzőként, semmiképp sem számít annak. Beszélgettünk is arról éppen a napokban, hogy amióta itt vagyunk, viszonylag üres a naptárunk, és ha visszanézünk, egy napba sokkal kevesebb minden fér bele, ami számunkra azért is nagy váltás, mert otthon volt, hogy egy napra számos olyan program is jutott, amin részt kellett vennünk. Ez utóbbit is rendkívül élveztük, de most jóleső érzés kicsit megnyugodni. Szeretjük az órákig húzódó reggeliket, ebédeket, kávézásokat, beszélgetéseket, hogy itt igazán meg lehet és meg is kell élni minden apróságot.

10.11.2019, Lunedì – hétfő

Egy Instagramon közzétett kép szerint egy átlagos ember kb. 12 percig nyafog amiatt hétfőként, hogy újrakezdődik a hét. Azt gondoljuk, hogy ez a bejegyzés biztosan nem az olaszoktól származik és amióta itt élünk, számunkra is elvesztette a hétfő ezt a negatív varázsát – ennek mondjuk lehet az is az oka, hogy sokszor el kell gondolkoznunk milyen nap is van, annyira nincs jelentősége, hogy hétfőt vagy szombatot írunk-e éppen. Komolyra fordítva a szót, a szemeszter elején hétfőnként volt több óránk is az egyetemen, de ezek többsége már véget is ért erre a félévre. Mindössze egy angol és egy olasz óránk van a délután folyamán. Ami így azt jelenti, hogy a délelőtti kis edzés és ebédfőzés után beülünk ezekre az órákra és tulajdonképpen szabadok is vagyunk.

Esti programként gyakran megyünk be a városba találkozni a többi eramusossal beülni valahova, beszélgetni kicsit, de ezen a hétfőn úgy döntöttünk, hogy most nem megyünk, ami utólag jó döntésnek bizonyult. Ugyanis később kisebb robbanásszerű hang törte meg az éjszaka csendjét – mi naivan bizakodva csak annyit mondtunk, hogy biztosan gázrobbanás történhetett a közeli Poseidon nevű étteremben.  Aztán megjelentek másnap a hírek a neten arról, hogy valójában mi is történt. A közzétett cikkek címei így szóltak: „Foggia, bomba nella notte al Poseidon”, ami nagyjából annyit tesz, hogy a foggiai Poseidonban éjjel bomba robbant. A cikkekből kiderült, hogy egy 67 éves nő megsérült a robbanás miatt és nagyjából 100 ezer eurós kár keletkezett, egyéb személyi sérülés szerencsére nem történt. Az étterem tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy a robbantással kapcsolatos fenyegetés korábban nem érkezett. Helyi olaszokkal beszélgetve megtudtuk azonban, hogy ők erről úgy vélekednek, hogy valószínűleg a maffiának meg nem fizetett tartozás miatti elégtételről és/vagy fenyegetésről lehet szó. (Néhány cikk, ha valaki utánaolvasna az esetnek – sajnos csak olasz kiadásban: https://www.ilmattinodifoggia.it/video/la-tv-del-mattino/45887/foggia-bomba-nella-notte-al-poseidon.html

https://www.ilmattinodifoggia.it/video/la-tv-del-mattino/45887/foggia-bomba-nella-notte-al-poseidon.html)

12.11.2019 Martedì- kedd

Korábban említettük már, és a jövőben egy különálló blogbejegyzést is tervezünk írni az olasz emberekről, a vendégszeretetükről, a nyitottságukról és a barátságosságukról.

Ezen a keddi napon még jobban megerősödött bennünk az olaszokról kialakított pozitív véleményünk, amelyet az előbb felsorolt jelzők megfelelően tükröznek. Hetekkel korábban történt ugyanis, hogy az utcán sétáltunk és angolul beszélgettünk egymással, amikor egy olasz nő meghallva az angol szavakat, odajött hozzánk és csillogó szemekkel mesélte nekünk, hogy ő mennyire szereti az angol nyelvet, de sajnos nincs lehetősége gyakorolni azt, pedig azon kevesek egyike itt Foggiában, aki tanulta. Beszélgettünk vele akkor néhány percig, majd felajánlotta nekünk, hogy szívesen fogadna minket az otthonában és főzne nekünk egy igazi olasz ebédet. Így történt, hogy kedden délben egy olasz család étkezőjében találtuk magunkat és finomabbnál finomabb, ugyanakkor mégis nagyon egyszerű ételeket ettünk velük. Mivel a gyerekeknek eddigre véget ért az iskola, a felnőtteknek pedig szieszta volt, az egész család együtt tudott ebédelni és így volt szerencsénk mindannyiukat megismerni. Az ebéd egyébként nagyjából 3 és fél órán át tartott, ami itt talán átlagosak is minősülhet. Kétfogásos ebéd, utána egy kis desszert majd a legvégén egy eszpresszó. Az asztaluknál ülve szinte el sem hittük, hogy ez a valóság és ténylegesen léteznek ilyen emberek. Hogy őszinték legyünk, eleinte egy kis félelem is volt bennünk a gondolattól, hogy egy idegen vajon miért hív meg minket az otthonába, mivel ilyesmit korábban még sosem tapasztaltunk, de bebizonyosodott, hogy vannak még, akiket tényleg csakis a jó szándék vezérel.

