[metaslider id="9331"]

Díjra érdemes jogi perek

Biztosan láthattunk már életünk során rengeteg olyan filmet, amelyek egy-egy tárgyalást dolgoznak fel vagy jelenítenek meg. Ezen esetekben inkább komolyabb ügyekről esik szó, mint például emberölés vagy kábítószer birtoklás, és nem éppen azzal kell a bírónak foglalkoznia, hogy a vele szembe ülő ténylegesen hasonlít-e Michael Jordanre vagy sem. Bár az emberi hülyeség határtalan, azért néha még mindig meglepődik az ember, hogy mire képesek néhányan csupán nyereségvágyból. Ebből a feltevésből kiindulva láthatjuk majd, hogy az ügyvédi hivatás sem kispályásoknak való, mivel a megfelelő tudás mellé szükséges a humorérzék, és emellett az is, hogy próbáljunk mindig az adott szituációba belehelyezkedni, még ha ez néha nagy feladatnak is bizonyul. A következő példák jól szemléltetik majd miért. Lássunk néhány Stella díjas, és díjra érdemes alakítást.

Batman, a török faluper

A török Batman-tartományban található Batman névre keresztelt város a Batman folyó partján fekszik; lakói a 2008-as A sötét lovag című film sikere után beperelték a film rendezőjét és a Warner Brotherst, arra hivatkozva, hogy az engedélyük nélkül használták a Batman nevet.  A város polgármestere szerint nemcsak a jogdíjak illetik meg Batman várost, hanem a lakók által elszenvedett „érzelmi károkat” is meg kellene térítenie az amerikai filmkészítőknek, mivel ők tehetők felelőssé a viszonylag magas számú öngyilkosság miatt. Az viszont, hogy miért csak most kezdte el frusztrálni őket az 1939 óta létező szuperhős neve, valószínűleg örök rejtély marad. 

Michael Jordan, mint hasonmás

Az Allan Heckard névre keresztelt amerikai férfi nem csak a híres sztársportolót vonta be a pereskedésbe, hanem még a Nike céget is, arra hivatkozva, hogy a sportoló túl híres lett, ezért az ő életét ezzel tönkretette. Ugyanakkor nem közvetlenül ezen sikerek szúrták a szemét a férfinak, hanem hogy a túlzott hasonlóság miatt elvesztette nyugodt életét. Végül 800 millió dollár kártérítést követelt az okozott lelki sérülések okán. 

„Családi biznisz”

Kathleen Robertsonnak az esküdtszék közel 800.000 dollárt ítélt azért a balesetért, amit egy szaladgáló kisgyerek okozott bútorválogatás közben. Az üzlet tulaja amikor meghallotta a hírt, igen meg lehetett döbbenve az ítéleten, mivel a baleset okozója Kathleen saját gyermeke volt.

Teljesen illogikus, hogy a friss kávé forró

Stella Liebeck nevét lehet hallottuk már az évek során. Ő volt az a hölgy, aki beperelte a McDonald’s étteremláncot közel s távol 3 millió dollárral, mert nem szóltak neki, hogy forró a kávé, ezért mikor véletlenül leöntötte magát, megégette a kávéja, és emiatt harmadfokú égési sérülést szenvedett.

per

Hollywood jobban fizet, mint a bűnözők

1996-ban Patsy Ann Byers családja beperelte Oliver Stone rendezőt, a Warner Brothers céget, és másokat, akik segédkeztek a Született gyilkosok című film elkészítésében. Véleményük szerint a film volt a felelős Sarah Edmondson és Benjamin Darrus tetteiért, akik ámokfutásuk során egy rablás alkalmával rálőttek Byers-re, maradandó károsodást okozva neki. A per végül 2001-ben zárult le. Oliver Stone-ékat felmentették.

 

Sztárperek

Gondolom nem meglepő, hogy nem csak Michael Jordan került bíróság elé, hanem emellett rengeteg amerikai híresség is rendelkezik ilyesmi háttérrel. Csak pár nevet említve Lindsay Lohan, Jay-Z, Kim Kardashian és még sokan mások is.

Példaként említsük meg Miley Cyrust is, aki legtöbbünk gyermekkorában szerepelt, mint Hannah Montana, majd ezt a szerepet levetve botrányaitól, és ex férjével való kapcsolatától volt hangos a média. Viszont ez esetben meglepő dologgal vádolták, az akkor éppen visszafogottnak számított énekesnőt. Egy bulin barátaival készült képén hunyorog a kamerába, amit viszont egy ázsiai nő nem nézett jó szemmel. Ugyanis ezt hatalmas sértésnek élte meg az énekestől, és ez okán több ezer dolláros kártérítést követelt. Miley többször bocsánatot kért ezért rajongóitól, és a bíróság is felmentette a kártérítés megfizetése alól.

Végezetül pedig íme a híres Red Bull per

Azon kanadaiak, akik 2007. január 1. és 2019. július 23. között vásároltak energiaitalt, de csalódtak, mert nem kaptak szárnyra, fejenként 10 kanadai dollár kártérítést igényelhetnek. Ezen perek esetében nem azt kifogásolták, hogy nem nőttek szárnyaik az ital elfogyasztása után, hanem azt, hogy nem lettek képesek utána sem fokozott fizikai vagy szellemi teljesítményre a reklámszöveggel ellentétben. 

Ezen példák csupán töredékei azoknak, amiket még ide fel lehetne sorakoztatni. Bár azt is levonhatjuk következtetésként, hogy legtöbbjük melegágya maga az USA volt. Sok meghökkentő, nevetséges esetet hallhatunk és láthatunk nap mint nap, olyan alakításokkal, melyek megérdemelnék az Oscar díjat is.

Források: 1,2,3,4,5

EnglishGermanHungarian