 

Ez a nap a különböző országok ételeinek a kóstolásáról szólt, ugyanis az olasz ebéd után megbeszéltük a lakótársainkkal (3 spanyollal, 2 lánnyal és egy fiúval, valamint egy török lánnyal élünk egy lakásban), hogy mindenki főz valami „otthonit”. Így vacsorára török, spanyol és magyar specialitások sorakoztak a konyhánkban.

Este pedig bementünk a városba találkozni a többi erasmusos hallgatóval, amire már egy ideje nem volt lehetőségünk, hiszen az elmúlt hetet otthon töltöttük, azt megelőzően pedig az otthoni vizsgáinkra tanultunk. Emiatt jó volt kicsit újra visszacsöppenni az itteni társasági életbe. (Az este fényét tovább emelte az is, hogy ekkor szerencsére nem robbant fel egy étterem se.) Mivel Foggiába rengeteg spanyol jön az Erasmus keretiben, akik sajnos általában semmilyen nyelvet nem beszélnek az anyanyelvükön kívül, mostanra szinte mindenki, aki nem spanyol, egy társaságba verődött. Vannak románok, bolgárok, szlovákok, lengyelek, törökök, és persze nem feledkezhetünk meg arról a pár spanyolról sem, akik bátor módon leszakadtak a többségről, és a nehezebbik módját választották az ismerkedésnek.

13.12.2019 Mercoledì- szerda

Kijelenthetjük, hogy a november ugyanakkor a vendégek fogadásáról is nagyban szól, hiszen sok barát és családtag érkezett és érkezik mindannyiunkhoz ebben a hónapban, és ez nagy örömmel tölt el minket.

A szerdai rutint néhány vendég érkezése ’törte meg’. Korábban említettük, hogy négyen vagyunk itt Foggiában a PTE ÁJK-ról és ezen az estén érkeztek meg egyikünk barátai Magyarországról. Ennek megünneplése okán összegyűlt az itteni erasmusos csapat és a magyarokkal együtt elmentünk egy Coldplay Tribute koncertre. Ilyen koncertek egyébként nagyjából heti rendszerességgel vannak a városban, voltunk már például Queen és Pink Floyd Tribute-on is. Nagy kultúrája van ezeknek a koncerteknek itt nálunk, és foggiai Freddi Mercury még a kinézete tökéletesítésébe is látszólag sok energiát fektetett.  Így elmondhatjuk, hogy nagyon szeretjük ezeket a kis estéket, bár ez a mostani annyira nem volt magával ragadó. Ennek ellenére a társaság szuper volt és egy jó esténk volt így együtt. Az egyik gavallér fiútól még egy szál rózsát is kapott az összes lány, aki jelen volt aznap este.

14.11.2019 Giovedì – csütörtök

Ha valaki érkezik hozzánk, szeretjük megmutatni nekik azokat a helyeket, amelyeken gyakran megfordulunk, így az előző bejegyzésünkben is említett Manfredonia mindig szerepel az ’idegenvezetésben’.  Ez most sem történt másként, bár már nincs annyira jó idő, hogy fürödni lehessen a tengerben, gyönyörködni még mindig lehet benne. Az évnek ebben a szakaszában is gyönyörű a part, bár egészen másként, mint nyáron. Csak mi voltunk lent a parton, még a kedvenc nyári éttermünket is lebontották, így kissé elhagyatott volt a part, de valahol ez is jelentette a szépségét.

A partról hazaérve ismét olasz kurzusunk és angol óránk volt. (Láthatjátok, milyen változatos az órarendünk!). Ketten kétféle olaszra járunk, az egyiket ingyenesen szervezi az egyetem, ez egy teljesen kezdő kurzus egy rendkívül kedves tanárnővel, a másikat pedig már mi magunk találtuk, ezért már fizetni kell, és nem teljesen az alapoktól veszi a nyelvet.

Este pedig a La Fasina nevű pizzériában vacsoráztunk, ami szintén egy ’must-visit’ hely, ha vendégek érkeznek, ugyanis itt van a város legfinomabb pizzája, ami egyébként meglepően olcsó is – egyetemistaként ez a kedvenc kombinációnk. Általában egy finom prosecco is hozzácsapódik ilyenkor a menühöz. És ha már az alkoholnál tartunk, van egy beavatási szertartásunk itt a városban, amin minden vendégnek is át kell esnie. Ez nevezetesen a Cioccolattino, ami a legborzalmasabb „shot”, amit ember alkothatott. Az idézőjelek oka, hogy nem pohárban szervírozott a sanbucca, hanem egy kis, fagyasztott, csokiból készült kockában kapjuk meg. Senkit ne tévesszen meg, hogy eddig jól hangzik! A turpisság a dologban, hogy nem meginni kell, hanem megenni. Mindezidáig senki nem bírta ki sírás nélkül, ezt a konkrétan égési sérüléseket okozó finomságot.

15.11.2019 Venerdì- péntek

Elhatároztuk, hogy szeretnénk az itt töltött időnket minél jobban kihasználni és a lehető legtöbb helyre eljutni Olaszországban, így ezen a pénteken Nápolyba indultunk.

Miután lepakoltuk a cuccainkat a szálláson (ami ezúttal gyönyörű volt, nem úgy, mint Rómában), vonattal elmentünk Pompejibe.

Pompeji területe hatalmas, azt mondják több nap kéne hozzá, hogy az ember az egészet bejárja. Ennyi időnk sajnos nem volt, de az itt eltöltött fél nap is elegendő volt ahhoz, hogy megérezzük milyen is lehetett a város, mielőtt a Vezúv kitört. Érdekes érzés az egykori város megmaradt falai közt sétálgatni, és sokkoló látvány a katasztrófa miatt szinte teljes épségben fennmaradt emberi testeket látni. Pompeji még mindig visszaadja az egykori város hangulatát, mégis érdemes kicsit kutatni az ideérkezés előtt arról, hogy mik a fő látnivalók, mivel könnyű eltévedni. A történetének utánaolvasni pedig nem csak ajánlott, de kifejezetten érdekes és izgalmas is.

A napot egy finom olasz tésztával és egy kis kártyázással zártuk a – végre gyönyörű – szállásunkon, amelynek erkélyéről egyébként ráláttunk a Vezúvra.

16.11.2019 Sabato – szombat

Ezt a napot a Nápolyi tengerparton töltöttük. Jó turistaszokásainkat megtartva egy partközeli étteremben ebédeltünk, majd egy partmenti kávézóban kávéztunk. Megnéztük a Tojásvárat, ami gyönyörű volt. (A várhoz kapcsolódó történet: „A reneszánsz idején a vár nevével kapcsolatban született egy monda, amely szerint Vergilius – akit szívesen szerepeltettek varázslóként is – a vár egyik szobájában felfüggesztett egy vaskalitkát, benne egy lezárt üveggel, abban egy tojással és azt mondta, hogy ameddig az el nem törik, a vár urának baja nem lesz. A monda szerint I. Johanna nápolyi királynő uralkodása idején eltörött a tojás, és hiába tettek helyébe másikat, a végzet beteljesedett, és családjának sok tagja itt végezte életét, többek közt az utolsó Anjou, II. Johanna is.”)

A viszonylag szeles idő hatalmas hullámokat vert a tengerben, amelyek a szikláknak nekiverődve fantasztikus látványt nyújtottak. Ezeken a helyeken egyszerűen már az is élmény, hogy csak állsz a parton, nézed a tengert, élvezed a napsütést és a szelet, azután pedig leülsz és iszol egy igazi olasz kávét, miközben látod a Vezúvot.

Több városnézésre sajnos nem volt időnk, de talán kimondhatjuk, hogy így is Nápoly egyik legszebb részét láthattuk. Erről a városról azt mondják, hogy a legveszélyesebb Olaszországban, és néhány környéken elhaladva az állomásig, ezt készségesen el is hittük.

Este pedig indultunk is haza Foggiába. Már a hazaúton megszületett az ígéret, hogy mindenképpen visszatérünk még, kirándulni a Vezúvhoz.

17.11.2019. Domenica – vasárnap

Foggiának alapvetően más a felépítése, mint mondjuk Pécsnek. Itt nincs a város közepén bevásárlóközpont, hanem csak a várostól 10 km-re, amit egyébként a busz nagyjából 40 perc alatt tesz meg, mert viszonylag sok kitérőt tesz. Emiatt korábban sosem mentünk ki ide, de ezen a vasárnapon elhatároztuk, hogy megnézzük milyen is, mert már hiányzott kicsit a vásárolgatás. Itt is ebédeltünk, beszélgettünk, nézelődtünk, és gyakorlatilag el is szaladt a nap.

Jó szokásunkhoz híven lekéstük a hazainduló buszt, és mivel közben az eső is elkezdett esni, jól el is áztunk. Még egy órát kellett várnunk a következő buszra, ami vizes ruhában annyira nem volt szórakoztató, még úgy sem, hogy gyönyörű duplaszivárványt hozott létre a napsütés és az eső. De ezt követően a Mekiben vásárolt forrócsoki és gyümölcstorta azért megmelengette a lelkünket.

Így telnek tehát nálunk az átlagos hetek. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a napjainkból és a lehető legteljesebben megélni a pillanatokat, hiszen igaz, hogy ezek most nekünk az „átlagos napok”, de tudjuk, hogy mennyire különlegesek, értékesek és megismételhetetlenek. Egyszer ezekre visszagondolva bizonyára hiányérzet fog eltölteni minket.

Nemsokára jelentkezünk ismét!

Arrivederci,

Olívia e Barbi

EnglishGermanHungarian